TORZÓSZÓTÁR

acélos

gyerekkoromban úgy emlékszem igazi csillogó fémek között folyt a babra nem csodálkoztunk még rá az elkoszolódott kopott műanyagra ahogy nem voltak még műtejek művajak műhúsok általában műételek ha húzott is nagyapa fröccse ám mindig látta a szőlőszemeket és veszélyes volt karcosodáskor a pincébe lenézni így lett rosszul az utcasoron egyszer czegle néni s czegle bácsit se a denaturált szesz gyanúsan bűzlő párlata kínozta ha válogatott vegyes gyümölccsel naponta elszántan megnyomta patinás hordóját az asztal fából volt és ha idétlenül kapkodtunk ujjainkban soha akkora szálkák a gondnok asszony acélos tűvel vájkált bőrünk alatt míg a gaz betolakodót megkereste s hiába telt jajongva az este párnáinkban igaz pihe kereste koponyánk formátlan hajlatát nem is tudom később hol romlott el a világ miként lett a modernitás fensége tiszta anyagaink közé ármányos módon betéve reklámáradatokkal megtetézve használhatatlan mosóporokkal szintetikus droggal megannyi elektronikus lobonccal melyet havonta illik újra variálni milyen furcsa hogy egyszer csak ide jut a bácsi ki egész életében a korszerűt rajongta

acéloz

micsoda egzisztencialista kaland ahogy erősen szuszogva ez az öregesen nyeszlett alak fakuló dresszében elszalad a rozsdásodott lombozat alatt düledező szemekkel az összefirkált padokra vágyva ám makacs napi programja szerint most van beiktatva korpuszának acélozása valami tétova bizalommal hátha egyszer az idő tengelye is fordul a holddal megszakítva az örök átkot hogy életét melyet úgy imádott nem kell odahagynia ha éppen messzebb él frankhon ha itthon hunnia élő ölébe vágyik s bár nem sejti hogyan lehet megmaradni az örökkévalóságig olvassa hűségesen az orvosi intelmeket mozgás nélkül zabálással gyorsul az elmenet s fásultan a doki még utána szól idegeskedni se tessék s hogy általában róla mért hull le hamarabb a festék nem a szorongó lény dolga ő csoszogva fut tovább mint egy-nullnál a vége felé lecserélt futballféle szolga ritkuló taps helyett lélekharangozásra mivel még nem is sejti az árva nem az olimpiára kocog önuralmáért talán az angyalok de a kanyaron túl valaki nagyon elviszi holott évtizedek óta nem eszi miket nagyokat nyelve megkíván s a szeszt is legfeljebb tar feje búbjára dörgöli

acsarkodik

a követ gondolom valamikor a középkorban átkocog a felhúzott rozsdás rácsok alatt s amerre csak halad tűri a fikát s bár sosem látta még afrikát útban néhány levágott fej véresen csorgó roncsozat vagy szétszáradt múmia még akad a már humanistára mázolt ég alatt s míg csapzott lovát egy bűzös lyukba odaköti lelki szemeim előtt az otromba várnép pedig lökdösi úgy vár a várúrhoz beeresztésre vagyis elücsörög néhány hétre a mindenféle mocsokkal lecsurgatott köveken s mikor nem babrálják bimbózgató diplomata fejével elmereng mily kegyes is hozzá a sors most durván sodrott kötélen is lóghatna az erdő szélén valahol vagy az utókor számára groteszknek tűnő csatákba cipelhetné vasait míg csak roppant pallosával fölülről rá nem vonít az ellen fölöslegessé téve jótékony hatását a népi gyógyszereknek kéjesen megkóstolva a vas szagát nem is érted a tudatalattit mikor lefőve egy pénztársor végén a közeli pláza forgásában odaát szálkás kezeit a kupolára dobva a vénülő ember acsarkodik nincs már benne semmilyen historikus hit inkább ráhajaz a mizantrópra végül is ez nem egy emelt szintű történelmi óra

kép | shutterstock.com