AJÁNDÉK

Akkor azt mondta a feleségem, hogy most van egy kis ideje, ne halasztgassuk a dolgot, most becsomagol. Igaza van, mondtam magamban, essünk túl rajta mielőbb, aztán majd meglátjuk. Nem emlékeztem ugyan arra, hogy valaha is beszéltünk volna róla, de tudom, aminek meg kell történnie, az megtörténik és kész. Ki is mentem a konyhába, és ráálltam az asztalra. Oda, ahol az ilyesféle műveleteket szoktuk végezni. Álltam ott, és vártam szépen, míg előkeresik a kellékeket.

nemesen elegáns

Először egy piros alapú, zöld fenyőfás papírt hoztak, de az túlságosan alkalminak, olyan karácsonyiasnak bizonyult, és a sok piros egyáltalán nem illett hozzám. Aztán egy sárga, kriksz­krakszokkal összemintázott, fényes papír következett, ezt meg se próbálták, mert a feleségem azt mondta, hogy ebbe a közönséges díszítésűbe csak nem csomagol be, ami határozottan jólesett nekem. Végül megállapodtak egy matt égszínkék alapú csomagolópapírban. Kék a kedvencem, mondták, és a puha papír, a vékony, kissé nyújtott ezüstkarikákkal igazán tartózkodó – s nemesen elegáns. „Nemesen elegáns”, így mondta a feleségem, ami meglepő volt, mert ilyen kifejezéseket ő nemigen szokott használni. Most kétszer is kimondta, bizonyára tetszett neki; derűsen-kedvesen nevetett hozzá, mint lánykorában, s ezt annyira szerettem. Valahogy minden derűs volt, pontos és célszerű, ahogy ott álltam az asztalon, ahogy világított a lámpa, mint a nap, ahogy sürögtek-forogtak körülöttem. Hárman-négyen voltak, mind nő, de csak a feleségem arcára emlékszem.

Megkezdődött a csomagolás. Gondosan és hozzáértően csavarták rám a papírt, s hol nekem kellett a helyzetnek megfelelően mozdulnom, hol a feleségem mozgatott erre-arra. Láthatólag élvezte a dolgot, és láthatólag tökéletes munkát akart végezni. A többiek inkább csak szemlélődtek, egy-egy észrevétellel segítették a munkát, figyelték és nevetgéltek.

Éreztem, hogy gyönyörűen becsomagolt ajándék leszek. A feleségem, aki egyébként is szeretett ajándékot csomagolni, most elemében volt: gyengéden igazgatta, simogatta rajtam az ünnepi papírt.

Egyszer hosszában le is fektettek az asztalon és óvatosan meghengergettek, ekkor eltűnődtem, hogy miféle ajándék is lennék: hosszú nyakú borosüveg, desszertesdoboz, puha gyapjúsál, nyakkendő vagy valami más. Kicsit szédültem, de azért tudtam, hogy én én vagyok. Díszszalagot hoztak, végighúzták a kés fokával, hogy szépen pöndörödjön. Aranysárga szalag volt. Amikor a fejem fölött összenyomkodták a papirost, hogy megfelelően álljon, és pofája legyen az egésznek, majd a nyakam körül óvatosan összemasnizták a díszszalagot, kicsit minden homályosabb lett, de a réseken azért még szűrődött be valami fény.

Kész voltam. Éreztem, hogy finom ujjak még simábbá és feszesebbé teszik rajtam a papírt. A feleségem hangját is hallottam, hogy most már körülbelül jó lesz. Ott álltam az asztalon, frissen becsomagolva, átadásra készen.