Ifj. Tóth-Barbalics István

GOGOLÓGIA

avagy magyarázom a nyikolájom [2003 december]

GOGOLÓGIA

– irodalomtalanítás, magánybeszéd –
(második, átdolgozott, részben elégetett kiadás)

„A mű szerzőjét meglátni és megérteni annyi, mint meglátni és megérteni egy másik, idegen tudatot és annak világát, vagyis egy másik szubjektumot (Du). Magyarázat esetén csak egyetlen tudat, egyetlen szubjektum van jelen; megértés esetén két tudat, két szubjektum. Objektumhoz nem fűződhet dialogikus viszony, ezért a magyarázatból hiányoznak a dialogikus mozzanatok (kivéve a formális, retorikus fogásokat). A megértés valamilyen mértékben mindig dialogikus”. (Bahtyin)

az élet köznapisága

„Kiválasztva néhány tulajdonságomat, megpróbáltak már sokféleképpen értelmezni, de legfőbb lényegemhez nem jutottak közel. Azt egyedül csak Puskin látta meg. Ő mindig azt mondta nekem előttem egyetlen írónak sem volt tehetsége olyan szemléletesen ábrázolni az élet köznapiságát, olyan erősen megrajzolni az egyszerű ember kisszerűségét, hogy a szálka, amelyet senki sem vesz észre, egyszeriben mindenkinek a szemében gerendának tűnjék. Ez az én legjellemzőbb tulajdonságom, amely más írókból teljességgel hiányzik Ez egy bizonyos lelki tényezővel összefonódva később még inkább elmélyült bennem. De ezt akkor még Puskinnak sem voltam képes feltárni”. (Gogol)

barbalics2 1210

„Az üresség – Puskin tartalma. Nélküle nem lett volna teljes, nem létezett volna, ahogy nem létezik a tűz levegő nélkül, a belégzés kilégzés nélkül. A költő rendkívüli fogékonysága elsősorban az ürességnek volt köszönhető, ezért tudta őt elbűvölni bármely hóbort és bármely röptében elkapott színárnyalat, ami nála, hasonlóan a giccses képeslapokhoz, rögtön csillogni kezdett: Jé, olyan, mint a valóságban! Pont ilyet látni az életben is! Emlékezzünk Gogolra, aki nem lelve nyugodalmat, kísérteties módon csak önmagával volt elfoglalva, és mindent görbe orrának hamis fényében láttatott. Puskinnak nem kellett nyugtalankodnia, Puskin eléggé üres volt ahhoz, hogy olyannak lássa a dolgokat, amilyenek, hogy önkényesen ne fantáziáljon. Hanem színültig töltse magát velük, és majdhogynem gépiesen reagálva, jóindulatú pillantással, közönyösen tudomásul vegye őket”. (Szinyavszkij)

véletlen és erőszak

„Mi, orosz értelmiségiek, nem emberek, de nyomorékok vagyunk egytől egyig. Torzulásunk nem az oly gyakori fejlődési rendellenesség következménye, hanem véletlen és erőszak műve, abból ered, hogy személyiségünk kettéhasadt, nem vagyunk már képesek a természetes fejlődésre, tudatunk nem akaratunkkal összhangban gyarapodik, hanem akár a szerelvényeitől elszakadt mozdony, messze előrevágtatva üresen száguld, nem törődik érzéki-akarati életünkkel. Az orosz értelmiség legfőbb vonása, hogy fiatal korától a szó szoros értelmében önmagán kívül él, vagyis egyedül azt tartja érdeklődésére és részvétére méltónak, ami személyiségén kívül esik: a népet, a társadalmat, az államot. S nyomorékokká váltunk valamennyien, mély szakadás támadt igazi énünk és tudatunk között. Bensőnkben továbbra is minden homályos; vak, nehézkes és kaotikus erők görcsei rángatnak bennünket, s a talajtól elszakadt tudat meddő virágokat hajt. Mindennapi életünket természetesen átjárja némi sápadt fény – e nélkül nem is létezhetnénk –, de magától pislákol, nem mi őrizzük aktívan, hisz bennünk minden esetleges”. (Gersenzon)
barbalics3 1210Gogol, az egyik legaggodalmasabb, legnehezebben fogalmazó, legtöbbet javító orosz író. Gogol ír és éget, újra ír és újra éget. Gogolnak páratlan stilisztikai érzéke van: kisorosz jobbágyok, pétervári csinovnyikok, vándorprédikátorok nyelveinek legfinomabb árnyalatait is képes megszólaltatni. Gogol nélkül nincs szkaz [függő beszéd], Leszkov, szimbolista és ornamentális próza.

