A szerk.

SZITAKÖTŐ IRODALMI KALANDTÁBOR 2022

SZITAKÖTŐ IRODALMI KALANDTÁBOR 2022

Életkor: 12 – 18 év között
Helyszín: Ifjúsági szálláshely [8127 Aba, Kisfaludy u. 12.]
Időpont: 2022. augusztus 17–21.

Táborvezetők:
Horgas Judit – szerkesztő, tanár
Szabó Attila – író, dramaturg, drámatanár

Táborunkat irodalomkedvelő fiatalok számára hirdetjük. Azoknak, akik nemcsak olvasni szeretnek, de maguk is próbálgatják az írás mesterségét. Akiknek fontos, hogy írásaikat megosszák másokkal, beszélgessenek róluk; játékos formában próbálkozzanak különféle írástechnikákkal. Kalandozunk, beszélgetünk, vitatkozunk, hagyjuk hatni magunkra – magunkat.

Az idei tábor főtémája a CSALÁDFA.

Képzeld el, hogy van egy nagy fa, rajta ágak, gallyak, hajtások. Az egyik hajtása Te vagy. A másik Én. A harmadik Ő, a negyedik, az ötödik és a többi pedig egy-egy másik Ő. Ezen a nagy fán nőnek a családok történetei. Élnek egymás mellett békében, hiszen tudják, hogy egy törzsről fakadtak. Ám néha vihar jön, és összekuszálja a lombkoronát. Így szokott lenni, igaz? Aztán győzzük kibogozni a sok gallyat, pótolni a letört hajtásokat.

Az idei táborban ilyen viharoktól sújtott családfákat teremtünk. Oltjuk, neveljük őket, megnézzük, milyen történetek nőnek ki rajtuk. Hogyan öröklődnek generációkon keresztül átkok, vágyak, bosszúk, szerelmek. Kertészkedünk a fikció erdejében. Fűrész helyett tollal, metszőolló helyett sok-sok beszélgetéssel.

Foglalkozások:

Kreatív írás
Hozzuk ki magunkból a bennünk lévőt! Ismerjük meg a szabályokat, hogy aztán jól áthághassuk őket! A művészeti írást fejlesztő technika a saját véleményre, a nyelvi-stilisztikai választékosságra, a spontaneitás erősítésére helyezi a hangsúlyt. A világ szavakból áll – s nekünk nincs más dolgunk, mint a szavakat egymás után rakni, és írni egy mindig új világot.

Kalandozás
Hogy ne csak az agyunkat és a szánkat mozgassuk, és megismerkedjünk egymással, minden napra tervezünk mókás ügyességi játékokat, és sok-sok nevetést.

Verselemzés, meseelemzés
Írástechnikai, módszertani elemzésekkel, stílusok, műfajok bemutatásával dolgozunk, általában konkrét szövegeket használva. Előtérben a kortárs irodalom! A véleményformálás mellett a dramaturgiai szerkezetek felismerése, a szókincsbővítés és a stílusgyakorlat a legfontosabb.

Láss, ne csak nézz!
Azaz miről ír a költő, író? Hogyan választ témát? Hogyan választja a téma őt? Beszélgetés a földön heverő témákról, a minket érdeklő témákról, a verssé, novellává, mesévé váló témákról. Nézzünk körül! Ki mire kíváncsi a környezetéből? Mit tud művé formálni?

A tábort szervező Liget Műhely Alapítvány Akkreditált Kiváló Tehetségpont.

A tábor ára teljes ellátással, napi ötszöri étkezéssel 38 000 Ft.

Mi főzünk magunknak, tehát a tábor alatt főzni és takarítani is tanulunk, viszont így minden egyedi igényt, ételallergiát figyelembe tudunk venni. Ezeket kérjük előre jelezni!

Utazás egyénileg.

Jelentkezni az info[kukac]szitakoto.com email-címen lehet.

A tábori költség első részletét, 15 000 Ft-ot 2022. június 10-ig kell befizetni az alábbi számlaszámra:

LIGET MŰHELY ALAPÍTVÁNY
MagNet Bank 16200137-18534788-00000000

Megjegyzésbe kérjük írni: Alapítványi támogatás és a résztvevő neve