TÖRÖTT CSONT
2012 november
Peter Flynn paszomántos zöld zubbonyban, strucctollas puhakalapban, oldalán díszkarddal indul a fáklyásmenetre, ahová Jack Clitheroe félkatonai egyenruhában. Peter munkás, az Erdészek Rendjének tagja, Jack kőműves, a Polgárhadsereg hadnagya. A fáklyásmenetet nagygyűlés követi, hűségesküvel; honfidaloktól hangos az éves zarándoklat is, melynek végén ki-ki babérlevelet tép a nemzeti mártír százhúsz éve megszentelt sírjáról.
A következő nagygyűlés szónoka így harsog: „A vérontás megtisztít, a vérontás megszentel, s egy nemzet, mely iszonyattal gondol rá, a férfiasságáról mond le… Ha a háború megérkezik Írországba, az országnak úgy kell üdvözölnie, mint az Isten angyalát!” Minderre a hallgatóság lelkesen issza a whiskyt, a félkatonai szervezetek tisztjei pedig ünnepélyesen vállalják a börtönt, a sebeket, a halált hazájuk függetlenségéért.
Aztán komolyra fordul a bohózat: Jack és társai ostobán, szervezetlenül elindítják a fölkelést, és hősiesen belebuknak; elnyerik a börtönt, a sebeket, a halált; a szónok is hóhérkézre jut eszméiért.
Sean O‘Casey Az eke és a csillagok című abszurd tragédiáját G. B. Shaw magyarázza: „Nem ülhet nagyobb átok nemzeten, mint a nemzeti mozgalom, mely pusztán egy természetes funkció elfojtásának gyötrelmes tünete. Egyetlen épeszű ír sem óhajtja jobban a nacionalizmust, mint a törött karú, hogy a karját sínbe rakják. Az egészséges nemzet éppoly kevéssé van tudatában nemzet mivoltának, mint az egészséges ember csontjai épségének. De ha egy nemzet nemzet mivoltát megtörik, képtelen lesz másra gondolni, mint hogy azt helyreállítsa” (A Smaragd sziget előszavából).
édes hazám
Hazaszeretetem mindig szeretet volt, tehát egészséges csontozatú. Szerettem és szeretem a Wekerle-telepet, ahol felnőttem, az önerőből épített társasházat, ahol feleségemmel a gyerekeinket neveltük, a magyar hegyeket a Pilistől a Bükkig, ahol turistáskodtunk, a Balatont, a Velencei-tavat, ahol nyaraltunk, a hangjáték-stúdiókat és a színházakat, ahol dolgoztam. Szeretem anyanyelvemet, költészetünket, szeretem a magyar zenét, az archaikus népdaloktól Bartókig… Ez az én édes hazám, kiben örömem telik.
Persze könnyű a dolgom. Mert milyen nemzet mivolt jutott a magyaroknak – honfitársaimnak – Ceaușescu alatt? (Husák vagy Brezsnyev alatt? Viszont a Tito-féle Vajdaságban voltak jó, legalábbis a magyarországinál jobb éveik – éveink.)
Mihez folyamodtak honfitársaim a csonttörő időkben? Védtek a magyarságból mindent, amit védeni tudtak. Tágították az engedélyezett látszat-jogok szűk terepét. Tanítottak, ahol csak lehetett. És alkottak irodalmat, zenét, képzőművészetet; működtettek lapot, folyóiratot, színházat. A szellem eszközeivel, módszereivel, olykor nyíltan, olykor csavaros ésszel. Mindenesetre nem öltöttek díszmagyart, nem esküdöztek a haza üdvére, nem szerveztek félkatonai alakulatokat.
Magyarország húsz-egynéhány éve minden elképzelhető kritérium szerint független. A hazaszeretetből csak a szeretet hiányzik.