TRUPP

Mesterséges álom

Próbáljam újra? Akkor is, ha egyszer
már elégettem? Füstölt, odakozmált.
Kezdeni megint, nem több ez a soknál?
Hiábavaló a varázslat, mester,

nyekergő kintorna-dal vagy csökkentett
üzemmód; nem kell. Egyik sem az lenne,
krákogna, üres körökben keringve
alá. Nem hajtok üptre kiöklendett

korszerű ötletre sem, hogy cifrázzam,
előre tudjam, utólag kántáljam:
gányolt-mázolt mind, mesterséges álom!

Meddő képzetek hulltát dehogy bánom,
fantazmagóriák képtelen határon.
(Elég. Egy szót se többet. Nem próbálom.)

Konkrét szerzet

De mennyire, hogy megpróbálom újra,
rögvest teszem-viszem, mert bukni lehet,
föladni nyomban, soha: bármi puffra
ráhagyni az igent, aztán a nemet,

mintha mindegy volna. Inkább szétszedem,
összerakom-kaparom, ez nem álom.
Hiába is iszkolna, ha két kezem
nyújtom, elkapom, magam megcsinálom.

A kifejezhetetlen ott ül közben,
nem kell gyötrődve sehova képzelnem,
konkrét szerzet, csupaszon lesz a legszebb.

A nóta érte szól. Szóba áll vele?
Integet egész nap két lapát füle.
(Próbálom újra hát: most megteremtlek.)

Kipingált kalap

Késő ősz, kora délután. Süt a nap,
fú a szél. Szállonganak a levelek.
Az Isten-hegy tarka, kipingált kalap
a Kis-sváb-hegyről nézve, s míg lépkedek

feléje sildes fekete sapkával
a fejemen, a fejemben most éppen
egy alkami trupp, tüntető tartással
verődik össze. A felhőtlen égen

géphang húz át. Az aszfalton kidobott,
kilós kenyér. Elhever némán, holott
vádolhatna ordítozva, hogy szégyen.

Közérzetemet így is szerte dúlja.
Mire gondoljak még? Próbáljam újra?
(Kísérletek egyre, hogy jobban értsem.)

A PRÓBÁLJAM ÚJRA? című összeállításból

kép | shutterstock.com