KÖLTÉSZET ÉS KÖRNYÉKE [4]
Hang és test – olasz hangköltészeti kísérletek
![KÖLTÉSZET ÉS KÖRNYÉKE [4]](https://ligetmuhely.com/wp-content/uploads/2017/02/arrigo-lora-totino-7.jpg "KÖLTÉSZET ÉS KÖRNYÉKE [4] 1")
A kísérletező költészeti tendenciák között a vizualitásra építő irányok mellett a hangzó költészet is izgalmas művészeti színtér. A két terület nem válik szét élesen, a képi megjelenítés és a hangzó kísérletek egymást erősítik. Széles körben vitatott műfaj a hangköltészet (vagy akusztikus, vokális, fonikus költészet), pedig kifejezési lehetőségei a képköltészethez hasonlóan beláthatatlanok. A távolságtartás oka talán a befogadói hozzáállásban (pontosabban hozzá-hallásban) rejlik.
A teoretikusok ma is küzdenek a műfaji meghatározással. Dick Higgins Intermédia-elmélete[1] szerint a hangköltészet a véletlenre építő fluxus és a konkrét költészet metszéspontján helyezhető el, a „versobjekt” és az „akcióköltészet” közös területén. De a helyzet jóval összetettebb a Higgins-féle elképzelésnél, kiindulópontként érdemes mégis elővenni a halmazábrát.
Dick Higgins: Intermedia Chart 1995, muse.jhu.edu
Alaposabb vizsgálat után felfedezhető, hogy a hangköltészetet szimbolizáló kör egyáltalán nem csatlakozik az irodalom írott műfajaihoz. Higgins a kísérleti műfajokra szorítkozott, mégis szembetűnő a hiány. Hol van az irodalom?
sok(hang)színű világ
Bármilyen költészeti megnyilvánulásnál ragaszkodunk az irodalomhoz, még a szövegtől elrugaszkodó irányzatok esetében is. A hangköltészet ebből a szempontból kemény dió, mert a kakofón zene vagy akár a szavalókör előbb eszünkbe juthat róla, mint a hagyományos irodalom. A szerteágazó kísérletek állandó fejlődése nyomán meghódított területek köre egyre bővül, a hangköltészet a performansz-kultúrához és az akció-színházhoz kapcsolódik. Kőbe vésett műfaji kategóriák helyett rugalmas esztétikai jellemzőkkel találkozunk. Általánosan bármilyen hangzó elemet (eredeti emberi hangot vagy annak módosított változatát, zajokat) használó költészeti kísérlet hangköltészetnek nevezhető. A megvalósítás módja szerint különböző altípusok alkotják a hangköltészet sok(hang)színű világát.
A hangzó költemények terén gyakorlatlan befogadó könnyen elrettenhet a szokatlan hangzásvilág, az olykor agresszív hanghatások és az „érthetetlen” szöveg – ha van egyáltalán – hallatán. Kortárs komolyzenén edződött fülnek már nem olyan idegen a közeg, de megfelelő nyitottság elengedhetetlen az élvezetéhez.
partitúra nélkül
A vizuális költészethez hasonlóan a hangköltészet is különböző formanyelveket használ. A nyelvet legkisebb építőelemeire – hangra – bontó konkrét műtől a radikális avantgárd gesztusokat használó „akciókig”. A hangköltészet lehetséges csoportosítási módszerei jellemzően a hang materiális értelmezésével és a hangzó jelenségek rögzíthetőségének (és módosításának) lehetőségeivel foglalkoznak. E két irány – a történeti avantgárd kezdeményezések és a magnetofon technológiai lehetőségeinek – együttes hatására alakult ki az ötvenes években a ma hangköltészetnek nevezett kísérleti irányzat. Gyakran írott szöveges vázlat vagy partitúra nélkül, improvizációra, szabad asszociációra épülő, az előadó művészethez és a színházhoz is kötőtő forma. A kísérleti költészet speciális vonulataként a hang dimenzióinak feltárása mellett a zajok zenei-költészeti értelmezésével is foglalkozik.
