ELVESZETT
2001 november

Szemedbe költözött a rettenet,
s az elmét éjjel szélvihar cibálja,
az álmokat a lélek szennyes árja
sodorja, alig kapsz lélegzetet,
és fölriadva elveszett neved
után kutatsz zokogva, mint az árva,
és kérdezel, bezárva éjszakádba,
minden bizonytalan, nincs felelet.
S a nappalok! A szörnyű nappalok!
Csupasz faág csapkodja ablakod,
és fény hasítja ketté a szobádat.
Feszült figyelmed tárgya vagy magad:
hogy moccan s indul el az indulat,
hogy tör ki tomboló lakód, az állat.