Márton László

TORONYHÁZ

1996 február

TORONYHÁZ

Olvasom, hogy M. városban van egy toronyház. Bizonyára jó épület, amennyiben jónak azt nevezzük, ami megfelel rendeltetésének: ennek az épületnek az lehetett a rendeltetése, hogy sok ember elférjen kis helyen, s ezáltal értelemszerűen sok jó emberré váljék; márpedig ahol sok jó embernek van kevés helye, az nyilván jó (kevés) hely. Szépnek is mondhatjuk, ha az a szép, amin megakad a szem, és ha ez a megakadás szellemi élvezetet nyújt: márpedig nem utolsó szellemi élvezet belegondolni ama nemrég letűnt korszak ember- és világképébe, amely az efféle munkaerő-silókat, miközben előhívta őket a semmiből, a reálisan létező világ reprezentatív tüneményeivé tette. Szóval, szép ház, jó ház. Egyetlen hibája van (s ha belegondolunk, ez is inkább az emberek hibája): nem mindenki használja rendeltetésszerűen. Egyesek, ahelyett, hogy töltenék benne az életet, inkább ürítik. Valósággal divattá vált leugrani az M.-beli toronyház legfelső emeletéről: olvasom, hogy az elmúlt néhány évben több mint hatvanan dobták le magukat róla, s maguktól ily módon az életet. Nagyrészt idegenek, bár nemrég az ott lakók közt is akadt egy 17 éves fiú, akit elcsábított a közhasznú mélység. A többiek pedig, valahányszor kilépnek a kapun, ösztönösen felpillantanak, bár a zuhanó felebaráttól úgy sincs idő megkérdezni, nem volt-e az elmúlt rendszerben tégla. Ott lakik a toronyházban annak tervezője is, aki bizonyára sok más, hasonlóan szép és jó projektumot álmodott a föld felszínére, s munkája méltó jutalmaképp maga is kapott egy adag életteret saját, valósággá vált álmában. Tőle kérdezik a többiek: nem lehet-e berácsozni az ablakokat? Nem lehet — feleli —, mert ez lakóház, nem börtön; és mi történne, ha tűz ütne ki? És nem lehetne zárva tartani a bejáratot? Nem, mert maguk a lakók törnék be vagy feszítenék fel. És nem lehet elköltözni? Nem; például azért nem, mert ahogy az ott lakók el szeretnének menekülni az épületből, úgy nem szeretnének odaköltözni az ott nem lakók. — És kilép a Teremtő az általa teremtett világ kapuján; ösztönösen felpillant, és azt suttogja, amit már Karl Kraus drámájának végén is suttogott: ,,Nem én akartam így”.

kép | Andreas Wecker, flickr.com