Hogyan értelmezhető egy hangvers?
A vizuális költészeteknél is felmerül a kérdés: mennyire van szerepe a nyelvnek? Befogadható a mű nyelvismeret nélkül? Kell-e tudnunk, mit jelentenek a megjelenített szavak/töredékek? A legtöbb esetben – elsősorban a képi és verbális jelek fúziójára törekvő konkrét költészetnél – a nyelvi minőség átalakul és nem az olvasás válik a befogadás módjává. Hangzó kísérleteknél a helyzet összetettebb. A hang időbeli kiterjedése, pillanatnyisága más jellegű befogadói magatartást igényel, koncentrált figyelem és asszociatív készségek segítségével kerülhetünk közelebb az alkotáshoz.
izgalmas hangjelenség
De a nyelv el is távolodik a hagyományos formátumától, és ha meg is jelenik (akár hangzó vers leirataként), csak elvontan, kommunikációs cél nélkül. Narratívát vagy szóképeket ne keressünk a hangversekben, viszont az artikulált vagy artikulálatlan, nyers hangok összessége izgalmas hangjelenségeket hoz létre. Bár sok esetben szójátékokra épül a hangköltemény, ha meghallgatunk egy olasz futurista hangverset, nyelvtudás nélkül is hathat ránk. A művek egy része a nyelvet beszédhangokra bontja le, „Vokális toccata” (Arrigo Lora-Totino, 2002), és radikális hangutánzó vers születik, ahol a nyelvi értelmezés lehetősége megszűnik, helyébe lép a kifejezés teljes szabadsága.
Giovanni Fontana: Költészeti performansz, epigeneticpoetry.altervista.org
Hol kezdődik a hangköltészet története?
világmegváltó terv
A hangzó kísérletekre építő modern hangköltészet a klasszikus avantgárd kezdeteihez, elsősorban futurista és dada kezdeményezésekhez köthető. Bár a történeti áttekintések az orosz futurizmus mellett a zaumizmust[2] és a zürichi Cabaret Voltaire[3] körét említik a kezdeteknél, (a test és) a hang konkrét kifejezőeszközként értelmezése az olasz futuristáktól indul. Bár más, főleg francia kutatók és művészek (Henri Chopin vagy Bernard Heidsieck) szerint[4] a hangköltészet a hangfelvételt lehetővé tevő technológia születésével (1950-es években) jön létre önálló műfajként, Filippo Tommaso Marinetti megkerülhetetlen szereplője a korábbi kísérleteknek. A kísérleti költészet más változataihoz hasonlóan, a hangzó kifejezésmód is az írott szöveges kifejezés meghaladásának igényéből ered. A futuristák a mozgalom kezdetei óta gondolkodtak egyfajta totális művészet megalkotásában, ahol a különböző érzékszervek és hatások nem válnak szét, együttes eredményük a (futurista szellemiségben értelmezett) művészeti élmény. A hang potenciális lehetőségeinek kutatása a költészet kiterjesztéseként merült fel. Ne korlátozza semmi a kifejezést! Több módszert is kidolgoztak a hangzó kifejezés határainak kiterjesztésére. Francesco Cangiullo a Kottavers[5] koncepciójában a szabad szavas versek vizuális megformáltságának szintetizálásra tesz kísérletet: egységes kottanyelvet hoz létre, amely képes „időben is ábrázolni a hangutánzókat és zörejnyelvet”. Fortunato Depero pedig az „absztrakt verbalizáció” problémáját a hangutánzónyelv feltalálásával oldja meg: „a hangutánzónyelv az egyetemes megértés költői nyelve, melyhez nem kellenek fordítók.”[6] Lényege, hogy a természetben megtalálható hangokat, zörejeket az emberi kommunikáció és a költői kifejezés részeként értelmezi újra. A mindennapi élet zajának beemelése a költői eszköztárba önmagában is izgalmas, Marinetti ennél is tovább megy. Az élet minden területére[7] kiterjedő futurizmus a költészetet e világmegváltó terv fontos elemeként a közönség provokatív megszólítására használta. A futurista hangköltészet a szabad szavak feltalálásának egyenes következménye. Marinetti legendás Zang Tumb Tumb[8] című kötete egyszerre a tipográfiai hatásra építő konkrét vers és az azonos című hangköltemény szabadon értelmezendő partitúrája[9]. Sőt, a különleges kiadvány akár művészkönyvként is értékelhető.
