fbpx
Handi Péter

SZOBAFOGSÁG

2001 június

SZOBAFOGSÁG

Egyszer
egyedül maradtam
egy idegen szobában.

Tárgyak gyülekeztek körém:
kíváncsi kristályszemekkel
fölém hajolt egy lámpa,
fotel ért lábamhoz,
kutyaként körülszaglászott,
a billegő asztallap
kezemhez csúsztatott egy
alázatosan lapos
hamutartót,
– nem tudtam, merre lépjek.
A vizsgálgatás – átvilágítás? –
intenzitása vetekedett
egynémely emlékiratban olvasott
vallatással,
aztán egyszer csak
egy afrikai faragás
levált a falról,
s az aranyrámás olajportrénak
szakavatott jelentést tett.

Akkor láttam, hogy
a rámába ékelt
tizennyolcadik századból
átörökített férfiarc
– polgármester? Holland nevelő?
Piktor nagypénzű modellje? –
uralkodik e bútorország
vazallusai fölött:
a szemsugár
rendíthetetlenül követi
néma szolgálataikat,
helyre parancsolja az elcsusszanni vágyó
rojtos szőnyeget,
egy pillantásától a függöny
remegni kezd,
hajlong a hintaszék, mint aki
elvégzendő feladatot kapott,
s a parancsot tudomásul véve
a sarokba hátrál.

Buzgólkodott
a szervetlen lét körülöttem:
lám,
egy igába fogott rendszer
betolakodója vagyok,
hírnök is talán, ki
ruháján hordozza az erdőillatot,
kalapjára hullott
zöld falevelet,
– mindazt, amiről nem tud,
hogy létezik
e ravaszul megszerkesztett
falanszter lakója,
csak sejtheti
az ablaktárás napi rítusánál, hogy
a bemasírozott szellő valahol
lágy és meghatározatlan
röppályán önfeledten lebbenő
hajlongó és tárulkozó idomok
érintője volt.

A kérdés önmagam felé
bensőmből növekedett, mint
természetfilmeken
a felgyorsított nyiladozás:
szétváló magok, indák, évszakot
hazudtoló sebes törekvése:
– Én mit tehetek?
Hogyan ereszthetem
szabadjára e szoba
faragott, formákba kényszerített
rabszolgáit, miféle csoda
szunnyadhat bennem, mely ilyenkor
varázsvesszőbe szökve
hatalmammá válik,
– lehetséges, hogy én magam is
programozott része vagyok
valamiféle küldetésnek,
melyről nem tudok?

Így történt, hogy e riadt gondolat
pókhálójába akadva
azóta is
ott lebegek abban a szobában,
szolgák és uraság
tekintetének kereszttüzében
fogódzóért kapkodó
légtornászként, ki alól
eloldalogtak
a védőhálót tartó fogdmegek,
s ki arra ítéltetett, hogy
a vég nélküli mutatvány igézetében
örökmozgóként
vegyen újabb és újabb
lendületet.

kép | shutterstock.com