VAKÁCIÓ
– Ott csobbant valami!
– Nem csobbant, az csak a fény.
– De láttam!
– Meg se mozdult a madzag, mi csobbant volna?! Majd, ha megrángatja, kivesszük, nyugi.
– Jó, csak olyan régóta várunk…
– Ha unod, mehetsz.
– Nem megyek.
– Szerinted én nem unom? Ez hozzátartozik a horgászathoz. A kitartás.
– De mi értelme van itt ülni csöndben órákig? Bent is kapunk uzsonnát, nem kell ez a hal…
– Nem a hal miatt ülünk itt, hát nem érted?!
– Akkor minek?
– A horgászbot csak álca, ez itt tudományos kísérlet. Ha elég sokáig várunk, elő fog jönni.
– De mi?
– Azt még én sem tudom, erre vagyok kíváncsi. Nyilván nem hal. Az már előjött volna ennyi idő alatt. Én megvárom, mi lesz. Ha nem érdekel, mehetsz lekváros kenyérért az ebédlőbe. Biztos jut még.
– Nem megyek, mondd el, mire várunk… Vagy hozzak neked is?
– Itt fontosabb dolgom van. Elképzelhető, hogy komoly tudományos felfedezést teszek. Na jó, teszünk, ha megvárod.
– Jó… Sokat kell még várni szerinted?
– Nem tudom, lehet. Egyszer csak kibukkan a víz alól. Akkor itt kell lennünk. A tudósok kitartóak. Ők is.
– És ha csak este jön?
– Valószínű. Lemaradsz a vacsoráról is.
– Nem baj, tegnap is rizses hús volt, azt utálom. És mi lesz, ha kibukkan? Kifogjuk?
– Dehogyis, megfigyeljük! Természetbúvárok vagyunk, nem orvvadászok!
– De ha a vízben van, mi meg a parton, akkor hogy figyeljük meg?
– Egyáltalán nem érted a lényeget. Kivesszük óvatosan, megvizsgáljuk és visszadobjuk. Élve!
– És ha megtámad…? Hogy fogunk védekezni?
– Nem fog. Bármi is az, ő is megfigyel minket. Ilyen a tudományos élet.
– Jó. Nem félek, csak kérdeztem.
– Mit aggódsz? Ha nem küldenek be a táborvezetők, akkor megbirkózunk vele.
– Aha. Valamire csak jó lesz a horgászbot.
– Látok valamit! Szaladj be gyorsan a távcsőért a szobánkba! Visszafelé hozhatsz egy lekvárosat nekem is!