TULP DOKTOR ÉS A MEGRENDELT HALOTT

Gy. tíz esztendeje él pacemakerrel, leszázalékolt, de minden munkát elvállal, mert sok emberről kell gondoskodnia. Hetek óta a szokásosnál is jobban fullad, háziorvosa szívultrahangot javasolt, a rendelőben köntörfalazás nélkül megmondták, hogy két és fél hónapot kell várnia a vizsgálatra, de ha szán erre százezer forintot, akár azonnal megcsinálják…

Minek mesélem ezt, mikor tudom, hogy az ilyen történetekből túl nagy a kínálat és a bulváros szörnyülködés inkább elfojtja a felháborodást. Nem érdemes (talán nem is szabad) anekdotázni, a szociológiai esettanulmány és diagnózis már régen felesleges, úgyis tud mindenki mindent: a magyar egészségügy semmiféle átszervezéssel és semennyi pénzzel nem reformálható, az orvos nem lehet individuális lázadó (a kórházi-klinikai orvos biztosan nem). Szemléleti változás kellene – ám erről írni már nem egyszerű balgaság.

saját hiúságuktól elvakultan

Sejtem, hogy én is vigaszt keresek Rembrandt festményét nézegetve – lám, akad példa a legembertelenebb és leginkább kényszerítő szokásrendszerek, a közfelfogást kreáló és kiszolgáló ilyen-olyan sztárok kijátszására is, mert saját hiúságuktól elvakultan észre sem veszik, mire képes egy nem sokra tartott művész. Mire? Legalább behatol abba a világba, ahonnan épp mindenki kifelé pózolva keresi a saját érvényesülését.

1632 januárjában Amszterdamban közhírré tették, hogy a neves Tulp doktor a Waagebouw épületében nyilvános boncolást végez. Nicolaas Tulp akkor már betöltötte negyvenedik évét, közel húsz esztendeje orvosolt; könyvet írt, városi betegellátást és orvosi iskolát szervezett; tekintélyét és sikerét leginkább annak köszönhette, hogy kocsi vitte (nyilván módosabb) pacienseihez. Kiváló üzletembernek számított, tudta, mibe érdemes fektetni gyarapodó vagyonát. Ő kérte fel Rembrandtot az esemény megörökítésére – holott felkérhetett volna nevesebb festőt is.

A nyilvános boncolást a város támogatta – a tudomány fejlődéséért érdemes áldozni! –, jó alkalom a reprezantálásra, a nemzetközi kapcsolatok ápolására (hisz Európa különböző országaiból érkeztek látogatók, állítólag René Descartes is ott volt, és megbizonyosodhatott, hogy nem a húsra, hanem az emberben működő, és tökéletesen megérthető gépre kell figyelni). A színielőadás a néhány órája felakasztott Adriaanson (Aris Kindt néven emlegették) holttestének megfelelő elhelyezésével, az egyéb kellékek, mint a halott lábához tett atlasz beállításával kezdődött; és felvonultak az élő szereplők: a Mester és kiválasztott tanítványai. Rembrandtnak is kijelölt helye volt. A halottat nézte…

… Lehet, hogy a rablásért elítélt és felakasztott Aris Kindt holttestére Rembrandton kívül senki egyetlen pillantást sem vetett? A megfestett holttestre sem?

A nyilvános boncelőadáson Tulp mester és hét (nem fiatal) hallgatója szerepelt: megmutatták a kortársaknak és az utókornak a tudomány ünnepére öltött puritán pompájukat; az előadó kalapja és ékszere már-már hivalkodó. A társadalom értékrendje szerint a köztiszteletben álló doktor fejedelmi öntudatát nem is horzsolhatta egy bűnöző kínlódásának nyoma.

iszonyatos fintorral

De vélhetően még a boncterem díszítésére rendelt festményt nézegetve is ki-ki csak saját portréjával szemezett, különben feltűnt volna, hogy a szétcincált kar idegen elem – a tetem bal alsó karja és kézfeje helyére Rembrandt iszonyatos fintorral egy anatómiai atlaszból sematikus jobb kart másolt. A halott pedig – mint minden Krisztus-képen, akár a gyerek Jézus üdvözlésére sereglők, akár a kiterített Jézust gyászolók láthatók még az Istenfiú körül – a festmény közép- vagy súlypontjában fekszik.

Talán a festőnek nem is kellett magyarázkodni a kar-boncolás miatt (a csupán néhány évtizeddel korábban engedélyezett boncolásoknak ugyanis észszerű rituáléja volt: a legromlandóbb rész, a has feltárásával kezdődött, s nyilván így történt a Waagebouw épületében is), maguk az érintettek a jó ízlés jelének tekinthették, afféle higiénikus és esztétikus jelzésnek, hogy csupán egy kar… Rembrandt azonban csöppet sem finomkodott, a halott ijesztően domborodó mellkasa, félig nyitott szája a szó szoros értelmében halálosan pontos. A fontoskodó alkalmiság gyűrűjében csak a hulla kelt részvétet. Igen, közönséges rabló volt, piti gazember, de nem rosszabb elítélőinél és a testét szétszedő, közönyükkel meggyalázó tudósoknál sem…

… Aris Kindtet rablásért halálra ítélték, a kivégzést (akasztást) pedig – a tudományt újmódi buzgalommal tisztelő kor szokása szerint – úgy időzítették, hogy a Waagebouw-beli anatómiai bemutatóra friss tetem kerüljön. Csak pár évtizeddel korábban, pontosan 1600-ban rendezték Prágában az első nyilvános boncolást (négy napon át tartott a közönség-szórakoztatás), akkor is akasztott férfi testét tárták fel, s a kivégzést akkor is a kívánt napon hajtották végre – vagyis egyszerre magától értetődő lett, hogy az orvostudomány fejlődése érdekében megrendeljék a halált s teátrumi kelléknek a hullát.

szemléleti változás

Művelt, józan ember már nem is kételkedhetett az eljárás ésszerűségében, fenntartás nélkül illett értékelni a gyorsan bekövetkezett szemléleti változást: hogy immár nem titokban, életet kockáztatva lehet anatómiai ismeretekhez jutni – s anélkül valóban nincs igazi orvoslás.

Tulp doktort, vagy a prágai boncolást végző Jeszenszky Jánost, vagy az amszterdami katedrán Tulpot követő Deymant vélhetően nem gyötörte bűntudat – a hitvány rablók elítélésében egyikük sem vett részt, úgy is mondhatnánk: a tudósok nélkül is kötélen végezték volna a gazemberek. De éppen ez a – magamban úgy látom: pici vállvonással kísért – „mondhatnánk“ taglózta le a klasszikus orvoslás-gyógyítás ideáját. Azt a nem egészen észszerű indulatot és késztetést, hogy az ember segítsen az elesetteknek, hogy minden rászoruló életét könnyítse, hogy szaktudással védje a létezést. Másképpen: Tulp doktorék részvétlen okossága alapozta meg a mai általánosan elterjedt gyakorlatot – ezért vigasztal, és persze bátorít Rembrandt lázadó festménye.

kép | Rembrandt: Dr. Tulp anatómiája, wikipedia.org