TELITALÁLAT

BORDEAUX-I BOR

A prózairodalomban sem ritkák a szójátékok, a fordító pedig eltűnődhet, hogy az alaki vagy a tartalmi réteget „mentse” át. Vegyünk példának olyan szójátékokat, amelyek alighanem lefordíthatatlanok – „mint szójátékok”, mert a két elem egyike bizonyára elvész. Pl. az ismert német mondást: „Mein Eid war kein Meineid, aber dein Eid war Meineid” („Az én esküm nem volt hamis eskü, de a tiéd – az volt”) talán nem is lehet úgy magyarra fordítani, hogy eredeti alaki sajátosságát is átmentsük. Enélkül pedig a szójáték (az egyébként tartalmilag hű fordításban) megsemmisül.

Vagy a ködös Albionból ez a szójáték: ,,I doubt whether the wether will weather the weather?” („Kétlem, vajon a vaddisznó kibírja-e az időjárást?”) – Nos, én kétlem, hogy lehetséges volna bármely nyelvre sikerrel átültetni ezt.

litty-lötty

A fordítókat azonban bizonyára nem a lefordíthatatlan szójátékok érdeklik, hanem a (nehezen bár, de) lefordíthatók, a nehéz, de nem lehetetlen esetei. Mint amilyen mondjuk a Holt lelkekben található. Voltaképpen egyszerű a dolog: az orosz szövegben bordeaux-i borról meg valami gyalázatosan rossz vinkóról van szó. A tréfás Pocelujev kapitány, aki egyébként nagy ivó, a kitűnő bordeaux-i bort egyszerűen csak „litty-lötty”-nek hívja. Oroszul a bordeaux-i bor neve „bordo”; a „burdaska” szó pedig „litty-lötty”-öt jelent. Gogol tehát azzal adja föl a leckét majdani fordítóinak, hogy Pocelujev kapitány a bordeaux-it („bordo”) litty-löttynek („burdaska”) nevezi.

Hogyan fordította le ezt a szójátékot Devecseriné Guthi Erzsébet a Holt lelkek egyik, korábbi kiadásában? (1977) Íme: Képzeld csak, a várostól három versztányira egy dragonyosezred állomásozott. Hát, ha hiszed, ha nem, valamennyi tisztjük, negyven ember: az egész tisztikar, mind bejött a városba. Akkor kezdődött csak igazán az ivás, barátocskám!…Pocelujev lovaskapitány… micsoda derék ember!… ekkora bajusza van… A bordeaux-it egyszerűen löttynek nevezi. ’Hozz csak egy üveg löttyöt barátom!’ azt mondja.” (61)

Ehhez a passzushoz Devecseriné lábjegyzetet fűz, benne közli az olvasóval, hogy az orosz szövegben „burdaska” szerepel, ami „löttyöt” jelent.

Ez a fordítás tehát az orosz szövegnek csak a tartalmát adja vissza, alakját nem. Az utóbbira a lábjegyzet utal. A főszöveg és a lábjegyzet alapján (azokat „összerakva”), az olvasó képet kap az eredeti szójátékról. De nem beszélhetünk arról, hogy ez a magyar változat hűen lefordította volna magát a szójátékot. Figyeljük meg, hogyan fordította le Marc Semenoff ezt a passzust franciára:

„Pense donc, à trois verstes de là il y avait un régiment des dragons… tous les officiers, sans exception, ils étaient quarante, ont commencé à boire… le capitaine Potselonief: Quelles moustaches! et quel homme admirable! Le Bordeaux il l’appelle Bourdachka. „Eh! apporte done du Bourdachka.’ dit-il […]” (82).

