Horgas Judit

TALÁN EZÉRT JÖTTEK

2012 április

TALÁN EZÉRT JÖTTEK

A Hirschfeld patika ajtaja nagyot csattant, és a gyógyszerész lánya olyan sietve távozott, hogy kis híján fellökte az üzletbe tartó Leja Bersteint. Az öregasszony fejcsóválva bámult a lány után, majd belépett a patikába, hogy köhögés elleni szirupot vásároljon lakóinak. A hrodnai egyetemisták közül csak a legmegbízhatóbb zsidó családok fiai szállhattak meg Leja Bersteinnél, aki kotlósként őrködött a rábízott fiúk felett, és hosszú levelekben lelkiismeretesen beszámolt minden tettükről a szülőknek, beleértve az éjszakai kicsapongásokat, amelyekre méltó büntetés volt a Hirschfeld-féle szirup. Leja Berstein literszám vásárolta az éjsötét, szúrós szagú gyógyfőzetet, és a kicsapongó ifjakba attól függően diktált egy, két vagy három kanál szirupot, hogy érzékeny orra az alkohol mellett kiszimatolt-e dohány- vagy nőszagot. A halálos hármast, ahogy a diákok nevezték, csak a legvakmerőbb lakók kapták, és senki nem részesült benne kétszer, mert Leja Berstein nem tűrte a hányaveti alakokat, és még a második adag előtt kitette a szűrüket.

kiváló szer

A szirup titkát a patikus családja állítólag évszázadok óta őrizte, legalábbis David Hirschfeld ezt mondogatta a vásárlóinak, és senki nem vitatkozott vele, bár a legöregebbek úgy emlékeztek, a patikus nagyapja egyszerű kupec volt, aki legfeljebb a lovaknak kevert patazsírt. A szirupot mégis egész Hrodnában vásárolták, ha nem is köhögés ellen, ahogy a patikus által rajzolt szép címkén állt, de másnaposságra kiváló szernek bizonyult. Városszerte azt beszélték, hogy Sisel, a gyógyszerész lánya is azért olyan vakítóan szép, mert reggelente a sziruppal mosakszik. Lemos magáról mindent, amit éjszaka művel, mormogták az asszonyok, akik tudni vélték, hogy a lány éjjelente kilopózik a patika feletti lakásból, rossz hírű mulatókba jár és orosz tisztekkel dorbézol. Az anyja az oka, értettek egyet, már kislánykorában túl flancosan öltöztette, nem csoda, hogy hercegnőnek hiszi magát, és rosszallóan figyelték, ahogy piros cipőjében végigkopog a kövekkel kirakott főutcán. A férfiak csak sóhajtottak, ha látták, de nem mertek vitatkozni, és bár egyetlen szemtanú sem akadt, aki az éjjeli kilopózást vagy a dorbézolást megerősíthette volna, Sisel Hirschfeld szépségének bűnét a családi szirup sem moshatta le.

Az apját nagytudású, készséges emberként ismerték, és a szegényebb zsidók sokszor keresték fel tanácsért, hogy megspórolják az orvosi vizit díját. Nézd csak, bedagadt az ujjam, kelés nőtt a lábamon, hasogat a derekam, a fogam fáj, David, adj valami gyógyszert, áldjon meg az Örökkévaló, holnap meghozom az árát, vagy a jövő héten, mondogatták, és David borogatást, kenőcsöt készített, porokat kevert, és csak bólintott, ha halogatták, hogy fizessenek. A felesége addig-addig zsörtölődött, amiért olyan galamblelkű, míg egy napon megütötte a guta – azóta magatehetetlenül feküdt a patika feletti szobájában, és a gyógyszerész napközben többször felszaladt, hogy ellássa. Sisel besegített a gyógyszerkészítésbe és ellátta a háztartást, de az anyjához nem nyúlhatott, mert a beteg megmakacsolta magát. Ha Sisel a szobába lépett, hogy megmosdassa vagy kiürítse az ágytálat, eltolta magától, és bénult szája újra meg újra azt dadogta: nem, szart nem, és az ajtó felé lökdösve a lányt, kínnal préselte magából a szavakat: hulla, hullaszag, menj, menj!, mintha a magatehetetlenség átható szaga megfertőzné szépségét – és Sisel engedelmeskedett.

