Z. Karvalics László

TŰZBŐL MENTETT … FOGPISZKÁLÓ

TŰZBŐL MENTETT … FOGPISZKÁLÓ

Európához képest némi késéssel Ausztráliában is elérkezett a pillanat, amikor a 19. század utolsó évtizedeihez közeledve az Amerikából világhódító útra indult fa fogpiszkálók elkezdték kiszorítani hagyományos, a liba szárnytollából vágott, szintén tömeggyártásban készülő, leginkább drogériákban kapható elődeiket (quill toothpick). Pedig egy ezerdarabos fa fogpiszkáló-csomagért pontosan annyit kellett fizetni, mint a százasával kiszerelt, ráadásul jobb minőségűnek mondott libatollas dobozból tízért. 3 ausztrál dollárt. S mégis, az őrségváltás megállíthatatlan volt, hiába igyekezett a libatoll-ipar felvenni a kesztyűt. Mert noha a kétfajta filléres tömegcikk ugyanannyiba került, a fa fogpiszkálók előállítóinak nagyobb haszna maradt: a gyártás gyorsabb, egyszerűbb, könnyebb és fajlagosan olcsóbb volt.

a mindennapok része

Ekkor, szinte már az utolsó pillanatban tette fel a kérdést egy nevét szerényen elhallgató újságíró a Warragul Guardian című lap 1888 novemberi számának mellékletében, méghozzá az első oldalon. Olyan egyszerű kérdést, amelyet sem a Melbourne-közeli kisváros, sem más ausztrál települések lakói nem igazán firtattak korábban: hol is készülnek, honnan származnak a régóta használt, a mindennapok részévé vált, higiénikus zsírpapírba csomagolt apró pálcikák? A kontinensnyi országban ugyanis nem gyártottak ilyesmit, a patikusok nagykereskedőktől szerezték be. Ezek egyikétől a szívós riporter végül megtudta, hogy párizsi közvetítők révén kerülnek az országba – akik pedig a világ legnagyobb libafarmjáról, a francia fővároshoz közeli Joinville le Pont manufaktúrájából rendelik.

a szerző fotója

A cikk megírásakor Jean Louis Frédéric Bardin gyáros és feltaláló szellemes masinái még évi 20 millió darabot köptek ki magukból, amelyhez kétmillió (!) liba tollát használták fel. Korábban főleg töltőtoll-hegyek készültek itt, de amikor ezek használata visszaesett, áttértek az ecsetekre és a fogpiszkálókra. A mi újságírónk természetesen nem tudhatta, hogy a fa fogpiszkálók előretörésével Bardin pontosan ugyanolyan helyzetbe került, mint korábban, s kétségbeesett innovációs harcba kellett kezdenie, hogy új termékeket találjon a korábbiak helyett (például az elnyűhetetlen kárpitot) – ám minderről részletekbe menően értesülünk a fogpiszkálótörténet felülmúlhatatlan krónikása, Henri Petroski művéből.[1]

kideríthetetlen

De térjünk vissza Ausztráliába. Hogy miként és hol őrződött meg száz évnél is tovább ez a szinte bontatlan, dizájnjában már a fa riválisokéira hasonlító fogpiszkálós doboz, kideríthetetlen. A Wangi Wangi városában működő, The Posh Pug néven online boltot is fenntartó „becsületes és dolgos családi régiségkereskedés” egyik tagja csapott le rá egy új-dél-walesi garázsvásáron, hogy egy nagy aukciós oldalon az enyém legyen végül, és 2019 decemberének végén útnak induljon, Óbudára.

Ki gondolta volna, hogy alig néhány nap múlva, január 3-án a Macquarie tó lustán nyújtózkodó öblének partján fekvő kicsinyke, 2700 lakosú külvárost, Wangi Wangit is eléri a majd az egész országon végigrohanó, apokaliptikus tűzvész?

Pedig aggodalomra adhatott volna okot, hogy a vidék éppen a vezetett bozótséta-túrákról és ösvényekről híres. A szakértők szerint az őslakosok nyelvén „vondzsi-vondzsinak” hangzó Wangi Wangi egyidejűleg jelenti, hogy „víz, víz”, de érthető úgy is, hogy „sok fa” vagy „sok éjszakai bagoly”.[2] Vajon a lángok elfojtásának sikerében játszott-e szerepet, hogy a helyi tűzoltóállomás az ősi Awabakal nemzet földjén épült? A természettel és ennek részeként a tűzzel is év-tízezredekig együtt élő ausztrál népcsoportokban dedikált szakértői voltak a tájléptékű tüzek kezelésének – de az ismeretek nagy része sajnos, elveszett.[3]

Talán bizarrnak tűnhet, hogy a hihetetlen méretű pusztulás idején, a megmentett koalák és a kerítésen elszenesedett kenguruk mémmé vált képei mellé régi idők jelentéktelen tárgyi emlék-világának egyik túlélő darabját illesztem. Lehetett volna persze fokozni a hatáskeltést, ha a régiségkereskedés, ami alig egy kilométerre található a Summerhill Drive környékén több mint 400 hektáron dühöngő lángok epicentrumától, leégett volna. De szerencsére megmenekült, és Ash, akivel öröm volt megismerkedni, jól van.

Vajon kevésbé bizarr, hogy a tűz terjedését maguk a madarak is okozzák? A barna és a nyílfarkú kánya meg a hosszúlábú sólyom kifejezetten keresi a lángoló bokrokat, hogy csőrükben vagy karmaik között izzó ágakat vigyenek még érintetlen helyekre, kiugrasztva az ottani kisemlősöket az óvóhelyükről, hogy minél többet levadászhassanak.[4] Az ő szárnytollaikból bezzeg nem készül fogpiszkáló…

  1. The Toothpick. Technology and Culture Alfred A. Knopf, New York, 2007.) 30–33.oldal.
  2. További érdekességekre l. a Nola Lee, Myra Burgess és Lorna Pearson által szerkesztett 167 oldalas könyvecskét: Wangi Wangi and its people: a local history Wangi Wangi, N. S. W.: Southlakes Christian Women’s Group, 1987
  3. Minderről a környezettudományi tárgyú Kovász című folyóiratban (2016 tavasz-tél, 51–56. o.) olvasható egy kiváló tanulmány magyar fordítása, szakirodalommal. Christine Eriksen – Don L. Hankins: Ökoszisztémák tűzzel kezelése – női és férfi szerepek ausztrál bennszülöttek és kaliforniai indiánok hagyományos tűz-használati tudásának megőrzésében és felelevenítésében https://epa.oszk.hu/00700/00721/00027/pdf/EPA00721_kovasz_2016_01-04_051-056.pdf
  4. https://www.ujnemzedek.hu/tudomany/szandekosan-okoznak-erdotuzet-a-madarak-ausztraliaban
kép | shutterstock.com