HONVÁGY

Már megint ott áll. Félórája nem lehet elcsalogatni a kirakattól. Egészen közel hajol és nyalogatja az üveget. Fagylalttal is kínáltam, mutattam kutyát, teherautót, semmi nem segít. Odaszegezte a látvány. A múltkor is mennyit vártunk rá! Legalább egy órát. Amennyire kicsi, olyan határozott. Nem értem, miért pont a virágosnál? Ott van a következő sarkon a játékbolt, utána meg a trafik. Lejjebb a piacon még kisállatkereskedés is. De neki ez kell. Párás leheletével szeretgeti a virágokat. Ha nem zárás után jövünk erre, be is mehetnénk. Azt persze nem akarja. Néha úgy érzem, nem hiányzik, hogy beszéljen, így is mindent el tud mondani. Amikor elhoztuk, meg se mondták, hogy nem beszél. Az otthonban nem tudtak ezzel foglalkozni. Messze elmaradt a fejlődése a kortársaitól, miért pont a beszéde lenne rendben? Az elején nehéz volt, azt a néhány hónapot nem kívánom senkinek. Az a rettegés, hogy valami komoly baja van… Napokig meztelenül visítva rohangált a lakásban, mint egy kis majom. Fokozatosan sikerült megszelídíteni. Megijedt a hajszárítótól, a mosógéptől még most is retteg. Az orrfújás máig kritikus, de azért van előrelépés. Már nem eszi meg, amit az orrában talál. Amikor először adtunk a kezébe ceruzát, nem tudta, mire való. Minden kézbe vehetőt megszagol és legtöbbször meg is rágcsál. A telefonzsinórt majdnem elrágta. Szerencsére a fogai rendben vannak.
sokat fejlődött
Mindenképpen őt akartuk, nem volt kérdés. Az első pillanatban tudtuk, hogy ő az. A haja hasonlít az enyémre. Többen mondták már, milyen aranyos, a szeme az apjáé. Ezen persze csak nevetünk, de azért jólesik. A gyermekpszichológus szerint idővel fejlődhet. Ha végre megkapja az érzelmi biztonságot. Hátha beszélni is megtanul, még csak hároméves lesz. Ha lehetne vele beszélgetni…. Már eddig is sokat fejlődött. A meséket is jobban tűri. Nem mondom, hogy minden este, de azért egyszer-egyszer megenged egy rövidebbet. A képekre mutogat, örül, ha felismer valamit. Látszik, hogy kötődni akar hozzánk. És mégis hiányzik neki az előző helye, a megszokott környezet. Ott is a természetben érezte jól magát, kint a kertben. Már telepakoltam a szobáját növényekkel, de még nem az igazi. Az erdő kellene neki, azt nem tudok adni.