szolgagyerek

A Holt lelkek második kötetét utoljára – harmadszorra – tíz nappal halála előtt, 1852. február 11/12-e éjszakáján dobta tűzbe. Azon az éjjel „hosszan imádkozott szobájában. Három órakor behívta a szolgagyereket, és megkérdezte tőle, meleg van-e lakása hátsó felében. – Friss – felelte a fiú. – Add a köpönyegemet és gyerünk: valamit el kell intéznem. – És elindult gyertyával a kezében, keresztet vetve minden szobára, amelyen áthaladt. Céljához érve, kinyittatta a kürtőt, halkan, hogy senkit fel ne ébresszenek, aztán irattáskáját kérte a szekrényből. Kivett belőle egy összekötözött füzetcsomót, a kandallóba vetette, és a kezében tartott gyertyával meggyújtotta. A szolgagyerek megsejtette szándékát, elébe térdelt, úgy könyörgött: – Uram, mit cselekszik! Ne tegye! – Nem a te dolgod! – felelte ő. A fiú sírva kérlelte. A tűz közben kialudt, csak a füzetek sarka perzselődött meg. Gogol erre kihúzta a kandallóból a füzetköteget, kioldotta a kötést, és úgy helyezte vissza a lapokat, hogy könnyebben beléjük kapjon a tűz. Akkor újra meggyújtotta, leült a tűz elé, s megvárta, amíg valamennyi füzet elhamvad”. (Pogogyin). Gogol reggel így kommentálta a történteket: „– Képzeld, milyen hatalmas a Gonosz! El akartam égetni néhány felesleges kéziratot, és helyettük a Holt lelkek fejezeteit égettem el, amelyeket halálom után barátaimra akartam hagyni emlékül.”

Alekszej Tolsztoj gróf, az író régi barátja, az égetés után megkérdezte: „– De hiszen talán az egészet fel tudja idézni, nemde? – Igen – felelte Gogol, s homlokára tette a kezét –, tudom, tudom, az egész itt van a fejemben”. (életrajz)

„A saját (szerzői) szólam keresése közben. Megtestesülni meghatározottabbá, kevesebbé, korlátozottabbá, ostobábbá válni! Otthagyni a pálya szélét, belépni az élet eleven színterére, egy lenni az emberek közül. Elvetni a fenntartásokat, elvetni az iróniát. Még Gogol is kereste a komoly szót, a komoly működési terepet, meggyőzni (kioktatni) és – következésképp – önmaga számára meggyőzőnek lenni. Gogol naivitása, határtalan tapasztalatlansága a komolyság terepén, ezért tűnik úgy számára, hogy le kell győzni a nevetést”. (Bahtyin)
barbalics4 1210„Azt akarom, hogy testemet addig ne földeljék el, amíg azon nem mutatkoznak az oszlás nyilvánvaló jelei. Azért rendelkezem így, mert már betegségem alatt az élet elmúlásának tünetei jelentkeztek rajtam; leállt a szívverésem, a pulzusomat sem lehetett kitapintani… Életem során számos olyan szomorú esetnek voltam a tanúja, amely minden dologban való esztelen sietségünkből fakadt, még olyanokban is, mint a temetés. Ezért ezt az óhajomat még végrendeletem legelején kinyilvánítom, abban a reményben, hogy szavaim óvatosságra intik környezetemet.” (Gogol)

