Lugosi Lou

TAVI RÁK

2007 augusztus

TAVI RÁK

A tavi rák csúnya és ügyetlen állat. Nem is igen írnak róla. Még a természetrajongók sem említik. Nyilván szégyellik, hogy van ilyen, hogy egy lény szürkésbarna, bumfordi testével az iszapban vánszorog. Rontja a környezetet.

minden mozgó és mozdulatlan

Marica az állatvilágot bemutató tudományos könyvben látta, és fájdalmas vágya támadt az igazi találkozásra. Értette, hogy a Tudomány mindent átölel, mindent, ami csúszik, mászik, röpül; minden mozgó és mozdulatlan a birodalmába tartozik. Elkapta, kisajátította a tavi rákot is. Betette a kincstárába, és beírta a leltárába: Tavi rák, 87. oldal. Lefényképezték. Így kellett lennie. A tavi rák nem futott el. Nem tud se szaladni, se úszni. Mégis mivel áldotta meg a Jóisten? Nem látszik rajta semmiféle áldás, pedig egy pici, egy egészen kicsi áldás mindenkinek járna – jog szerint. De a tavi rákkal kapcsolatban senki se emlegessen jogot vagy igazságot!

Marica közel hajolt a tavi rák fényképéhez, és sírt. Mindez könyvesboltban történt, méghozzá olyan üzletben, ahol olvasgatni lehet, és az olvasáshoz egy pohárka bort is adnak.

Az üzletvezető először azt hitte, megártott a bor. Talán nem reggelizett. Később sutyorogva latolgatták, milyen tragikus könyv került a kezébe. Megesik, hogy valaki belefeledkezik az olvasmányába. – De hiszen képeskönyv van nála! – nevetett egy kövérkés elárusítónő.

tavirak2

Anna Barnett, flickr.com

A könyv nyilakkal jelölt fotográfián mutatta be, hogyan kell két ujj közé fogni az állat törzsét, hogy ne tudjon védekezni. Nyugodtan, előre megfontoltan, hideg fejjel magyarázták a bánásmódot. És fölényes ismeretekkel cselekedtek is. Elviselhetetlen kiszámítottsággal.

Egyszer látta, ahogy a rák a levegőben vagdalkozott két életlen ollójával. A Semmivel verekedett. A veresegyházi tónál voltak, ő, anya, apa, az öccse, a szomszéd Karcsika, Karcsi anyukája, apukája – összesen hét személy. Könnyű volt gyűjteni a végtelenül lassú tavi rákokat. A gyerekek döbbenten nézték, ahogy gyűltek-gyűltek az edényben, és kétségbeesetten tépték, gázolták egymást, hogy alulról felülre kerüljenek, de se ugrani, se röpülni nem tudtak. Mégis mit tud a tavi rák? Azt mondják, minden állat legalább egyvalamit tud.

belek rángatóztak

Amikor a lobogó vízbe dobálták a tavi rákokat Karcsiék konyhájában, a fiúk már nem voltak ott. Csak a szép, magas, fehér maslis Katica néni, Karcsi bácsi, és anya meg apa olyan fiatalon, hogy alig lehetett azonosítani őket. Összesen négy személy. Marica egy összetákolt padon állt, és üvöltött. A földön belek rángatóztak, nem lehetett lelépni a padról.

A tavi rák nem tudott semmit, de megtanította Maricának, mi az iszonyat. Addig Veresegyházból csak az akácerdőt ismerte, a friss mézet, amit a szerzetesek hoztak Szadáról, és a homokozót a fehér homokkal. Ezekkel többé nem kezdhetett semmit.

Apa különben mindennap hivatalba ment, anya énekkarban énekelt. Éppen tegnap mesélte, hogy a helyi plébános szerint az Úr körül mindig éneklő szeráfok kórusa áll. Anya szeretne bejutni – a karba. A tavi rákokat elfelejtették. De Marica arra gondol, hogy ha ez megtörténhetett, bármi más szörnyűség megeshet. Nincs is kedve a Földön járni – bármikor tele lehet rángatózó belekkel. De hát mindenki a földön jár. Hová léphetne különben?

felső kép | Jasper Nance, flickr.com