Ez bizony felemás megoldás. A fordító egyszerűen átveszi (francia helyesírással) a „burdaska” szót. Ehhez nincs lábjegyzet. A „Bourdachka” szó nagy kezdőbetűje félrevezeti a francia olvasót. Joggal hiheti: „Potselonief” kapitány szerény tréfája abból áll, hogy a kiváló bor nevét kicsinyítő alakban használja. Ez pedig nem utal silány minőségre. A kapitány szellemessége gyengén sül el. A francia olvasó semmit sem kap az eredeti szójátékból, talán csak valami távolit a formai „játékból”.

Hasonló utat követ a Holt lelkek egyik német fordítója, Philipp Löbenstein is.

„… Der Rittmeister Zalujev, welch ein herrlicher Junge! Der hat einen Schnurrbart, Bruder! Den Bordeaux nennt er nur Bordchen! Bringe uns nur, sagte er immer zum Wirthe, eine Flasche Bordchen!” (67)

Itt a „Bordchen” valóban semmi több, mint a „Bordeaux” kicsinyítése. A bor minőségéről nem történik említés. A „burdaska” szó, még az utalás is elmarad. Lábjegyzet nincs. így „Zalujev” szellemessége lapos. A német olvasó csak egy gyenge alliterációval találkozik.

Természetesen bőven vannak másféle fordítások is. Itt van pl. David Magarshack angol fordítása:

„…Major Potseluyev — such a fine fellow! Such glorious moustachion, my dear chap! Calls claret simply red biddy. ‘Fetch me some red biddy, waiter,’ he says.” (74)

megközelítő pontossággal

Az angol „claret” pontosan bordeaux-i vörösbort jejent, a „red biddy” pedig „denaturált szesszel pancsolt vörösbort”, vagyis minőségileg nagyon gyatra italt. Magarshack az eredeti szójáték tartalmára összpontosít, sőt azt az eredetihez képest még föl is dúsítja. A formai elemek átmentését meg sem kísérli. A szójáték – mint olyan – természetesen nála is kimúlt, hiszen létéhez együtt és egyszerre meg kellene lenni az alaki, meg a tartalmi elemnek is. Ez az angol fordítás mégis többet ad vissza Pocelujev szavaiból, mint akár a francia, akár a német. De vajon lehetetlen legalább megközelítő pontossággal lefordítani ezt a szójátékot? Nem lehetetlen! Persze kitűnő tudás és szerencse kellett ahhoz, hogy Király Zsuzsa (aki némileg átdolgozta Devecseriné már említett szép fordítását) megközelítse az eredetit.

„… Pocelujev lovaskapitány … micsoda derék ember!… ekkora bajusza van… A bordeaux–it csak hordólének nevezi. „Hozz csak egy kis hordólét, fiam!’ azt mondja.” (92)

Ez valóban telitalálat. Aligha lehet jobban visszaadni magyarul Gogol orosz szójátékát; átkölteni, mégis megőrizni.

Homonimákról (azonos alakú szavak) és szinonimákról (azonos jelentésű szavak) általában csak egy adott nyelven belül szokás beszélni. Mégis (átvitt értelemben) beszélhetünk nyelvek között is homonimákról és szinonimákról. Sőt pl. a magyar „bátor” és a mongol „bátor” szavak mindkét kategóriába tartoznak. És a szójátékok sikeres lefordításához éppen ilyenféle szavakra van szükség. Ha (adott esetben) vannak közel ilyenek a lefordítandó szöveg nyelve és a fordítás nyelve körében, akkor a fordításban meglehetős sikerrel lehet utánozni az eredeti szójátékot, az alaki, meg a tartalmi részét is kellő hűséggel „le lehet fordítani”. Ez mintegy objektív feltétele a sikernek (a fordító gazdag nyelvismerete és szárnyaló fantáziája mint szubjektív feltételek mellett). Vagyis: szójáték jó fordításához szerencse is kell! „Jó hátszél”!