„A Danyiil-kolostorban temették el. Itt nyugodott 1931-ig, amikor koporsóját átvitték a Novogyevicsi temetőbe. Tartja magát a hír, hogy a koporsót akkor felnyitották, és Gogol testét természetellenes helyzetben, megfordulva találták meg – talán mégis élve temették el.” (életrajz)

mintha megszökött volna

„[Sosztakovics] szívesen mesélt egy történetet egyik irodalmi bálványáról, Nyikolaj Gogolról: úgy tűnt, mintha megszökött volna a sírból. Amikor a sírját kibontották (a harmincas években, Leningrádban). Gogol koporsója üres volt. Később természetesen tisztázták az esetet; Gogol testét megtalálták és visszatették a helyére. De maga a gondolat – elrejtőzni a halál után – nagyon izgató volt számára.” (Volkov)

„Nekem ráadásul úgy tűnik, hogy egyáltalán nincs hitem. Krisztust csak azért ismerem el Istenembernek, mert így parancsolja az eszem, nem pedig a hitem. Nincs hitem. Hinni akarok.” (Gogol gyóntatójához, Matvej Konsztantyinovszkij atyához)

„Itt vagyok a gyönyörű szép Itáliában. Az enyém, senki sem veheti el! Itt születtem – Oroszország, Pétervár, a hó, az aljas emberek, az ügyosztály, az egyetemi katedra, a színház – ez csak álom volt.” (Gogol)

barbalics5 1210

„Utazom. A lovak sebesen rohannak az első havon; a csengettyű szinte nem is csilingel, hanem valósággal zümmög a gyors mozgástól; sűrű, ezüstös porfelhőként száll fel a lópaták által felcsapott hó, s eltakarja a szánt, a benne ülőket, még a lovakat is… Szép kép! Igen, valóban szép kép, csak nem az utas számára, akit az a szerencsétlenség ér, hogy benne szerepel. Ez a porhó, amely távolról ezüst felhőnek tetszik, súlyos kellemetlenségeket okoz. Először, csípi az utas szemét, majd megvakítja; másodszor, teljesen megfosztja attól a gyönyörűségtől, hogy kinyissa a száját, ami sokak számára lényeges szükséglet; harmadszor, általában valami erőszakos rabságban tartja az embert, nem engedi, hogy kinyissa a bundáját vagy akár kifújja az orrát… Istenem! Mikor érünk már az állomásra?” (Szaltikov-Scsedrin)

rászerelt apológia

„A Karcolatokat író Scsedrintől s az orosz valóság enciklopédikus feltérképezésére törekvő fiziologizmustól szükségképpen maradt idegen Gogol emelkedett, óriási távlatokat átfogó történelmi lírája. De ami a naturális iskolával soha nem szervesülhetett, ami ott csak a műre rászerelt apológiaként hatott volna, az Gogolnál szervessé és igazzá tudott válni – jelezvén, hogy nem egy leleplező dokumentum élét feloldó záradék, hogy a mű egésze épül gyökeresen más formáló elvek alapján.” (Tallár Ferenc)

„Amikor eredeti formájukban kezdtem a Holt lelkek első fejezeteit olvasni Puskinnak, akkor Alekszandr Szergejevics, aki mindig nevetett felolvasásom közben (egyébként is nevetős természet volt), egyre komorabbá vált, végül pedig egészen elkomorodott. Amikor a könyv végére értem, bánatosan így szólt: ‘Istenem, milyen szomorú is a mi Oroszországunk!’ Ez a kijelentése meghökkentett. Ő, aki olyannyira ismerte hazánkat, nem vette észre, hogy ez az egész csupán karikatúra, amit magam találtam ki! Ekkor értettem meg, mit jelent a lélekből fakadó ügy, és általában a lelki igazság, és az ember számára milyen rémisztő formában jelenhet meg a sötétség, a fény ijesztő hiánya” (Gogol)

[…] Gogol azonban nemzé Dosztojevszkijt és Leszkovot. Leszkov nemzé Remizovot. Dosztojevszkij nemzé mind a szimbolistákat. (De Brjuszovot nem!) Remizov nemzé Pilnyakot és az egész ornamentális prózát. Dosztojevszkij nemzé Bulgakovot, ámde Nabokov mondá: „Atyám, add ki részemet!” És nevezé őt Tosztojevszkijnek, és megveté alapjait az moszkóviai posztmodernnek.

