FELHŐK, FÁK, ASSZONYOK
„Már három napja így vagyunk.
Szemben a sötétséggel.”
Horgas Béla: Szerelem
Vonulnak felhők, fák, asszonyok.
Szabad a tánc, szabadesés.
Cellulóz ködbe gabalyodom.
Szokássá szelídül a lét.
Az idő ráncot fon arcomon.
Hiányod a falakból beszél hozzám.
Vonulnak felhők, fák, asszonyok.
Nélküled még hány örökkévalóság?
Ha vágyakozom is, én csak nézlek.
Vonulnak felhők, fák, asszonyok.
Rázkódnak megriadt földrészek.
Cellulóz ködbe gabalyodom.
(A harmadik napon kihörpintem a tengert,
elviszem magammal a lakatlan szigetről.
Hol semmi sem arányos a végtelennel,
ott szörnyű tornyokat építek a csöndből.
Nélküled még néhány
örökkévalóság,
meddő időtlenség,
mint februári fák
között a fagyott fény,
de a szerelmek szövetén
is hányszor átüt az érthetetlen
– kifakult köpenyét magamra ejtem,
hajad zúgását hallgatom:
kondenzcsík villanyoszlopon.
Felhők, fák, asszonyok
bennem foszlanak
szét, szerte.