csak egy ujjal is

Chaim Kobrin, a dohánygyár mérnöke már évek óta udvarolt a lánynak, és hallani sem akart a pletykákról. Olykor, ha felöntött a garatra, nekibúsulva magyarázta az alkalmi ivócimboráknak, hogy egy ilyen szépséget senki nem birtokolhat, és szerencsésnek mondhatja magát, aki csak egy ujjal is hozzáér. A patikus nem ígért gazdag hozományt, és Kobrin szerette hangoztatni, hogy a mérnöki tudásával kényelmes életet biztosít a feleségének, Párizsból hozatjuk majd a parfümöt, és indiai teát iszunk, sok cukorral, magyarázta csütörtök délutánonként, amikor felkereste a családot, és Sisel csendesen mosolyogva újabb és újabb kifogást talált, hogy elhalassza az esküvőt.

David Hirschfeldet is megbabonázhatta a lánya szépsége, vagy talán a felesége betegsége kötötte le, de mintha észre sem vette volna, hogy Sisel a bolondját járatja az udvarlójával. Amíg egy kora tavaszi reggelen a lánya elé nem állt, hogy magzatelhajtó főzetet kérjen, nem is sejtette, mi a halogatás oka. Életében először nemet mondott a lányának, és amikor Sisel rávágta a patika ajtaját, a gyógyszerész a földre kuporodott a pultja mögött, és hangosan, csukladozva sírt. Így talált rá az üzletbe lépő Leja Berstein.

Az öregasszony alaposan összeszidta a patikust, felrángatta a földről, leporolta a kabátjára tapadt fűrészport és útnak indult, hogy megkeresse a lányt. A parkban, egy padon vacogott a reggeli hűvösben, mert kabát nélkül rohant el otthonról. Leja Berstein ráborította vastag, sötétbarna gyapjúkendőjét, és a karjánál fogva a házába vonszolta, egyenesen a titokzatos szalonba, ami a hálószobája volt. Rasa, Rasa, kiabált a cselédlánynak, hol vagy, te, haszontalan, hát hiába hívlak, hozz forró teát ennek a lánynak, még megfázik itt nekem, mérgelődött, és csak akkor kezdte faggatni Siselt, amikor a csésze már a kezében gőzölgött. No, halljam, ki volt az a csirkefogó, mennydörögte, és amikor a lány a fejét rázta, az asztalra csapott, ne bolondozz, lányom, mert megjárod.

