TANULHATUNK-E THUKÜDIDÉSZTŐL?
1999 augusztus
A peloponnészoszi háború 17. évében az athéni népgyűlés úgy döntött, hogy nagy expedíciós haderőt küld Szicíliába.
11 évvel azelőtt már volt hasonló vállalkozásuk: a gyalogságtól nem kísért kis–közepes flotta két éven át be-bekapcsolódott a szicíliai belháborúkba, több győzelmet aratott, majd békekötést hagyva maga mögött távozott. Az elszenvedett kisebb vereségek feledésbe merültek, a hadjáratra az elszalasztott óriási lehetőség mardosó éhségérzetével emlékezett a Város.
A szárazföldi főhadszíntéren törékeny fegyverszünet volt érvényben évek óta. Most ismét adódott egy szicíliai város, Egeszta, mely segítségül hívta Athént a krakéler spártai szövetséges, Szürakuszai ellen, 60 talentum ezüst előleggel nyomatékosított ígéretet tévén, hogy állja a háború összes költségét.
gyülevész népség
A hadjárat melletti érveket a gazdag, ifjú diplomata, Alkibiadész adta elő: a szicíliai városokat gyülevész népség lakja, belső harcok dúlnak közöttük, haderejük sokkal gyöngébb, mint híresztelik, Szürakuszai általános gyűlölet tárgya; Athén azért hatalmas, mert mindig, mindenütt beavatkozott annak oldalán, aki a segítségét kérte, ha pedig most Szicíliában győz, egész Hellaszra kiterjesztheti uralmát. Azaz, Spártát Szicíliában kell megverni.
A hadjárat ellen a középkorú, próbált hadvezér, Nikiasz érvelt, hiába. Mindkettejüket kinevezték az expedíciós sereg vezérévé.
Tiszta logika és az első irracionális mozzanat
Az esztelenség a hadjárat során mindössze kétszer kapott szerepet. Rögtön az elején, a felzaklatott városban a szentségtörés és a demokrácia elleni összeesküvés vádját emelték Alkibiadész ellen. Az óriási expedíciós haderőt (130 háromevezősoros, 30 teherhajó, 100 bárka, a hajók rendes legénységén kívül 5100 nehézfegyverzetű gyalogos, másfélezer íjász, dárdás, parittyás) addigra már fölszerelték. A politikai játszma alakulása miatt az ifjú hadvezér hiába akart tüstént a törvény elé állni, útnak indították azzal, hogy majd a tárgyalásra hazahívják.
A haderő Itáliához érvén tapasztalta, hogy a városok nem csatlakoznak Athénhoz, hanem kivárnak. Ráadásul kiderült, hogy Egesztában alig van pénz: az athéni küldöttségnek komédiába illő trükkel „bizonyították”, hogy az egész háborút képesek finanszírozni. (Néhány hónappal később sikerült nyomorúságos 30 talentumot behajtani rajtuk.)
Ismét döntésre volt szükség. Alkibiadész érvelése szerint nem azért érkeztek ekkora sereggel, hogy szégyenszemre hazakotródjanak. Meg kell nyerniük a városokat, élelmet és csapatokat kell szerezni tőlük, s utána haladéktalanul megtámadni Szürakuszait. Nikiasz a gyors békéltetés és a hamari hazatérés mellett érvelt, hiába. Lamakhosz, a harmadik vezér Alkibiadészhoz csatlakozott.
Folyt a városok megdolgozása (kettő kiutasította, egy befogadta a hadat, kettőt csellel elfoglaltak), mikor lezárult az első irracionális mozzanat. Athénból Alkibiadészért küldtek, hogy – saját hajóján ugyan, a látszat kedvéért – térjen haza és álljon a törvény elé. Az ifjú hadvezér az első alkalmas kikötőben eltűnt a biztos halál elől. Néhány hónap múlva száműzöttként bukkant fel Spártában, kínosan szakszerű tanácsokkal látva el Athén ellenségeit.
A peloponnészoszi háború 18. évében az athéni sereg jelentős fölénybe került Szürakuszaival szemben. Sok város támogatását élvezte, több csatában győzött, stratégiai pontokat foglalt el, ostromsáncaival már csaknem elvágta a külvilágtól a szorongatott várost, mely hamarosan megkezdte Nikiasszal (Lamakhosz egy csatában elesett) a béketárgyalásokat.
Ekkor azonban befutott az a komoly spártai-korinthoszi haderő (az athéninak legalább a fele), melyet Alkibiadész tanácsára küldtek Szürakuszaiba. Visszafoglalták a legfontosabb stratégiai pontot, elvágták az athéni ostromsáncot, és Nikiaszt védekezésbe szorították.
Nikiasz ekkor levélben fordult az athéni népgyűléshez. Kifejtette, hogy ostromsáncainak az ellenséges lovasság fölénye miatt semmi hasznát nem veszi, hajóhada átnedvesedvén elnehezült, a szolgák, a kényszersorozottak és a haszon reményében jöttek szökdösnek, képzett haditengerészeinek veszteségeit nem tudja pótolni, mivel pedig egész Szicília egyesült az athéni sereg ellen, az élelmiszer-ellátás is veszélybe kerülhet. Vagy azonnal rendeljék haza, vagy küldjenek az elsővel egyenértékű erősítést.
