AZ ELHAGYOTT BARKÁCSBOLT
2003 január
Keveset voltam benne,
kevesebbet, mint lehetett volna.
Mire észbekaptam, már nem volt,
illetve hát nem üzemelt, ajtaján
jókora tábla lógott félrecsúszva:
ideiglenesen zárva. Ennyi.
Később aztán a felirat meg-
sárgult, fakó lett, mint a sivatag,
az ajtó üvegén vastagodó por,
a kirakat csavarhúzói, fogói
mint egy valahai vidám fusizós
relikviái: légypiszokkal, légy-
tetemekkel pettyezett. Így
tanultuk meg az ideiglenes-
ség fogalmát. Pedig
de jó kis forrasztópákát
vettünk egyszer itt! illetve vett
magának a bátyám, és én
hosszan készülődtem, hogy
egyszer én is…, nem kellene
kunyerálnom, veszekednem,
ha a kedvem úgy hozná:
ha forrasztgathatnékom jönne!
ha mondjuk detektoros rádiót vagy mit
csinálnék. Ennek lőttek, bizony.
Azóta is sajog a hiány, mint el-
veszített végtag éjjelente. Még
az az egy szerencse, hogy
forrasztani nem volt sosem
se türelmem, se gusztusom.
A veszteség így jóval tűrhetőbb.
Mázlista vagy,
mondja a bátyám, és röhög.
Forrasztani ő sem szokott.