szörnyű botrány lesz

Mit rajzolsz?, hajolt a folyóparton üldögélő fiú vázlattömbje fölé, és a többiek megszeppenve figyelték, mert a sokszor megbámult ismeretlen nemcsak idegen volt, de minden mozdulatából sütött, hogy goj. Ebből szörnyű botrány lesz, suttogta élvezettel a kövérkés Miriam, Rosa pedig a kezét tördelte, gyere már, menjünk, könyörgött, de Sisel, mint egy pajkos vízi nimfa, lábujjhegyen körbetáncolta a fiút, akit már hetek óta figyeltek. Aron Kaplan magániskolájából ugyan nem a folyóparton vezetett a legrövidebb út haza, de a német- és oroszóráktól sajgó fejű lányok szívesebben sétáltak arra, mint az árusokkal zsúfolt, zajos főutcán. Amióta felfigyeltek a parton rajzoló, szőke fiúra, délelőttönként azt találgatták, aznap is látják-e, ahogy egy korhadó, felfordított csónakon ülve a papírlapba mélyed. Jó lassan haladtak el mellette, hogy minden részletet alaposan megfigyeljenek: a haja hosszú, barnásszőke és rendetlen, a ruhája drága, de szakadt, a színes ceruzákat bőrtokból húzza elő, aztán csak maga mellé dobja, a fövenyre. Ügyet sem vet a sutyorgó lányokra, néha a folyóra mered, majd vissza a vázlatfüzetre, az arcát dörzsölgeti, mintha a borostáját vakargatná, pedig sima a bőre, akár egy lánynak. Amikor Sisel a rajza fölé hajolt, a mellkasához kapta a füzetet, és némán figyelte a táncoló lányt. Mit rajzolsz?, kérdezte Sisel ezúttal németül, de az idegen oroszul válaszolt: Istennőket, és felé nyújtotta a vázlattömböt. A Nyeman partját ábrázoló képen három meztelen női alak állt, ruhájuk a partra dobva a felfordított csónak mellett hevert, s térdig a folyó vizébe merültek, mintha fürdeni készülnének. A halványkék víz elszíneződött a lábuk körül, az egyiket narancs, a másikat bíbor, a harmadikat sötétlila folt vette körül, a bőrük fehéren világított, szépek, bólintott Sisel, és a többieket be sem várva, továbbindult hazafelé.

Meztelen istennők!, horkantott Leja Berstein, a Vörös Szalon istennői lehettek a Mosztovszkajáról, morogta, és a lány értetlen tekintetét látva legyintett, addig jó, amíg nem tudod, miről beszélek. Sisel összehúzta magán a kendőt, Mindig azt a hármat rajzolta: Milda, Lajma és Vielona, újra meg újra, a folyóban, az erdőben, az utcán, én meg kinevettem, hogy minek próbálkozik annyit. Az üres csészét szorongatva felállt a mély bársonyfotelből. Mennem kell.

Leja Berstein még aznap rátalált a fiú szállásadójára, egy litván özvegyasszonyra, akivel olykor beszédbe elegyedett a fűszeresnél. Andrius Dursa a neve, agrármérnöknek tanul, de a rajzolásról rögtön ráismertem, mert a szobája is tele van meztelen képekkel. Mondtam is neki, hogy nem tűröm a házamban az ilyen illetlenséget, de szerinte ez művészet. Az apja tehetős ember Vilniusban, vonogatta az asszony a vállát, és éppen megkérdezte volna, miért keresi, de Leja Berstein sietősen elköszönt és a patika felé vette útját. Az üzletet zárva találta, és hiába zörgetett, senki nem nyitott ajtót.

Miért rajzolod mindig ugyanazt? Ugyanazt? De hiszen mindig mást rajzolok. Tudod, hogy értem, és csupasz karjával oldalba bökte. A patika hátsó raktárában feküdtek, a földre terített pokrócokból gyógynövényillat áradt, és ahogy Sisel elfészkelődött a fiú mellett, a gerendákról lógó vászonzsákokban a füvek életre keltek, finoman ringatóztak a levegőben, és táncukkal betöltötték az aprócska szobát. A sötétben alig látták egymást, csak a fehér zsákok imbolygását világította meg a beszűrődő holdfény. Talán azt remélem, megszánnak, suttogta Andrius a lány hosszú haját simogatva. Milda, Lajma és Vielona. Ha egyszer sikerülne…