Athén vita nélkül az utóbbi mellett döntött.
athéni haderő
A peloponnészoszi háború 19. évében Nikiasz sok támadást visszavert, de nem egy pozícióját kényszerült feladni, s a szürakuszaiak haditechnikai újításai (és egy ügyes csele) miatt végül tengeri csatát is vesztett. De ekkor befutott a második – ismét példátlanul nagy – athéni haderő, Démoszthenész vezetésével.
Démoszthenész, a szintén próbált hadvezér, úgy vélte, ki kell használni a lélektani előnyt, és (mivel Nikiasz kudarcát a lassú lépések taktikája okozta), azonnal csapást mérni az ellenségre. Döntését vezértársai nem is vitatták. Meglepetésszerű éjszakai támadásuk azonban a kezdeti sikerek után váratlan ellenállásba ütközött, elakadt, zűrzavarba, majd rendezetlen menekülésbe fordult.
Ismét döntésre volt szükség. Démoszthenész a rögtöni – s az erőfölény birtokában biztonságos – elvonulás mellett érvelt. Nikiasz viszont kifejtette, hogy Szürakuszai helyzete még rosszabb, katasztrofális a pénzhiány, erősödik az athéni párt. S hozzáfűzte: „…ha már meg kell halnia, jobban szeretne az ellenséges hadsorral szemben elesni, mintsem hogy Athénban kelljen szégyenletes és gyalázatos módon jogtalan halált elszenvednie.” (VII. 18. Muraközy Gyula fordítása)
Közben az idő esősre fordult, a mocsaras helyen fekvő athéni táborban felütötte fejét a betegség, a szürakuszai haderő pedig újabb, jelentős erősítést kapott.
Forgandó hadiszerencse és a második irracionális mozzanat
Az újabb döntést nem lehetett halogatni. Az athéni sereg titokban fölkészült az indulásra. „De mikor holdtölte idején éppen indulni akartak, hirtelen holdfogyatkozás támadt. Ekkor az athéniak többsége, megrettenve a csodajeltől, rábírta a vezéreket az indulás elhalasztására. S Nikiasz, aki túlságosan is sokat adott a jósjelekre és más effélékre, kijelentette, hogy az elvonulásról tanácskozni sem szabad, míg a jósok által jelzett háromszor kilenc nap el nem telik.” (VII. 50.)
A szürakuszai sereg ekkor elképesztő lépésre szánta el magát: nagytestű hajókkal lezárta a kikötőt. A betegségekkel és élelemhiánnyal küszködő athéniak vezérkara – teljes egyetértésben – úgy döntött, hogy előnyére fordítja a rákényszerített tengeri ütközetet: hadrafogható szárazföldi csapataikat hajóra rakják, és egy végső, nagy erőfeszítéssel szétzúzzák a blokádot.
Iszonyatos küzdelem után az athéni hajóhad kénytelen volt visszavonulni.
Újabb döntés: másnap hajnalban kíséreljék meg ismét az áttörést, van még elegendő hajójuk – a parancsot a minden hitét elvesztett hajósnép nem volt hajlandó teljesíteni.
Újabb döntés: hadirendben azonnal vonuljanak el gyalog. Ez annyira logikus volt, és annyi élet-esélyt adott volna az athéni seregnek, hogy a szürakuszai vezér is számított rá: ezért ál-ügynökök hamis információival rávette az athéniakat, hogy elhalasszák az indulást.
A negyvenezres athéni sereg másfél nappal később indult el. Addigra a szürakuszaiak megszállták a menekülési útvonal stratégiai pontjait, s a menetnek akkora veszteséget okoztak, hogy végül megadásra kényszerítették. Nikiaszt és Démoszthenészt kivégezték, hétezer hadifoglyukat egy kőbányába rekesztették, ahol az éhezés, a betegség, a mocsok és a hullabűz a többséggel végzett; a szerencséseket utóbb eladták rabszolgának.
Alapos észérvek, józan számítások
A hadjárat során az athéni hatalom, illetve a vezérkar nyolcszor hozott súlyos döntést. Az ütköző álláspontokat mindannyiszor józan számítások, megalapozott észérvek támasztották alá. (Az emberöltőnyi háború egészét a fényesen tiszta görög logika és a csak ritkán megcsorbított katonabecsület jellemzi.)
forgandó hadiszerencse
Az első három döntés politikai: az expedíciós hadjáratról hozott néphatározat alapvetően formálissá teszi a szakmai ellenérveket. (Érdemes megjegyezni: Thuküdidész Nikiasz levelét 3 oldalon, a levél nyomán hozott athéni határozatot 3 sorban ismerteti.) A Démoszthenész új haderejének érkezte utáni döntések a forgandó és egyre rosszabbra forduló hadiszerencse kihívásaira adnak szigorúan szakmai választ.
