Bujtor László

TÖMEG

2009 április

TÖMEG

„A tömeg jelenségét” – írja W. H. Auden[1]. Jelenkorunk e két szót összevonta, jelentését kifordította és új tartalommal, legtöbbször pejoratív értelemben alkalmazva, negatív konnotációkkal társítja. A shakespeare-i értelemben vett tömeg jelenségének már semmi köze korunk tömegjelenség-fogalmához. A fogalmat a valószínűség-számítás tudománya vezette be olyan, tetszőlegesen sokszor (értsd: tömegesen) ismétlődő, ám az ismétlődések során előre megjósolhatatlan kimenetelű eseményekre, amelyek számossága akkora, hogy összességük statisztikailag értékelhető adattömeget alkot. Tömegjelenség például egy pénzérme sok százszor megismételt feldobása: fej vagy írás – igen ritkán él (mármint a pénzérme éle, ha a pénzdarab úgy esik le, hogy éppen az élén egyensúlyozva áll meg). Egyéb kimenetel nincs. Egy-egy rövid eseménysor adhat tehát meghökkentően anomáliás eredményt, ám a tömegesen bekövetkező jelenségek eredményei végül kisimítják a kilengéseket, és föltárul a tömegjelenségek mélyén húzódó értelem, azaz a fizikai világot irányító princípium, a megkapó eleganciájú matematikai rend.

Nem így a shakespeare-i tömeg jelenségeinél. Ennek a tömegnek a jelenségeit kutatva nem az elbűvölő matematikai rend, hanem (a maga nemében ugyancsak elbűvölő) káosz jelenségei sejlenek föl. Igaz, az (ember)tömeg által mutatott jelenségek előre nem meghatározottak, ám mégsem tömegjelenségek. A shakespeare-i tömeg által mutatott jelenségek leírását lehetetlen néhány biztosan bekövetkező esemény közti véletlen választásra szűkíteni.

csőcselékké válás

A jelenségek sorában szerepel a csőcselékké válás csakúgy, mint – nagyon ritkán – a közönséggé válás, sőt, olykor-olykor a forradalmi tömeggé transzformálódás lehetősége is. Mi több, nagyon ritkán, a tömeg által mutatott jelenségek közt megjelenik a feloszlás is, azaz a tömeg elillanása, köddé válása, szétrebbenése. Annak elemzését meg sem kísérlem, hogy ez mennyire spontán, mennyire kikényszerített, esetleg mennyire a statisztikai valószínűségen alapuló jelenség – mindegyikre találnánk példát a közelmúlt történelméből… Visszatérve a shakespeare-i tömeg jelenségeihez, a szétrebbenésnek, azaz a tömeg megsemmisülésének a lehetősége mint reális kimenetel ellentmond az alapvető fizikai törvénynek, a tömegmegmaradás elvének. Ekként a shakespeare-i tömeg jelenségeit finoman meg kell különböztetnünk a mai tömegjelenségektől, bevezetve a mentális tömeg fogalmát. Ezzel a tömeg jelenségei úgy válnak érthetővé, ahogy a statisztikában a megfelelő matematikai apparátus bevezetésével egy csapásra értelmezhető lesz a tömegjelenség. Mert a mentális tömeg másként viselkedik, mint a fizikai. A sokféle megjelenésű fizikai tömeg egyenarcú atomokból áll, míg a mentális tömeg egységesen egyenarcú, ám felépülését ezerarcú atomoknak, azaz egyedi és megismételhetetlen emberarcoknak köszönheti. A mentális tömeg minél nagyobb tömegessége, számossága, a statisztikai tömeggel ellentétben – úgy tűnik – nemhogy kisimítaná, éppen ellenkezőleg: felkorbácsolja a kiszámíthatatlanságot. A futballstadion előtt várakozó tömeg a lelátókon gyakrabban lesz csőcselékké, mint a hangversenyteremnél gyülekezők a koncertteremben. Lenne valami eleve elrendeltség abban, melyik tömegből mi válik? Elgondolkodtató, mennyire más a valószínűsége, hogy egy stadion tömege lesz csőcselékké, mint a koncertteremé. A megoldás persze nem ennyire egyszerű… Nem a fedett vagy nyitott épületeket kedvelő emberekből alakuló tömeg különbözősége adja a megoldást. A tömegjelenség és a tömeg jelenségeinek gondolati dzsungeléből ennyire könnyen nem találunk ki.

shutterstock 1498895699

Folytassuk tehát a tömeg elemzésével. A fizikai tömeg mérhető. Minél nagyobb egy test tömege, annál nagyobb a vonzása. A tömegvonzása. A fogalom ismét csak nem tévesztendő össze a tömeg vonzásával, ami ugye, egyre többünk számára inkább taszítás, mint vonzás. Ez az inverz vonzás azonban már csak a bevezetett fogalom, a mentális tömeg segítségével értelmezhető. A tömegiszony a mentális tömegből levezethető fogalom, és nem tévesztendő össze a tömeg iszonyával, azaz iszonyatával, amit a tömeget alkotó egyedek éreznek, amikor szembesülnek a tömeggel (értsd: csőcselékként, fosztogató bandaként, menekülő hordaként, forradalmi hevületű élcsapatként stb.), s azzal, hogy milyen iszonyatos tömeg-jelenséget képesek előidézni.