[két sor olvashatatlan: palimpszexus]

Venyicskag Jerofejev ivá az szőlőtőnek levét, kiesék az vonatból, és álmot láta. Álmában pediglen, mely tarta mintegy fertályóráig, egy Hang így szóla őhozzája: „Gogol nemzé Dosztojevszkijt és Leszkovot” […]

barbalics6 1210

Ha egy Dosztojevszkij–Husserl összevetés (Lev Sesztov) releváns, miért ne lehetne az egy Gogol(–Tolsztoj)–Wittgenstein is?

„Mondják meg nekik, hogy csodálatos életem volt!” Talán nem értjük igazán Wittgenstein végső szavait. Hogy üzenhette azt, amit üzent? Avagy mégis meg lehet halni úgy, mint a kimondhatatlan zárjába beletörött kulcs?

„A napokban gyengélkedtem, és a Holtak házát olvastam. Sokat elfelejtettem belőle, most újraolvastam, és nem ismerek ennél jobb könyvet századunk orosz irodaimában, beleértve Puskint is.” (Tolsztoj)

nyíltan kimondok mindent

„Hogyan lehet, hogy utolsó műveim, különösen pedig a Holt lelkek hősei, akik távol állnak attól, hogy valós személyek portréi legyenek, és akik egészen ellenszenves tulajdonságokkal rendelkeznek, ki tudja, miért, mégis közel állnak a lelkünkhöz, mintha megteremtésükben bizonyos lelkiállapot is közrejátszott volna? Egy évvel ezelőtt még neked sem tudtam volna válaszolni. Most viszont nyíltan kimondok mindent: hőseim azért állnak közel a lelkünkhöz, mert a lelkemből születtek: valamennyi, az elmúlt időszakban keletkezett művem önnön lelkem története.” (Gogol)

„A látszatra teljesen képtelen történetből a valóság képtelensége rajzolódik ki, a félelem észszerűtlensége és megállíthatatlansága. Gogol megsemmisíti a semmit, méghozzá a semmi révén, hiszen Hlesztakov éppoly üres, kongó jellem, mint áldozatai. Ahogy hősei igyekeznek kijátszani egymást, úgy játszotta ki Gogol is a valóságot: pozitív jellemek nélkül a nevetés pozitívumával uralkodott felette. A revizorban az ember nem az, aminek mutatja magát, egyáltalán, másnak látszik minden, mint ami valójában. A darab tehát nem karikatúra az orosz életről, mint azt az egykorú bírálatok nagy része gondolta, az élet maga, tartalma, természete folytán karikatúraszerű benne, miként szereplői is karikatúra emberek, az ember karikatúrái csupán.” (Török Endre)

„Gogol a semmit érezte kora Oroszországában, a semmivel nézett szembe, és elnyelte ez a semmi. De a semmit, amely elpusztította, egy területen azért kijátszotta: álomvilágában, látomásaiban, ahol megfejthetetlen titoknak látta hazáját, amelyről nem lehet tudni, merre tart, hová ragadják félelmetes, ismeretlen erők, de mégiscsak végtelen csoda.” (Török Endre)

barbalics7 1210

„Én mindenki másnál nehezebben tudnék lemondani az írói hivatásról, mert ez töltötte be minden gondolatomat, mert minden egyebet odahagytam, az élet valamennyi csábítását, és mint valami szerzetes, szakítottam mindazzal, ami az ember számára kellemes a földön, hogy azután semmi máson ne gondolkodjam, csak a munkámon. Nem könnyű lemondani erről, életem legnagyszerűbb percei voltak azok, amikor végre azt vetettem papírra, ami hosszú ideig a gondolataimban érlelődött, amikor mind a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy aligha van a világon nagyobb élvezet, mint az alkotás gyönyörűsége. De mint tisztességes szándékú ember, még egyszer megismétlem, még ha az ellenkezőjét érezném is, akkor is le kellene tennem a tollat.” (Gogol)

