NYÁR

A nyár ezernyi csillám. Ezüsthasítékot húz a hajó a vízen, a fákról fölröppennek a levelek, aztán visszaszállnak. Föl, le, föl, le. Járod az utcákat, úgy érzed, bárhol otthon lehetsz. Élvezed a rengeteg változatot, ahogy szakadatlanul kibújik valamiből valami, és semmi sem bújik vissza. Úgy hiszed, hogy minden benned van, és te mindenben, de tudod, hogy van határ. Mégsem szabad félni, csak őszintének lenni. Egészen.

Aztán hazamész. Becsukod az ablaktáblákat, leengeded a redőnyt, összehúzod a függönyöket, gondosan bezársz minden ajtót.

Azért jöttél haza, hogy itt a sötétben, lámpád gyenge lángjánál megpróbáld pontosan elképzelni és megfogalmazni, amit láttál és átéltél. Hogy a nyár csupa derű, ezüsthasítékot húz a vízen a hajó. Itt a sötétben, ahogy készíted a nyarat, végleges igazságokká érnek nekilendüléseid. Mindig ilyesmire vágytál, most itt van. Tulajdonképpen: mi is ez? Most már minden egy hajszálon függ. Borotvaélen egyensúlyozol. Megcsinálod. Meg fogod csinálni a világosságot.

kép | vecteezy.com