TÚLCSORDULÁS

Az Úr 2002. esztendejének szeptember hava bizonyára még hosszú ideig megmarad az emberiség emlékezetében. Történt ugyanis ebben az évben, hogy az a rendkívül egyenes törzsű fa, amely a világ szinte minden éghajlatán honos, és amit minden nép, nemzet és törzs – a maga nyelvén persze – ugyanúgy szeptember-fának nevez, a szokásostól eltérően már a nyár közepén könnyezett. Gyakran előfordul, hogy a szeptember-fa szeptember közepén kezdi a könnyezést – nevét is innen kapta –, és ez különféle égtájakon, különféle éghajlati viszonyok mellett elhúzódhat szeptember végéig. Lehetnek aztán vidékek, ahol a szeptember-fa könnyezése csak október elején kezdődik. Mint közismert, minden kultúra, vallás ehhez a könnyezés-időponthoz igazította az ősidők óta hagyományként tisztelt és őrzött ünnepet, az úgynevezett szeptemberi áhítatot. S mert ezt a világ minden tájékán a szeptember-fa könnyezésének idejéhez kötik, a különböző vidékeken kicsit eltért az ünnep napja – nem így most. Idén ugyanis a szeptember-fa már nyár közepén könnyezett, méghozzá a legkülönbözőbb égtájon, kultúrában, a mindenféle istenben hivő emberek környezetében egyszerre, így a világ áhítatot gyakorló népességét felkészületlenül érte a különös és megmagyarázhatatlan, eddig sohasem tapasztalt természeti jelenség.

könnyezés

A tájékozatlanabb olvasóknak itt feltétlenül szólnunk kell pár szót arról: mit is nevezünk a szeptember-fa könnyezésének. Mert noha a világ minden vidékén a szeptember-fát saját nyelven ugyan, de mégiscsak egyformán szeptember-fának nevezik, a könnyezést, amit a különféle kultúrák különféle néven illetnek, nem feltétlenül a sírással hozzák összefüggésbe.

A szeptember-fának erős, vastag, de repedezett kérge van, mely büszke tartást ad neki. Egyetlen természetes ellensége ennek a kérges, repedezett törzsnek: a fagy. Ha a szeptemberi esőzést korán követi az ősszel hirtelen beálló hajnali fagy, akár el is pusztítaná a szeptember-fát, csakhogy a fa megérzi a közelgő fagyot, s minden évben, többnyire szeptemberben – most azonban már a nyár közepén – a törzs sok hosszanti irányú repedésére merőlegesen, fönt a törzs legmagasabb pontján, közvetlenül a lombkorona tövében, vízszintesen meghasad, a nyílásból sűrű, sárga gyanta buggyan ki, és bőségesen csorog lefelé a törzsön. Ez a ragacsos és édes és nyúlós és sárga, mézszerű gyanta vastagon bevonja az egész törzset, és csak bugyog és serken és szivárog és csorog és folyik és tapad napokig, amíg a törzsre vastagon rá nem szárad az egész, védelmet alkotva a fagy ellen, begyógyítva a vastag törzs repedéseit. Ezt a sűrű, sárga gyantát nem minden kultúra nevezi könnynek, így a jelenséget sem sírásnak. Az emberiség története során a szeptember-fa gyantáját összefüggésbe hozták már minden lehetséges emberi és állati váladékkal: a vizelettől és ondótól a nyálig. Azoknál a népeknél, ahol a sárga gyantát a bélsárhoz hasonlítják, a szeptember-fa gyantázódását sem sírásnak, hanem ürítésnek mondják, ám ez egyáltalán nem csökkenti áhítatukat. Úgy tűnik, végül is minden kultúra ugyanazt ünnepli az évnek ezen a pontján: a túlcsordulást. Az érzelmek túlcsordulását, a nyár hevének túlcsordulását, minden szépség és fájdalom túláradó bőségét, azt, hogy mostanra minden túl sok, hogy minden beérett, és túl sok lett. Sok a gabona, a gyümölcs, sok benne a cukor, a víz, sok az eső, sok a hőség, sok az érzés, sok a fájdalom, sok az édesség, sok a keserűség, sok a bánat, sok a boldogság, nagyon sok, túl sok a boldogság. És a fagy mindjárt beköszönt, és végez ezzel a túlcsordult bőséggel, ami az élet. Ez a szeptember-áhítat-ünnep, bárhol is él az ember.

csordultig

Ilyenkor különféle szokásokat követnek az emberek, szeptember-fa gyantájával bevont tárgyakat ajándékoznak egymásnak, cserépben nevelt, könnyező szeptember-fa-csemetéket díszítenek a lakásokban és a városi tereken. Ragacsos, édes szeptember-faágat ad mindenki annak, akit igazán szeret. Igazán: vagyis csordultig.

És most, ebben a különös esztendőben az embereket váratlanul érte a nyár közepi áhítat. Mit jelent ez? Mit ez a korán kibuggyanó sűrű könnyezés? S hogy ráadásul a föld minden pontján egyszerre! És hogyan lehetséges, hogy bár megtapadt a gyanta a törzseken, nem maradt abba a könnyezés? Bugyog tovább, szivárog, csordul, ragad. Hiába múlt el a nyár, lassan az esztendő is, elmúlnak a fagyok is, elmúlik minden, de állnak a szeptember-fák, egyre erősebben, vastagabban, megkövülve, gyantásan – nincs vége a túlcsordulásnak.

kép | shutterstock.com