Tallér József

GLÓRIA

[CSAKUGYAN ELFELEJTETTE?]

GLÓRIA

Lenn, a focipálya mellett. Azon az üres, füves részen. Ott van a falunap. Már amikor. Ha sikerül összehozni. Ahol a Dűlő sor véget ér. A Feri házán túl. A régi Lajkó kocsma után. Ahol szétterebélyesedik az utca, aztán van az a kavicsos, utána meg az üres, füves rész.

Nyáron meg a vándorcirkuszosok verik ott fel a sátrukat. Már amikor. Szóval nyár közepén jön a cirkusz, ha jön. Nyár végén meg a falunap, ha összejön.

Ez volt tavalyelőtt is. Talán már három éve, most nem emlékszem. Jöttek a cirkuszosok. Itt voltak vagy öt napig. Első nap berendezkedtek. Körben a lakókocsik, középen meg felállították a sátrat. Aztán három napig előadás. Utána bontás, pakolás, költözködés.

Én már sok éve nem ültem be a sátrukba. Meg-megnéztük, amikor még kicsik voltak a gyerekek. Akkor még nem is ez a cirkusz volt. Ez most, azt hiszem, a Richter-cirkusz. Onnan, hogy Richter Gedeon az igazgató. Ez van a plakáton. Hetekkel előre teleragasztgatják a fél várost. Hogy várják őket a népek. Szóval, nem voltam évekig. Nem mondom, hogy nem érdekelne. De annyit azért nem ér meg. Meg minden évben ugyanaz a műsor. Tavalyelőtt megint beültünk az unokákkal, értük persze mindent. Mostanában vannak állatok is. Mondjuk, nem állatsereglet. Két fogatlan tigris, három bamba láma, meg egy csontsovány elefánt. Gondoltam, csak érdekesebb lesz így. Aztán pont az elefánt körül lett a kavarodás.

Az utolsó előadás szombat este volt. Arra mentünk el mi is. Azt beszélték, hogy az idomár már pénteken szólt, nagy dobásra készül. Így mondta: nagy dobásra. Nem tudom, arra számított-e, ami másnap történt. Mert az tényleg nem volt semmi. Szerintem másra gondolt.

elég ijesztő alak

Hatkor kezdődött az előadás úgy, ahogyan kell. Először bejött szerencsétlenkedni a bohóc. Aztán a két akrobata ugrált. Utánuk jöttek az állatok. Produkálták magukat előbb a lámák, majd a tigrisek. Már amennyire tellett tőlük. Meg az elefánt. A Glória, merthogy ez volt a neve. Közben be-bejött a bohóc. Meg volt zsonglőr is. Dobált mindenfélét, tányérokat, botokat. Elég ügyetlenül, mindent leejtett. De így legalább két állatszám közt mindig volt egy kis ideje az idomárnak. A legvégén meg, mikor már túl voltunk a kígyónőn is, jött a fő attrakció. A bűvész és az elefánt mutatványa. Az igazgató, Gedeon, bekonferálta. Dobpergés. Aztán a segédek begurítottak két kis hokedlit. Nem is igazi segédek voltak. Figyeltem, ők voltak az akrobaták is. De felvettek egy barna köpenyt, és a mutatvány segédei lettek. A két hokedlit lerakták egymástól jó messze, a színpad két végébe. Aztán az idomár bevezette a színpadra Glóriát. Az elefántot. Felállította az egyik hokedlire. Szegény jószág, épphogy elfért kucorogva. A bohóc odaállt a kisseprűvel meg a lapáttal. Hogy takarítson az állat után, bármit is műveljen. Utána bejött a bűvész. De egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy bűvész. Pocakos kis alak volt, csíkos trikóban meg keménykalapban. Inkább látszott bohócnak vagy artistának. Csinálta a felhajtást, mintha kezet fogott volna az elefánttal. Mindenki tapsolt, várt. Akkor a bűvész kért valakit a közönségből. Nyújtogatták a kezüket sokan. Az unokáim is, majd leestek a székről. Hárommal mellettem ült Csorbagabi a feleségével meg a gyerekeivel, jelentkeztek persze ők is. És a bűvész pont őt választotta. Hogy miért, azt nem tudom. Ránézésre elég ijesztő alak. Erős, nagydarab, agresszív arc, foga meg alig. Megfordult a fejemben, hogy biztos lefizette a bűvész. Hogy ne árulja el a titkát. De nem hiszem, hogy találkoztak volna korábban.