ahogy illik

Az esküvőt még pészach előtt meg akarták tartani. Chaim Kobrin és David Hirschfeld hosszú órákra bezárkózott a patika belső szobájába, hogy átbeszéljenek minden részletet. A mérnök mintha húsz évet öregedett volna: idősebbnek tűnt az örömapánál is, ahogy lassú, csoszogó léptekkel elhagyta az üzletet. Sisellel nem is találkozott, mert a lány a szobájába zárkózott, és akkor sem nyitott ajtót, amikor apja a kulcslyukra hajolva elsuttogta, hogy Kobrin sajátjaként neveli majd a gyereket, a házasságlevélbe is beleírják, és hamarosan minden rendben lesz. Leja Berstein megrendelte az esküvői ruhát, és a ceremónia előtti napon elkísérte Siselt a mikvébe, hogy rituális fürdőt vegyen. Az asszonyok összesúgtak a hátuk mögött, de Lejával senki nem mert vitatkozni. Kifésülték a lány derékig göndörödő haját, hogy minden szálat belepjen a víz, és elmormolták az áldást, ahogy illik. Az öregasszony maga burkolta be Siselt a puha törülközőbe, s mikor végigsimította a finoman domborodó hasat, egy pillanatra megszédült a hajolgatástól. Megkapaszkodott a lány vállában, a vékony csont szinte eltűnt megvastagodott ujjai között, és eszébe jutott, hogy Golde húga volt ilyen törékeny, amikor tüdőgyulladástól lázas testét mosdatta. Ötven éve a tenyeremben őrzöm, tűnődött Leja Berstein a fürdő lépcsőjén üldögélve.

A szertartás reggelén Chaim Kobrinnek nyoma veszett. A szülei már nem éltek, a rokonai távoli városokba széledtek szét. A dohánygyár tulajdonosa, Jozef Szereszewski maga vállalta, hogy betölti az örömapa helyét, és bevezeti Chaimot a hüpe alá. A mérnök azonban nem érkezett meg Szereszewskiék házához a megbeszélt időben, és hiába keresték a szállásán is. Csak egy másnapos csavargót találtak nála, aki azt állította, hajnalig ittak a városszéli kocsmában, és Kobrin ragaszkodott hozzá, hogy beköltözzön az üres szobába, amit fél évre előre kifizetett. Nekem már nem lesz rá szükségem, ezt mondta, hajtogatta a férfi, de azt nem sejtette, merre indult el Chaim. A mérnök két barátja vitte meg a hírt a patikusnak. David Hirschfeld bólintott, kortyolt párat a maga gyártotta szirupból, és felkapaszkodott a lépcsőn, hogy a lányával beszéljen. Sisel szobája üresen állt, csak a felakasztott menyasszonyi ruha fátyla libegett a nyitott ablakon át beáramló levegőben.

mintha régen ismernék egymást

A Vilnius felé vezető úton három litván parasztasszony jött szembe: az egyik fiatal, a másik középkorú, a harmadik ráncos vénség. Fejkötőbe szorított arcuk szigorú, a kötényük zsebéből madzagdarabok kandikáltak ki. Egymásba kapaszkodva, lassan sétáltak, a karjukon szőttessel fedett kosár. Úgy tűnt, ügyet sem vetnek a szőke fiúra és a göndör hajú lányra, de amikor elhaladtak mellettük, a legfiatalabb rájuk mosolygott, és intett, mintha régen ismernék egymást. Hosszan bámultak utánuk. Ők voltak? Andrius csak nézett, némán figyelte a látóhatárba olvadó alakokat. De hiszen… nem is olyanok, mint a rajzaidon. Úgy néznek ki, mint Lina, a sajtárus.

Andrius egy útszéli fatönkre ereszkedett, és zsákjából előhúzta a vázlattömböt. Meg kell próbálnom újra. Talán ezért jöttek. Sisel a földre dobta batyuvá csomózott kendőjét, és két kezébe fogta a fiú arcát. Áruld el végre, kik ezek?, és Andrius, miközben felvázolta az út vonalait, úgy válaszolt, mintha apró gyermeknek magyarázna. Milda, Lajma és Vielona. A szerelem, a sors és a halál istennői.

kép | Slava Gerj, shutterstock.com
A novellához kapcsolódó írások:
Át a folyón
A két Herschel
Bölcsődal
Ruben Schechter hosszú élete
Kovácsolt nap