romantikus magatartás

„A romantikus magatartás megkövetelte, hogy az ember bizonyos irodalmi példának megfelelően viselkedjék az életben, amely aztán álarcává, hasonmásává lesz. A valóságos életben mindazt, ami hétköznapi, egyszerű, irodalmon kívüli volt, gondosan kigyomlálták vagy palástolták. Ha pedig nem lehetett kirekeszteni az életből, akkor igyekeztek észre nem venni; ilyesmiről nem illett beszélni. A valóságos létezésre csak az volt méltó, aminek a könyvekben is helye volt. Az ilyen irodalmi álarc állandó útitárssá, második személyiséggé vált a romantikus ember számára, aki ennek segítségével értelmezte önmagát, teremtette meg társadalmi arculatát, és adta tudtára a többieknek, hogy az ő jellemét az adott álarcnak megfelelően magyarázzák. A romantikus magatartás feltétele, hogy az ember összeforr az álarcával, amelyet nem illett cserélgetni. A költő mindig és mindenütt költő kellett, hogy legyen, a kiábrándult szüntelenül kiábrándult volt, a rajongónak folyvást demonstrálnia kellett a lélek lobogását, az álmodozó hölgytől pedig elvárták, hogy búslakodó tépelődésekbe merüljön. Puskin magatartása, amint láttuk, ebben a vonatkozásban már délen is sajátosan eredeti volt: nem egyetlen viselkedéstípust képviselt, egész készlete volt álarcokból, s ezeket viselkedése változtatásának megfelelően hordta.” (Lotman)

„Ily módon az orr a külső életnek, a személyiséggel kapcsolatos külső fogalmaknak és a személyiség méltóságának lesz a megtestesítője. Éppen ezért az orr már az egész arc, az egész személy helyettesítője lesz, maga is arccá/személlyé [lico] válik – abban a tágabb (átvitt) értelemben, amelyben például A köpönyegben szereplő magasabb rangú hivatalnokot, aki Akakij Akakijevicset lehordja, nem akárhogy hívják, hanem tekintélyes személynek íme, az orr és az arc, a személy helyet cserélnek: Az orr teljesen nagy állógallérjába rejtette az arcát, és a legnagyobb buzgósággal ájtatoskodott. A külső élet eme logikája szerint nagyon is természetes, hogy az őrnagy saját orr urasága magasabb rangú lett, mint ő maga. Így történik minden fordítva Gogolnak ebben az elbeszélésében.” (Bocsarov)

barbalics8 1210

„Egyszer Gogol Puskinnak öltözött és elment vendégségbe Majkovhoz. Majkov leültette a fotelbe, és üres teával kínálta: Higgye meg – mondja –, Alekszandr Szergejevics, egy darab cukor nincs a háznál. Nemrég itt járt Gogol, s az összes cukrot megette.

Gogol semmit sem mondott neki.” (Pseudo-Harmsz)

„Csicsikov, amikor a terembe lépett, kénytelen volt egy pillanatra lehunyni a szemét, mert a gyertyák, a lámpák és a dámák ruháinak ragyogása elkápráztatta. Minden fényben úszott. Fekete frakkok bukkantak fel, idesuhantak, odaröppentek, egyesével és csoportosan, mint nyáridőben, forró júliusban a legyek a fehéren csillogó süvegcukorra, amelyet a kulcsárné a nyitott ablak előtt aprít csillogó darabokra.” (Gogol)