Hacsak az irracionalitás közbe nem szól – mint a Démoszthenész összeomlott éjszakai hadművelete utáni vitában. „Jobban szeretnék az ellenséges hadsorral szemben elesni, mintsem hogy Athénban kelljen szégyenletes és gyalázatos módon jogtalan halált elszenvednem” – ez nem szakmai, hanem elkeseredett politikai érv. És mi másra utalna Nikiasz, mint Alkibiadész esetére, melyet éppen nem az ész, hanem az esztelen politikai gyűlölet alakított oly katasztrofálisan.
De ismerjük el, hogy abban a háborúban a fényesen tiszta görög logikáé volt a főszerep. S ezt elismerve tegyük föl a kérdést: semmiképpen sem nyerhette volna meg Athén a hadjáratot?
Dehogynem. Még Alkibiadész lehengerlő politikai szónoklata is valóságos tényekből következtet a várható diadalra. A szicíliai városok csakugyan viszálykodtak – akár a többségük is Athén mellé állhatott volna. Szürakuszai csakugyan gyöngébb volt, mint híresztelte – józan ésszel nem lehetett előre látni a városlakók lelkierejét, emberfölötti erőfeszítéseit, haditechnikai ötletességét, vállalkozókedvét.
Még inkább áll ez szakmai döntésekre. Démoszthenész éjszakai támadásának minden józan emberi számítás szerint sikerülnie kellett volna: ki gondolhatott arra (még arra is), hogy a dór szövetségesek csatadala ugyanúgy hangzik, mint az ellenségé, s ez a sötétségben zűrzavart okozhat? Józan számítás szerint a szárazföldi csapatokkal megerősített hadihajók áttörési kísérletének is sokkal több esélye volt a sikerre, mint a kudarcra.
Csakhogy Szürakuszai hadvezérei is tiszta logikával gondolkodtak és józanul számították az esélyeket. A forgandó hadiszerencsének pedig – melyre a végső döntés bízatik ilyenkor – a legtisztább logika, a legjózanabb számítás sem parancsol.
Prológus Arisztophanésznál
Az athéni hübriszt sújtó tragikus ananké fölött borongó olvasó némi meglepetéssel fedezi föl a hadjárat vezéreit Arisztophanész két komédiájának szereplői között. A Lovagokban „Demosthenes, Nikias, szolgák Démosnál” (az athéni Népnél), akik a fölöttük zsarnokoskodó otromba demagóg ellen méltó riválist léptetnek föl, egy Hurkás személyében. Íme, így foglalja össze Demosthenes a hatalomszerzés ábécéjét:
„Keverj, gyúrj össze minden közügyet
Gömböcbe, hódítsd a népet, magadhoz
Édesgetvén szakácsi méz szavakkal.
Egyéb kolompos érdemed van immár:
Otromba hang, pimaszság, kofanyelv,
Van mindened, mi a kormányra kell, …
Tégy hát koszorút s áldozz a Butaságnak.”
(Arany János fordítása)
Ha a két „népszolgát” nyilvánvalóan a közönség rokonszenvébe ajánlja a komédiaíró, „Lamachos athenaei hadvezért” (Az Acharnaebeliekben) nagyhangú hazapuffogatónak, pénzéhesnek, harcba indulni gyávának gúnyolja, aki
„hogy árkot ugrék, egy karó
Hántotta meg szárcsontját szöktiben;
Fejét is beszakítá, kőre esvén…”, és „csatorna-lében” meghemperegve tér haza hősi hadjáratából, jajgatva, sebeit ápoltatni.
Arisztophanész nagyobb, semhogy halottakon köszörülné nyelvét. Az Acharnaebeliek a peloponnészoszi háború hatodik, A Lovagok a hetedik évében íródott. A szicíliai hadjárat katasztrófájára csak a Lysistrate egyik passzusa utal, mely szerint a „jerünk Siciliába” indítvány „rossz napon” hangzott el először, a nők Adonis-ünnepén, s a tivornyázó nők hozták a balszerencsét a vállalkozásra. Túlságosan keserű volt a múlt ahhoz, hogy nevetve lehessen búcsúzni tőle.
Tanulhatunk-e?
Fényesen tiszta logika? Ritkán csorbuló katonabecsület? Mindössze két irracionális mozzanat? Ész az érvekben, józanság a számításokban? Ez a kor visszavonhatatlanul elmúlt. Bár Arisztophanész még nem süppedne reményvesztett hallgatásba, találna harsány derülnivalót ma is.
Talán azt megjegyezhetnénk, amit a szürakuszai Hermokratész (később a védelem egyik vezére) mondott a háború nyolcadik évében: (inkább) „… kész vagyok a megbékélésre, nehogy ellenségeimnek úgy ártsak, hogy én magam nagyobb kárt szenvedek, s esztelen hatalmi vágyamban nem képzelem azt, hogy éppen úgy ura vagyok a végzetnek, mint saját döntéseimnek.” (III. 64.)