ÚGY ÍROK…

Úgy írok, mintha minden sorban
ott rejlene az újrakezdés lehetősége,
mintha folytathatnám onnan, ahol
abbahagytam, felidézve vagy elfeledve
épp, ami történt. Az ablak előtt ülök,
a város folyton grimaszoló arcát
figyelem, nem törődve az évszakok
szemantikájával. Ölemben könyv,
fényképek. Miért porosodnak emlékeim
a feledés irattárában? Fel-alá járkálok
a szobában, faltól falig, céltalanul
meg-megállva, akár egy hangya
a nagyító gyilkos lencséje alatt.

kép | adobe.com