Úgyhogy kiment Csorbagabi a színpadra. A bűvész felállította az üres hokedlire. Állt ott, vigyorgott hülyén. A bűvész mutogatott körülötte, ő meg integetett. Aztán a segédek behoztak két nagy ketrecet. Ráborították az egyiket Glóriára, a másikat meg Csorbagabira. Jó nagy ketrecek voltak, simán elfért alatta az elefánt is. Csorbagabi ettől végre abbahagyta a vigyorgást. Csak tekingetett körbe-körbe, hogy mi lesz ebből. Aztán nagy ponyvákat terítettek a ketrecekre. A segédek csináltak mindent. A bűvész csak hadonászott, irányította őket. Sejtettem, hogy mi lesz. Láttam már ilyet. Azt gondoltam, helyet cserél majd az elefánt meg Csorbagabi. Vagy eltűnnek, vagy ilyesmi. De nem lett igazam. A bűvész egyre jobban hadonászott. Csapkodta a botjával a levegőt a letakart ketrecek körül. A zenekar teljes hangerőn játszott. Aztán a bűvész felemelt kézzel hirtelen megállt. Elhallgatott a zene is. Néma csend. A segédek hirtelen lerántották a ponyvákat.

Semmi. Semmi sem történt. Ugyanott állt Glória meg Csorbagabi is. Mint előtte. Nem értettük, mi van. Egymást kérdezgettük. Csorbagabi hunyorgott a hokedlin állva. A ponyva alatt elszokott a fénytől. Dörzsölgette a szemét. Aztán megint jobbra-balra tekingetett. És ahogy ránézett az elefántra, rettentően megijedt. Felugrott. Leesett a hokedliről. Gyorsan felállt, kirohant a ketrecből a székéhez. Felrángatta a családját, és a kijárathoz taszigálta őket. A felesége kérdezgette, hogy mi van. Csorbagabi meg nem mondott semmit, csak mutogatott a színpad felé.

Közben azért itt-ott tapsoltak. A bűvész hajlongott kicsit. Az idomár kivezette Glóriát. Gedeon, az igazgató pedig bejelentette a műsor végét. Az összes szereplő bejött még egyszer meghajolni. Körbejártak, tapsoltatták magukat.

Másnap továbbállt a cirkusz. Lebontották a sátrat. Összepakoltak, elmentek.

csodájára jártak

A környéken hetekig csodájára jártak Csorbagabinak. Mert olyan lett, mint aki soha nem látott még elefántot. Nemhogy igazit, de képen sem, meg tévében sem, meg sehogy. És soha nem is hallott róla. Azt mondta, ő ilyen állatot nem ismer, a nevét se hallotta. Azt sem tudta, hogy mi az. Mutattunk neki képeket, elmondtunk neki mindenfélét az elefántról. Eleinte azt hitte, szórakozunk vele. Nem nagyon hitte, hogy tényleg van ilyen állat.

Nem tudom, hogy a bűvész szándékosan csinálta-e így, vagy rosszul sült el a mutatvány. Vagy tényleg ez volt az idomár nagy dobása. Vagy Glória kavarta meg a dolgot. Csorbagabinak akkor, szombat este, abban a ketrecben teljesen kiesett a fejéből az elefánt. Nemcsak Glória, hanem az összes. Vagy ha nem, akkor nagyon jól játszotta. Sokat fizethetett neki a bűvész. De szerintem ezt nem tudta volna így eljátszani. Elfelejtett mindent, ami elefánt.

Hát ennyi történt. Aztán persze ez is elmúlt. Csorbagabi lassan újból megtanulta az elefántot. Hogy milyen a külseje meg hol él. Annyit magyarázott neki mindenki, hogy kész elefántszakértő lett.

Az még ide tartozik, hogy a következő szombaton a Lajkó kocsmára kiraktak egy plakátot. Az volt rajta, hogy elefánt sashimi kapható. A kocsmára, ahová csak fröccsözni jár mindenki. Nem tudtam, mi az az elefánt sashimi. Elég magas áron volt. A fiamat kérdeztem. Mondta, hogy Thaiföldön látott ilyet. Valami étel, nyers elefánthúsból készül. Még ő sem evett, mert ott is egy vagyon. Pedig jól keres. A fiam. Pár éve voltak Thaiföldön, Kambodzsában. Vietnámban. Én, mondjuk, nem mennék el odáig. Minek? Itt is történik mindennap valami.

kép í unsplash.com