EGY NÉPDALRÓL
2009 március
TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT…
Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.
Hát én immár kit válasszak,
Virágom, virágom?
Te engemet s én tégedet,
Virágom, virágom.
Zöld pántlika, könnyű gúnya,
Virágom, virágom.
Mert azt a szél könnyen fújja,
Virágom, virágom.
De a fátyol nehéz ruha,
Virágom, virágom.
Mert azt a bú nyomdogálja,
Virágom, virágom.
1941-ben vagy 42-ben tanultam meg ezt a népdalt. Nálunk a rádióból operetteket, magyar nótákat, slágereket lehetett hallgatni. Apám, ha mulatott, cigánnyal húzatott magának olyan nótákat, mint a Fehér galamb száll a falu felett, Deres már a határ, Piros pünkösd napján meg a többiek. Nem emlékszem, milyen igazi paraszténeket hallottam vagy tudtam a Tavaszi szél vizet áraszt előtt. Lehet, hogy ez volt az első, a legelső, amit megtanultam. Hideg, havas kora tavasz volt a hárs-hegyi cserkészparkban, ahol az esti tábortüzeknél vagy kilencszázan tanultuk sorról sorra, majd énekeltük egymás után a legszebb népdalokat, amiket Bartók és Kodály összegyűjtött.
újjászületés
Arra emlékszem, hogy otthon aztán hetekig más se jött ki a torkomon, csak ez a zenei és költői csoda. De ki volt, ki lehetett a szerzője, ki tudhatott olyanokat, olyan idegekbe villámlókat mondani, hogy minden madár társat választ, / virágom, virágom? Nem adhattam rá választ, csak csodálkoztam, csak énekeltem az ígéretes éneket, naponta számtalanszor elvégeztem a varázslatot, amitől valahogy újjászülettem. Persze, részegség volt ez az újjászületés, visszatalálás olyan múltakba, forrásokhoz, amelyekről azelőtt csak az erdőkben és mocsarak mellett kódorogva – magam is dalokat próbálgatva – lehetett sejtelmem. Akkor még nem hallottam azokat a panaszokat, hogy kis nép vagyunk, elvesző, veszélyben élő nép: nagy népnek éreztem azt, amely így tud énekelni, ilyen dallamokat képes kicsalni az idő szájából. S ma is azt hiszem, nincs értelme kis és nagy népekről beszélni, amikor nagyszerű igék szállnak az égig, amikor azt kérdezi hangunkkal a kozmikus tavasz: Hát én immár kit válasszak, / virágom, virágom?