Taizs Gergő

ÁTTÖRÉS

ÁTTÖRÉS
A KPT 1109/25 jelentése nyomán

Egy nemzetközi kutatócsoport
hosszú évek sikertelen próbálkozásait követően
előállította az első verset,
amely nem szól semmiről.

A kutatás közvetlen katalizátora
egy felmérés volt,
melyben a társadalom különböző
szegmenseit szondázták
versolvasási szokásaikkal kapcsolatban.

A szakemberek az eredmények ismeretében
arra a felismerésre jutottak,
hogy az információs túlterheltség
az elsődleges oka a lírai
és általában az irodalmi alkotásokkal
szemben támasztott olvasási igények
jelentős visszaesésének az elmúlt évszázadban
tapasztaltakhoz képest.

A reklámok és a bulvár harsogó zajában, írják,
a vezényszavakkal operáló felületek diszkófényeiben
olyan kognitív súlyfelesleg rakódik a fogyasztókra,
amely miatt egyre nehezebben befogadhatók,
pláne feldolgozhatók a sűrű szövésű szövegek.

A kultúrát hosszú távon azonban
lehetetlen és ártalmas marginalizálni,
ugyanez elmondható a kereskedelmi jellegű
kommunikációról is, azzal a különbséggel,
hogy ez utóbbi gazdasági célokat szolgál,
s mint olyan, nem redukálható,
ezért egy nemzetközi kutatócsoport
hosszú évek sikertelen próbálkozásait követően
előállította az első verset,
amely nem szól semmiről.

A reklámszakemberek bevonásával,
laboratóriumi körülmények között létrehozott mű
innovatív és hatékony eszköze lehet annak,
hogy mentesítse az olvasót
a hiperkompetitív üzenetdömping okozta
stressztől és szorongástól,
a fogyasztó így legközelebb is
szívesen nyúl majd költészeti termékekhez
szabadidejének eltöltése céljából.

A hivatalos engedélyeztetéseket követően
első körben megkezdődhet a versek tömeggyártása,
azt követően pedig a költők kondicionálása
az új szempontok szabta alkotói munkára.
A szükséges infrastrukturális,
humán és finanszírozási feltételek megteremtéséről
már folynak a tárgyalások.

Ugyanis egy nemzetközi kutatócsoport
hosszú évek sikertelen próbálkozásait követően
áttörést ért el,
amiről
ezek után,
ebben a formában
többé nem beszélhetek.

kép | vecteezy.com