Lackfi János

TÁJ ÉS FUTÁS

Caprice [2003 május]

TÁJ ÉS FUTÁS

Az iskolában mozgófilmet
        vetítettek a tájfutásról
emlékszem a teremsötétre
       mely a zöld képmezőre tárult

Fatörzs-oszlopok
peregtek ott
rajzoltak csíkos
mintázatot
s nekem megtetszett
a dolog

Nem volt gond a terhelést bírtam
      de mikor versenyre került sor
sose sikerült megkülönböztetnem
       fát a fától utat az úttól

Bőgtem és a terepen
fel-le bukdácsoltam
a rajtponthoz sosem
akarózott visszamásznom
pedig végül
mégis kénytelen
voltam

Viszonylag jól tájékozódom
     kocsin gyalog külföldön itthon
térkép-halom emlékezetemben
     most eltévedni volna kedvem

Osbornb, flickr.com

Járni a Binches-i karneválon,
mint Belgiumban egy furcsa nyáron
hol elindult a dobszó reggel
verte egy narancssárga kockás
ruhába narancsszín kalapba
bújt bohóc és mind számosabban
csatlakoztak hozzá a gille-ek
amíg össze nem szedte mindet
apáról száll ott ez fiúra
hivatal maskara tortúra
mentek a girbegurba utcák
során meggyűlve a főtéren
s naranccsal
dobálták meg a közönséget
(így köszön vissza századok múltán
a gyarmatosítás eufóriája).
Dróttal kerített ódon erkélyen
egy japán filmezett serényen
a veszélytelen panorámás
helyet nyilván jó pénzért vette
mígnem vörösen nagyot fröccsent
kamerájára a narancslé
egy magas szép magyar lány meg
biztatón nézett a sok bohócra
úgyhogy felé sűrűn dobáltak
lágy ívben küldték szinte tálcán
össze is gyűlt vagy két kilója.
Hazamenet debilen beszíva
összefestett orvosköpenyben
baseballsapkában és vasláncot
lóbálva ott gajdolt és táncolt
az egyetemek ifjúsága
csőszerelő-egyenruhásan
hirdetve vagy talán tanítva:
„ha már mindenki az hát
mért én ne legyek nonkonformista?”

Luxemburgváros dombos-zöld,
horpadás, a völgy felett
hidak, a hidak alatt esténként
magam ballagtam, csodálva a
gigászi ívek kőkocka-kirakósát,
nappal meg a vár emberrágta
alagútjain, – rovátkolta csigalépcsőin
mászkáltam, minden lőnyíláson más és más
város látszott, a szabálytalanság
gyönyöre, s a várdomb tövében
karalábét termeltek a kiskertek
gazdái, ahol pedig
már azt várta volna az ember:
elfogy a völgy, felduzzadt
hirtelen a patak és prágányi
óvároska állta körül,
onnan nem messze lakik
Moritz Ney, aki még a
háza falát is telepingálta
(festő),
akivel jó blues mellett
kristálykancsóból portugál bort
ittunk, nagy szemeket és egyéb tagokat
meresztve állt körbe minket
afrikai törzsi báb-gyűjteményének
hadserege.

WheretheMagicHappens, flickr.com

Avignon, a
               Pápai Palota,
benn jó hideg
               freskók és boltívek.
Kívül, ha körbejársz
               váratlan, óriás
kövekből rótt falak,
               azok alatt
sziklák, fecske-odúk,
               körbevisz az út,
irdatlan kőhajó
               mindig mást láttató,
eléd félelmetes
               mértant méretez.
Itt csepp torony,
               csipkés orom,
ott nagy, hasas
               védfal, magas,
párkány emitt
               emelkedik,
ott faragás
               kőtömb-rakás,
a vár szoknyájába alul
kapaszkodik gyámoltalanul
számos amorf kis kalyiba:
fenn a PÁPAI PALOTA.

Sárkányforma kilincsek,
díszfejek, vasbilincsek,
cifra kopogtatók:
gnómok, manók.

Szmena 8-cal lekaptam:
egy pántlikás kalapban
éppen elillanó
úr látható.

Velence, leprás szája
házaknak vízre tátva,
síkos galambganaj,
miként a vaj.

És kedvesem alakja
perspektívába rakva,
jön-megy és újra jön
márványkövön.

Helsinkiben a tenger sósvizével
sikálja ki-ki a szőnyegét,
a katedrálisig a több száz lépcsőn
heverészik a fiatalság szerteszét.

Ott remeg a téren nyáron is a
hókápolna, melyet a tél
nem vitt magával, nincs-terében
mondja ki ki-ki igenét.

Az ortodox szentegyház belseje
fénnyel tele, egy pici manó-
nyi gyermeket keresztel, mártogat
a pópa nagy ezüsttálnyi tó-
ba bele.

Vassilis, flickr.com

Mi hát Európa?
               Kőből varasbéka,
s ha megcsókoljuk, királyfi lesz?
               Mi lesz, ha ő
csókol meg előbb?

               Vagy színes kavicsok.
Mindet Nizzában szedtem,
               rendjelként egyet-egyet
barátaimnak osztogatok…              

felső kép | Mantas, flickr.com