KIMARADT JELENETEK
Az életéről szóló filmben ez a kép biztosan nem szerepelne. Kínosan ügyelt rá, hogy soha ne készüljenek róla előnytelen fotók. Ne látszódjon az elnyűtt szürke póló meg a hanyagul fejtetőre tornyozott, zuhanyzós konty. A hiúság emberi, még a herpetológusok között is. A húgom sem kivétel, bár állatok és növények között dolgozik, mindig ad magára, soha nem láttam még a rám jellemző igénytelen állapotban. Ez persze nem volt mindig így, kiskorunkban még mindketten pörgős szoknyával vártuk a jövőt. Amikor apa elköltözött, már nem maradt olyan rózsaszín a világ, anyánk is megsavanyodott. Már nem volt minden reggel mézes-mazsolás tejbegríz, az iskolatáskát sem ellenőrizte, de azért a szendvicseket még megkente. Később már azt is magunknak kellett.
A heti telefonhívások apával hamar elmaradoztak, nem volt mit mondani. Felváltva bólogattunk a telefonba, én a kezemre csavartam a telefonzsinórt, a húgom meg körmével kapargatta a kagylóra ragadt, barna réteget. Anya szerint az apánk mindig is megbízhatatlan alak volt. Ha jól viselkedtünk, szerette hangoztatni, hogy ez a mi vérünk. A húgom legalább hamar megtalálta, miben jó, a hazudozáson kívül. Én meg tartottam a számat az apánk helyett is. Az érettségi előtt anyám harmadik felszólítására, hogy kezdjek már magammal valamit, ráböktem a pályaválasztási tanácsadóból hazacipelt továbbtanulási útmutató egyik oldalára. Nem egészen találomra, mert az elején igyekeztem kinyitni, és a második felében voltak az egyetemek. Szerencsére az F-nél a fodrász képzésre böktem, nem a faipari gépkezelőre.
Anyámnak mindegy volt, tőle aztán rúdtáncolni is mehettem volna Ibizára, mint a szomszéd lány, aki kibukott a középiskolából kilencedikben.
Bezzeg a húgom szépen, akkurátusan végiglapozta a telefonkönyv méretű tájékoztatót, kis pasztellszínű cetliket ragasztott a kedvenc részeihez, sőt, az oldalakon a cetlikkel harmonizáló árnyalatú szövegkiemelővel csíkozta szét a képzések részleteit. Anyám már akkor zseninek tartotta: amit szeretnél kislányom, benned minden megvan a tudományos munkához. Mármint a húgomban.
a legnagyobb stréber
A húgom már egy héttel a határidő előtt feladta a gyöngybetűkkel kitöltött jelentkezési lapot, én az utolsó pillanatban, meggyőződés nélkül. Egyikünk sem lepődött meg, hogy maximális pontszámmal érettségizett, erőfeszítés nélkül volt a legnagyobb stréber az évfolyamon. Anyám a ballagásra neki sárga, nekem fehér rózsacsokrot hozott. Meg is lepődtem, hogy én is kaptam, de elkotyogta, hogy az enyémet nagyanyám küldi. Az a két perc, ami közöttünk van, csak a mamának számít. Óvodás korom óta hallgatom tőle, hogy én vagyok a nagyobb, igazán engedhetnék a kisebbnek. Hiába magyaráztam, hogy ikrek vagyunk, a mama nem zavartatta magát. De legalább nekem is kent lekváros kenyeret a tévé előtti házi íráshoz.
Az egyetemi évek alatt a húgom minden hétvégén hazajött a kollégiumból mosni és enni. Anya felpakolt neki egy hétre való meleg és hideg élelmet, miközben az otthon töltött két nap alatt megállás nélkül ajnározta. Én addigra átcuccoltam a mamához, nem bírtam anyámat hallgatni. Hétvégén mind átmentünk anyámhoz enni és panaszkodni. Csak a panaszkodás tart minket össze – nagyanyám szerint ez is csak, ameddig ő él. Utána majd marakodtok a maréknyi örökségen. És rákacsintott a húgomra. A herpetológia szakirányon egyedüli nőként brillírozott. Már első év végén a tanársegédek közül választott magának pasit. Soha nem kérte, hogy csináljam meg a haját. Már rég volt saját keresetem, amikor ő még mindig anyámtól kért pénzt „jegyzetekre”. Éveken át képtelen volt megjegyezni, melyik szalonban dolgozom, de találomra mindig rákérdezett, hogy megy a Kristályban vagy a Bellezzában? Anyám olvadozott a meghatottságtól, ha egy zacskó nápolyit hozott neki a névnapjára.
sérthetetlen
A húgom nem szólt róla, hogy beteg. Ő sérthetetlen, ezt is elhittük neki. Csak a műtét előtt írt rövid üzenetet, hogy nem tud hétvégén hazajönni, kivételesen. Anyám persze azonnal vonatra ült, neki a jelenlét a szeretetnyelve. Legalábbis a húgom számára. Én otthon vártam a híreket, de anyám összetörten jött haza.
A temetésen vettem csak észre a képet. Hogy volt képes anyám pont ezt választani? Persze magán kívül volt, nem kért segítséget, hogy melyik képet válasszuk a szertartásra. A szakállas agáma a húgom vállán a fehér koporsó tetején. Annyira abszurd, mint a petefészekrák, ami három hónap alatt elvitte a család 25 éves büszkeségét.