a világ minden jelensége

„Miért született a világra, és mit bizonyít a léte? – kérdezte Gogol Puskin kapcsán, a metafizikai kérdések feltevésében rá jellemző kínos szőrszálhasogatással. S a kérdésre ő maga adta meg a választ: Puskin azért jött a világra, hogy bizonyítsa, milyen az igazi költő, aki nem egy adott időszak vagy a körülmények hatására, nem is saját emberi tulajdonságai révén, hanem mindezektől függetlenül emelkedett ki. Azért született meg, hogy ha valaha egy fensőbb lélekbúvár ki akarja deríteni, fel akarja tárni, milyen is egy költő – ez az érzékeny lény, akit a világ minden jelensége megragad, csak önmaga számára nem talál választ –, Puskin személyében fogalmat alkothasson erről. Őrá várt a feladat, hogy képviselje ezt a független lényt, ezt a csengő visszhangot, amely minden egyes hangra válaszol (Miben áll végül is az orosz költészet lényege, és mi a legfőbb sajátossága?, 1846)

Mindezektől függetlenül… Hát igen, Puskin a Költőt több, e témát majdhogynem kimerítő változatban mutatta meg nekünk függetlenül minden mástól, a világtól, az élettől és saját magától. Ám ugyanakkor, ezzel egy időben a teljesen normális szerző a földön él, gyötrődik, henyél, s csak néhanapján tör ki rajta az elmebaj és merevgörcs, a szó nem köznapi, magasabb rendű értelmében.” (Szinyavszkij)

„Az összes orosz költő – Gyerzsavin, Zsukovszkij, Batyuskov – megőrizte saját személyiségét. Csak Puskinnál nem tapasztalható ez. Mit tudhatunk meg róla művei alapján? Próbálja csak valaki megtalálni benne emberi tulajdonságait! Helyette egy csodálatos alakra bukkan, aki mindenre választ talál, csak saját kérdéseire nem. Mindebből látható, milyen korán kialakult benne a fogékonyság minden iránt.

És milyen hitelesek a szavai, milyen éles a hallása! Érezni és látni lehet a föld, az idő és a nép illatát és színét. Spanyolországban igazi spanyol, Görögországban görög, a Kaukázusban szabad hegyilakó a szó legteljesebb értelmében; letűnt korok egykor élt embereként jelenik meg, máskor benéz a muzsik kunyhójába – egyszóval tetőtől talpig orosz: természetünk összes vonása otthonra lel benne és sokszor mindent csak egyetlen szóval jelenít meg, egyetlen jól megtalált, kifejező elnevezéssel.” (Gogol)

barbalics9 1210 ok

– De hát végül is mi oly undorító ebben a Gogolban? – Semmi, semmi! Talán csak az, hogy zseni, aztán mégis: se nem jobb, se nem rosszabb nálunk. Hogy mer egy ekkora író átlagember lenni? Ha legalább egy sorozatgyilkos, liliomtipró volna! Lacenaire mégis más…

undorító lény

„Gogol külsejének legfelületesebb hatása is riasztó, szinte félelmetes, ugyanakkor nevetséges, komikus, a leggonoszabb karikatúra. Másokat nevetésre késztet, és ő maga is nevetséges. De hiszen te, testvér, magad válsz nevetséges alakká – mondja neki Pogogyin. Valóban komikus vagyok – egyezik bele Gogol – és egészében karikatúraszerű is. Minél behatóbban vizsgáljuk, annál félelmetesebbé, majdhogynem rémisztővé, fantasztikussá válik. Titokzatos törpe – ezt a nevet adták neki Nyezsinben az iskolatársai. Ezt a furcsa titokzatosságot, a fantasztikumot Dosztojevszkij is észrevette benne, amikor elnevezte a nevetés démonának. Mekkora nagy különc: kiált fel egyik barátja. A különc túlságosan jóindulatú és barátian bizalmaskodó kifejezés. Nem különc, de csoda vagy szörnyeteg. Jól mutatja, mennyire nem ember számomra Gogol, az, hogy én, aki ifjúkoromban rettentően féltem a halottaktól, az egész elmúlt éjszaka folyamán képtelen voltam ezt a félelmet magamban felidézni – írja közvetlenül az író halála után Gogol egyik legközelebbi barátja, Szergej Akszakov. Az eleven Gogol Akszakov számára nem ember, a halott Gogol nem halott. Akszakovnak az eleven Gogol titokzatosabb, kísértetiesebb, mint a halott. Pogogyin Gogolt baráti nyíltsággal nevezi undorító lénynek. Sevirjov, szintén régi barát, sőt részben Gogol tanítványa, lelki gondozatlanságot lát benne, amely határtalan önszeretetéből fakad.” (Merezskovszkij)

