ÚGY JÁRTAM, MINT
1997 február
Úgy jártam, mint egy harmincas évekbeli fekete-fehér
filmben sétáló, kb. negyvenes férfi, úgy mentem
végig az őszi ködbe borult Andrássy úton, mint az egyik
szereplője valami olyasféle filmnek, ami talán még akkor
készült, amikor meg sem születtem, ha egyáltalán
lehetséges ilyen eseményekhez kötni mindazt, ami
azóta történt, mindenesetre akkor még más negyvenesek
sétálgattak ugyanezen az úton, ugyanebben a ködben, persze
egy másik filmben, amit akkor rendeztek, amikor én még nem,
csak annyi biztos, hogy már rég elültették azt a platánfa-sort, amit
néhány éve vágtak ki, hogy a helyükre telepített, gyorsabban
növekvő, igénytelenebb fák alatt sétáló szereplők, a mellettük
suhanó autók, autóbuszok és a füstölgő kanálisok gőzében
úgy járkáljanak, mint egy (most készült?) harmincas
évekbeli filmben. Amikor hazaérek, az előszobában majd
újra elfordítom a fejem, ha a tükörbe nézek véletlenül, hogy
ne lássam mindig ugyanazt az ismeretlen, csukott szemű arcot.