TÜKRÖK
hommage á Ács József

maradunk még kicsit
a szavak nélkül szabott szédületben,
ahol legfeljebb a csöndet jegyzetelhetjük,
hömpölygünk a szabálytalan találkozásokban,
nem várnak sehol, körvonala sincs semminek
próbálunk valamit felköhögni
a torok tátongó csatornanyílásán át,
ponttá szűkülő felismeréseink:
nem én írom a verset, valaki más,
nem én teremtem az istent
önsorsunk felajzott halálfutam,
szertesugároz bennünk a bomlás,
nekünk is el kell torzulnunk, látod,
már hordja is innen a szél,
lefarag rólunk pár szilánkot
megtéveszt az emlékezet, hisz két évszám
közé szorulunk, fekete bársonyba burkolnak,
de kihullunk a háló résein pőrén, fedetlenül,
az alkony levében levitálnak
emberen túli titkaink