Filippo Tommaso Marinetti: Zang Tumb Tumb, johnroscoe.wordpress.com
Giovanni Fontana hangköltő, teoretikus és performansz-művész szerint[10] a futurista „szavalat” a hangsúlyos tipográfiai megoldásokból merít, a felszabadított szó (hang) az előadó kifejezési lehetőségei útján kel életre – ami átvezet a performansz-kultúra gyökereihez. Marinetti egyenesen az 1960-as években elterjedt akcióköltészetet előlegezi meg futurista estjein, ahol a költészet, a színházi megjelenítés és a performansz elemei keveredtek. Számos kiáltvány mellett Marinetti időt szakított a futurista deklamáció[11] szabályainak meghatározására is. A költészetnek „teljes fizikai valójában kell robbannia: a gesztusok, a színpadi jelenlét és a közönségre zúduló erő”[12]: a test és a hang egyesülése nyomán érvényesül a totális hatás. Marinetti tizenegy pontban foglalja össze a futurista „szavaló” számára kötelező szabályokat. Figyelmeztet az „elavult” előadó jellemző hibájára, hogy csak a felsőtestét használja az előadás során, ehelyett geometrikus gesztikulációt javasol („rajzoljunk a levegőbe négyzetet, kört, spirált”), az arcjátékot és a hangszín változtatását viszont megtiltja („embertelenítés”). Általánosan – a futurista gépkultusz jegyében – a motor hangjának és ritmusának imitációját írja elő, az előadott mű értelmezésének kísérlete nélkül. Az első futurista szavalóestet 1914-ben tartották Rómában, amelyet több másik követett Európában[13]. A közönség körében – nem meglepő módon – az efféle radikális kísérletek nem arattak[14] osztatlan sikert, akárcsak a futurista zenei koncertek. A római esten többek közt Marinetti, Balla és Cangiullo lehangolt zongora kíséretével előadott improvizációját élvezhette a közönség, „Két szudáni kritikus vitája a futurizmusról” címmel[15]. A zajzene és hétköznapi zörejek használata, a performansz-művészetet idéző fellépés és a közönség szándékos provokálása nem tette a nyugati polgárság kedvenceivé a futuristákat.
