TÉL

belepte tiszta gyapjával a tél a falut
valahol a semmiben tévelyeg az út

hangtalan bámészkodnak körben a bumfordi hegyek
a seszínű égen a nap nem is Nyugatnak – veszendőbe megy

szilánkokra töri a levegőt erdőben a vad
röptéhez a vágy nem talál magának madarat

fuldoklik a csenevész patak a jég alatt
gazdátlan agy gondolatai az iszapba fúródott halak

a néma hóban tipegő varjú sötét
foszlány az éjszakából csőre a csöndet reccsenti szét

zárlatos kábelként sercegnek a zúzmara-lepte fák
alattuk a szűz havon láb még nem ejtett hibát

a lopva csusszanó éj mint óriáskígyó nyeli el
a falut rég elfelejtett hangra siránkozó cinkehang felel

kép | unsplash.com