„Talán abban a pillanatban halunk meg – gondolta –, amikor rádöbbenünk és beismerjük, hogy észszerű rendszere van a gonosznak is – s itt eszébe jutott az a kifejezés, amit egyszer egy halott gyerek, s más halottak szemében is látott: az a lassan kihűlő felháborodás, mindjobban halványuló, kétségbeesett döbbenet, melynek nyomán nem marad más, csak két élettelen gömb, benne a mozdulatlan világ fenyegetően leselkedő kicsinyített másával.” (Faulkner)

„Körülbelül ilyen etikai alapról nézi Mississippi államot, az elátkozott tájat és lakóit az amerikai Faulkner is, regényeiben a rabszolgatartó Dél történelmi vétkeiből teremt mítoszt, a történelem válik az egyénben személyes bűnné és bűntudattá. Az öröklött bűnösség nemzedékek sorára nyomja rá bélyegét, őrületbe, perverzióba, gyilkosságba, öngyilkosságba kényszeríti a lázas, meghajszolt hősöket. Ezen a sötét, megrontott világon, akárcsak Dosztejevszkijnél, a vezeklés segíthet csupán, Aljosa-szerű, krisztusi figurák mártíromsága az emberekért.” (Török Endre)

barbalics10 1210

„Valahol Szamariában letéptem egy mezei virágot, valahol Galileában egy másikat. Názáretben pedig, ahol utolért az eső, két napig rostokoltam, megfeledkezve arról, hogy Názáretben vagyok, mintha csak Oroszországban fordult volna elő velem mindez egy postaállomáson.” (Gogol, Moszkva, 1850)

A Holt lelkek mint ellen-Don Quijote? A „kellemes” Csicsikov mint imitatio Antichristi… A kellemes Csicsikov mint a búsképűség ellen-fele… A kellemes Csicsikov mint e világ nagyon is jó ismerője: borbélytányérnyaló és szószélmalomigazgató… A kellemes Csicsikov mint a haladás előőrse, mint rendkívül eredeti tőkefelhalmozó.

Don Quijote aszkézise és a „se nem túl sovány” Csicsikov… Don Quijote irreális szerelme Dulcinea és Csicsikov groteszk „szerelme” a kormányzólány iránt…

Fajsúlykérdés: Sancho = [Szelifán + Petruska]

az orosz ember

„Ilyenformán a [18]40-es évek elején az orosz regénynek két típusa alakult ki: Lermontovnak az egyéniség önkereséséhez simuló analitikus prózája, amely Puskinra és az Anyeginre, valamint a Démonra mutatva, a romantikus poémából és a verses regényből fejlődött ki, s a pikareszk elemeket használó gogoli regény, Oroszország társadalmi önvizsgálataként Lermontov is, Gogol is a romantikából érkezett és kétségbeesetten érezte a szépség szétesését. Mindkettő kifosztott valóságra talált, de különböző alkattal és elképzelésekkel közeledett hozzá. Az egyik az orosz ember értelmét szerette volna megtudni, a másik leírni teljes terjedelemében, milyen Oroszország. Ettől fogva az orosz próza e két módszer és gondolat összekötését, szintézisét kereste az egyetemes nemzeti önmegismerés érdekében, amelynek a regény műfaja felelt meg legjobban, s amely Tolsztoj és Dosztojevszkij alkotásaiban végezte el ezt a küldetését.” (Török Endre)

„Vagyok, aki vagyok.”

