BUKOTT SZABADSÁG

Ahol a politikai szabadság a szabadság, de a lélek üres, ott a szabadság is üres vagy elfajult, és a gonosz játékszere. Ha elfajult, nincs mértéke, és felfalva önmagát, az erőszak bűnének nyújt szabadságot. Az elfajult szabadság bukott szabadság: nem lehet elfogadni olyan világot, amelyben a jog álarca mögé rejtőzve a kapzsiság, a csalás, a gyűlölet, egyáltalán a jogtalanság majdhogynem legitim, mert – mint mondani szokás – együtt kell élni vele. De bukott szabadság az üres szabadság is, amennyiben öncélú, magának való, az élvezetek halmozására hangolt. A saját érdekein kívül semmire sincs tekintettel. Az élet ellensége, mert az önző akarat csillapíthatatlan, „sohasem nyer kielégülést, hiába lenne képes mindenre, amit akar” (Pascal). A bukott szabadságban a lelki irányítás ellen fellázadt ember önkivégzése folyik. A világ, amelyben sorsunkat vonszoljuk. a kalandorok és az erkölcsi gyilkosok terepének hat. Úgy látszik, mintha nem is lenne védelem a gonosz ellen, mintha egyre kevesebben tudnánk, hogy egyedül az érvényes ember, aki a lelki javát fokozza. „Valamennyien – és ez nem hasonlat, hanem majdnem szó szerint a valóság – rablófészekben növünk fel és nevelkedünk, s csupán amikor felnövünk és körülnézünk, akkor jövünk rá, hol vagyunk és miért élünk. S ekkor különböző viselkedési módok alakulnak ki e helyzettel szemben: egyesek csatlakoznak a haramiákhoz és rabolnak, mások úgy vélik, hogy ők nem bűnösök, csak kihasználják a rablást, de nem helyeslik azt, sőt igyekeznek megszüntetni, megint mások felháborodnak és szét akarják rombolni a rablófészket, de gyengék és kevesen vannak ehhez. Mi hát a teendő?…” (L. Tolsztoj).

kép | vecteezy.com