ritmikus absztrakció
Az olasz költészet egyébként is termékeny talaján a futurista hagyományok meghatározóak, a későbbi fejlődés során is érezhető a radikális kísérletező szándék. Arrigo Lora-Totino, Giovanni Fontana, Demetrio Stratos, Adriano Spatola és Enzo Minarelli az olasz hangköltészet (fénykorának) jelentős alakjai. Mára a kísérletezésbe a digitális technológiák is beépültek, de a hatvanas-hetvenes évek neoavantgárd kultúrájában nemzetközileg jegyzett innovatív jelenségként fejlődött az akusztikus költészet. A vizuális költőként is elismert Arrigo Lora-Totino kivételesen innovatív eszközhasználattal és játékos megoldásokkal közelít a hangköltészethez. A jelenség átfogó elemzése mellett a korszakban egyedülálló hangköltészeti gyűjteményt[16] hozott létre, amely 7 lemezes kiadásban jelent meg 1978-ban. A Futura[17] magában foglalja az 1920-as évektől a hatvanas-hetvenes évekig (és még tovább) tartó fejlődés különböző állomásait, s az olasz hangzó kísérletek páratlan gazdagságát mutatja be. A kiadványhoz tartozó elméleti bevezetőben[18] Lora-Totino négy kifejezési szintet különböztet meg az akusztikus költészeten belül. Az „olvasott szöveg”-nek nevezett első szinten az írott vers átlép egy másik dimenzióba, szavalatként hangzó élménnyé válik, kilép a papír síkjából, de még az írott szöveghez kötődik. Még gazdagabb lehetőségeket rejt az „elbeszélt szöveg”, amelyben a hangzó interpretáció kerül előtérbe, az előadó önálló műalkotást hoz létre az emberi hang és a zörejek széles hangtartományában mozogva. A harmadik szint az „elbeszélt kompozíció”, itt az írott szöveg szabadon kezelt partitúraként van jelen, a futurista szabad szavas versek tartoznak ide, hangképzési kísérletek és hangutánzó szavak, szabad asszociációra épülő megjelenítése. A „hangzó kompozíció” a hangzó improvizáció legmagasabb foka, a leírt szöveg kötelékétől megszabadulva az előadó vokális lehetőségeinek széles skáláját használja a zajok és a ritmikus absztrakció eszközeivel. Utóbbi már a dadaista hangkölteményekre jellemző, befogadói szempontból ez a legradikálisabb kifejezésmód, az artikulálatlan hangok és a természet zörejének beépítésével létrejövő akusztikus performansz.
Arrigo Lora-Totino[19] jelentős hangköltészeti munkássága a hatvanas évek óta meghatározó, szokatlanul merész, innovatív megoldásai színesítik az olasz közeget. Futurista és más avantgárd műveket adott elő hangköltészeti performanszként, majd a hetvenes években a klasszikus hangköltészeti alkotások (pl.: Intonazione cromatica, 1974) után a kifejezés spektrumának kibővítésével kísérletezett. Eredményeit a „folyékony költészet” és a „tornaköltészet” új műfajaiba sűrítette. Feltalált saját céljaira alkalmas hangszert is, a „hidromegafont”, amely tubára emlékeztető tölcsér, ebbe vizet önt, és megfújja, így jön létre a folyékony költészet. A „tornaköltészet” ennél is izgalmasabb: a játékos asszociációk csúcspontja. Ahogy a futuristák, Lora-Totino is az egész test bevonására törekszik, elnagyolt gesztusokkal rajzol a levegőbe hangzó képeket.
Hidromegafon, exibart.com
Az olasz hangköltészet sokoldalú, bátor és izgalmas kísérletekkel állt elő. A hetvenes években több „hangzó” folyóirat a Tam Tam[20] után a Baobab[21] is a hangköltészeti fejlődéssel foglalkozott, olasz és külföldi művészek bemutatásával. Az első olasz kazetta-folyóirat kiadójaként Adriano Spatola aktív szervezője volt a folyóiratok körül kialakuló művészeti közegnek. Spatola hangköltészetében hétköznapi részletek játékos átértelmezésével kísérletezik. A Metro Goldwyn Mayer című munkában a jól ismert filmvállalat nevével játszik, és váratlan élményeket tartogat.
A hangfelvétel könnyen hozzáférhető lehetőségként az ötvenes években jelenik meg Nyugat-Európában. A kazettás magnók elterjedésével kitárul a világ a hangzó kísérletek előtt: megörökíthető a hang, újrajátszható, keveréssel, gyorsítással, lassítással manipulálható. A technológiai fejlődés közvetlen hatással volt a hangzó kísérletekre, a digitális korban a multimediális eszközök új hang-installációs megoldásokat tesznek lehetővé. Intermediális szempontból a hangköltészet eredendően szabad, több kifejezési területet magába foglaló művészeti ág, lehetőségeit tovább bővíti a kortárs technika.