emberarc-atomok

A mentális tömeg tehát kiszámíthatatlan. Jelenségei közt néha előfordul a meghasonlás. Felléptét egy igen ritka, ám a fejlett világra jellemző, tömeg-alkotó embertípus, az univerzális parlamenti képviselő figurája mutatja be. A parlamenti tömeg többszörösen képes a meghasonlásra, az összeverődésre, sőt, néha az összeverekedésre is. Ennek legszebb példáit pár évvel ezelőtt élő adásban követhettük a dél-koreai, valamint a spanyol parlamentből közvetített képsorokon. A saját magával összeverekedő (parlamenti) tömeg a (stadion) csőcselékké válását mutatja be rendezett körülmények és rendezett széksorok között, rendezői változatban. A mentális tömeg újabb elgondolkodtató jelensége ez: mintha mégis a fizikai tömeghez volna hasonlatos: tömegét egyenarcú és egyformán viselkedő emberarc-atomok alkotják. Mert bár a fizikai világot felépítő sokféle tömegnek ezernyi megjelenési formája van, minden forma ugyanazt a tömeg-jelenséget, a tömegvonzást mutatja – a sokféle megjelenési formában létező ember-tömeg végül ugyanúgy összeverekedő stadion-tömeggé vagy parlament-tömeggé válik.

Megkerülhetetlen a közösség–közönség párhuzam vizsgálata. Vajon közönség-e a stadion tömege? Lehet ugyan közönséges, ám mégsem közönség. Még a díszpáholyban helyet foglaló „úri közönség” sem közönség. Pusztán közösség, amit a futball szeretete (vagy annak örvén vaskos üzleti érdek) fog össze és terel ugyanabba a betonteknőbe. Ők, bár közösség, mégsem közönség, és megjelenésükkel egy másik, egy valódi közönségnek, a kamerák közvetítette képet néző közönségnek kívánnak tetszeni. Ennél érdekesebb a hangversenyterem (mentális) tömege. Az ugyanis elsődleges közönség. Ám sajna, sokszor mégis van szaga – hiába állítja Auden, hogy a közönség szagtalan… A koncertterem közönsége általában azért nem szagtalan, mert csak részben közönség. Másik részben közösség, amelynek tagjai jeleket közvetítenek, s mint a mentális tömeg tagjai, megjelenésükkel, parfümjükkel, ruházatukkal már nem csak közönséget (olykor közönséges közönséget) alkotnak. A koncertteremben ilyenkor nagyobb szerepet kap a közösséggé válás, mint a közönséggé válás vágya. S minél inkább közösség a közönség, annál szagosabb, s veszti el audeni értelemben vett szagtalanságát. A koncertterem közönsége az élményért áll össze tömeggé, létrejöttének célja az élmény.

shutterstock 505017757

A koncertterem közössége azonban valami másért, elsősorban egymásért van és jön létre – nevezhetjük társasági eseménynek is… Márpedig egy társasági esemény vonzása ugyanúgy hat, mint a fizikai világ tömegvonzásának általános törvénye: a távolság négyzetével fordítottan arányos. Más szóval, míg Budapesten belül óriási ereje van a közösségre, addig Budapest – Bécs viszonylatában meglepően csökken vonzereje… Ekként a Shakespeare felfogásában használt tömeg jelenségétől Kolmogorov statisztikai tömegjelenségén keresztül eljutottunk Newton tömegvonzásának törvényéig, megpróbálva hidat verni a fizikai tömeg és a mentális tömeg jelenségei közé. De ismét bebizonyosodott: azon a hídon át sem vezet királyi út, amit a fizikai világ partja és az emberi psziché parttalan határai közé akartunk felhúzni. A híd felhúzása még nekem sem sikerülhet. Talán éppen ezért rendezte (vagy rendelte?) a sors (vagy egy véletlen tömegjelenség…) úgy, hogy bár William Shakespeare, a tömeg jelenségét jól ismerő lélekbúvár, és Isaac Newton, a tömegvonzás fogalmát felismerő lángelme ugyanannak a hazának gyermekei, működésüket jótékony fél évszázad választja el, koruknak (és nekünk) nyugodt felkészülést adva a tömeg-jelenség fogalmának többféle megértéséhez.

  1. Hozzászólás a Kell egy jó szó előadás- és beszélgetés-sorozatbeli W. H. Auden-idézethez. Az idézet:
    „A régi világ ismerte a tömeg jelenségét, olyan értelemben, ahogyan Shakespeare használja a kifejezést, mint nagyszámú egyén körülhatárolt fizikai téren csoportosuló, látható gyülekezetét, melyet a demagóg ékesszólás alkalomadtán csőcselékké változtathat… a közönség valami más. Egy diák, aki csúcsforgalomban a földalattin utazik és valamilyen matematikai problémán töpreng, vagy arra a kislányra gondol, akivel jár, tagja egy tömegnek, de nem tagja a közönségnek. Ahhoz, hogy az ember a közönséghez csatlakozzék, nem szükséges elmennie egy meghatározott helyre; elég, ha otthon ül és kinyit egy újságot vagy bekapcsolja a tévét.
    Minden embernek megvan a saját szaga, amelyet felesége, gyermeke és kutyája felismer. A tömegnek általános bűze van. A közönség szagtalan.”
    (W. H. Auden: A költő és a város)
kép | shutterstock.com