VILLŐ – VILLÁM

Nabokov Lolitája – a regénybeli Humbert Humbert „nimfácskája” – mindig is félt az elektromosságtól. Amikor a történetben éppen ott tartunk, hogy Humbert Humbert, aki kegyetlen féltékenységgel őrzi kincsét és foglyát, Lolitát, észreveszi (napok óta róják gépkocsijukkal Amerika sztrádáit), hogy öreg autójukat konokul, lerázhatatlanul követi egy „fényes-vörös rém”, egy azték-vörös, erős kocsi, és benne Quilty – szóval amikor rájön, hogy Quilty üldözi őket (hogy itt is Békés Pál fordítását idézzem: „az ő fényes, lakkozott masinájával”), az a Quilty, aki majd elrabolja Humbert Humberttől Lolitát, és akit ezért oly kegyetlenül meggyilkol, a száguldozók-menekülők viszonya is egyre feszültebb. Humbert érzi, hogy Lolita összejátszik üldözőjükkel, hogy valójában nem Quiltytől, hanem tőle fél és szeretne végre megszabadulni. Párbeszédeik „formájában” is felfedezhető ez a feszültség: Lolita gúnyos raccsolásában, hetyke szójátékaiban – folyton-folyvást kifigurázza Humbertet. Minden szavában harag, ellenszenv, sőt gyűlölet sűrűsödik. Gyötrelmes éjszakát kell eltölteniük egy motelben. Odakint szörnyű égiháború dúl. A mennydörgés szünetében Lolita azt mondja: „I am not a lady and do not like lightning”, s tovább a szöveg: „said Lo, whose dread of electric storms gave me some pathetic solase.” (222. old.) Lolita mondatában a „lady”, „like”, „lightning” szavak alliterálnak – tehát az én nyers fordításom kísérletet sem tesz a szöveg valódi átültetésére: „Nem vagyok hölgy, és nem szeretem a villámlást”. Igen! Ez a tartalma vagy inkább csak szótári jelentése annak, amit Lolita mond, de nyoma sincs az eredeti sajátosságának. Egyébként még utalás (rájátszás) is akad Goethe Faustjának Grätchenjére („Bin weder Fräulein, weder schön”) – de mindez sem a német, sem a francia fordításban nem található. „Ich bin keine Dame und kann Blitze nicht leiden; sagte Lo…” (309. old.); és: Je ne suis pas une dame et je n’aime pas du tout la foudre, dit Lo, et sa terreur devant les perturbations célestes fut pour moi un réconfort pathétique.” (255. old.)

hiányzik az alliteráció

Tény, hogy a „les perturbations célestes” távolról sem pontos megfelelője Az „electric storms”-nak. De nagyobb baj ennél (mindkét fordításban), hogy hiányzik az alliteráció. Hogyan oldotta meg ezt a fordítási feladatot Békés Pál? ,,Eltöltöttünk egy komor éjszakát egy áporodott vityillóban, a zengő zuhogás alatt, fölöttünk történelem előttien harsány mennydörgés görgött szüntelen. – Nem vagyok villő, és nem vonz a villám – mondta Lo, kinek félelme az elektromos kisülésektől valamiféle szánalmas vigasszal szolgált számomra.”

Ez a fordítás valóban kitűnő. A „villő”, „vonz”, „villám” reprodukálja az eredeti hangzást – és a tartalmi hűség? Szerintem az se sérül.

Az olvasó nem is szokta meggondolni, milyen roppant munka, műgond, esztétikai érzék kell az ilyesféle „telitalálatokhoz” – ebben az esetben 334 oldalon keresztül! –; sajnos, egyet kell értenem Bor Ambrus keserű soraival: „Prózaelemzésre nem szokás vállalkozni. Hazámban sem igen észlelem, hogy a széppróza eszköztárának olykor csöndes, olykor merész szétdúlására, átalakítására figyelem fordítódna. És végképp nem szokás szót vesztegetni a műfordításra. A prózafordítót a kritika, az irodalmi közvélemény, az olvasó – tolmáccsá degradálta…”

kép | adobe.com