„Nem az vagyok, ami.” (Jago)

„Én az vagyok, aminek látszom, de nem annak látszom, ami vagyok.” (E. T. A. Hoffmann)

„Pirogovot meghökkentette egy rendkívül furcsa arc. Schiller ült előtte. No nem az a Schiller, aki a Tell Vilmost, meg a Harmincéves háború történetét írta, de azért egy eléggé ismert Schiller: a Mesesanszkaja utcai bádogos. Schiller mellett Hoffmann állt. Persze nem az író Hoffmann, hanem az Oficerszkaja utcai kitűnő csizmadia, Schiller testi-lelki jó barátja.” (Ny. V. Gogol)

A revizorban az ember nem az, aminek mutatja magát, egyáltalán, másnak látszik minden, mint ami valójában.” (Török Endre)

„Oroszhon mit kívánsz te tőlem? Miért nézel rám így?” (Gogol)

„A téves nyugdíjkifizetések miatt rohamosan növekszik a nyugdíj-biztosítási alap kára. Ez derül ki az alap 2001. évi gazdálkodásáról készített számvevőszéki jelentésből. Az összesített adatok így 140%-os növekedést mutatnak 2001-ben a megelőző másfél évhez képest. Míg 1999 júniusa és 2000 decembere között tévedésből és információhiány miatt 572,3 millió forintnyi nyugdíjat utaltak át időközben elhunyt nyugdíjasok bankszámláira, addig tavaly ez az összeg már 1,2 milliárd forintra rúgott.” (Magyar Hírlap, 2002. IX. 19.)

barbalics11 1210

„Eltűnt Szentpétervárról az a hatalmas orrot formázó szobor, amit Gogol azonos című műve ihletett. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a százkilós márványorr elrablói után. A szobrot nyolc évvel ezelőtt állították fel a nagy sikerű Gogol-mű, Az orr emlékére, amelyben egy kistisztviselőnek – Kovaljovnak – leválik a fejéről az orra és önálló életet kezd, mindent elér, ami gazdájának nem sikerült. A rendőrség gyanúja szerint egy hóbortos műgyűjtő állhat a rablás mögött.” (BBC, 2002. X. 3.)

„A temetés ellenzéki hangulatú demonstrációvá vált, mire a kormány egy időre még azt is megtiltotta, hogy Gogol nevét a sajtóban említsék. Nazimov főhadsegéd titkos levélben figyelmeztette a moszkvai cenzorokat, hogy szigorúbbak legyenek.” (életrajz)

szomjúhozás a hit után

„Magamról elmondhatom, hogy én – a század gyermeke vagyok, a hitetlenség és kétkedés gyermeke mind mostanáig, mi több (jól tudom) – mindhalálig. Milyen szörnyű gyötrelmet jelentett számomra, és jelent még most is ez a szomjúhozás a hit után, amely annál erősebb lelkemben, minél több ellenérv gyülemlik fel bennem. És Isten mégis olyan percekkel áld meg, amikor tökéletesen nyugodt vagyok.” (Dosztojevszkij, 1854)

„Igen, minden földi dolog csak por és hamu, s boldog az, aki a horgonyát nem ezekbe a feneketlen hullámokba veti! Akinek hite van, mindene van és semmit nem veszíthet; akinek pedig nincs, annak semmije sincs, s ezt én annál mélyebben érzem, hogy magam is a hit nélküliekhez tartozom. De azért még reménykedem.” (Turgenyev, 1861)

barbalics13 1210

„Fel nem foghatom, hogyan történhetett, hogy minderről magyarázkodnom kell olvasóim előtt. Csak azt tudom, hogy sohasem, még a legbizalmasabb barátaimnak sem akartam felfedni legtitkosabb gondolataimat. Szilárdan eltökéltem, hogy semmit sem mutatok meg lelki történéseimből, eltűrök minden rólam kialakult véleményt, bármilyen legyen is az, abban a meggyőződésben, hogy ha megjelenik a Holt lelkek második és harmadik kötete, azok mindenre magyarázatot adnak, és senki sem fogja feltenni a kérdést, hogy vajon milyen ember maga az író, akinek egészen el kell rejtőznie hősei mögé.” (Gogol)

Az írást az akkor 80 éves Török Endrének ajánlotta a szerző.

kép | Roger Weik művei, wikiart.org