Szirmai Panni

A GÉNEK JÁTÉKA

A GÉNEK JÁTÉKA

Éppen itt jött szembe, a rakparton, ahol alig jár valaki. Még kitérni sem lehetett. Pont erre járt, mi meg a családdal sétáltunk. Rám köszönt, mit csináltam volna? Elpirultam. Biccentettem. Reméltem, hogy továbbmegy, de megállt csevegni. Gyűlöltem abban a pillanatban. Hogy veszi a bátorságot, hogy idejön?! A saját arcával mutatkozik előttünk. Komplett hülyének nézi a férjemet? Hogy nem látja meg azonnal? Nem kellett volna erre jönni, de a gyerekek nyaggattak, hogy nézzük meg a folyót. Akkor se. Tudhatnám, hogy gondoljak erre. Mindenre. Hogy legyen nálunk zsebkendő, váltóruha, pelenka, befizetve az ebéd, karácsonyra ajándék. És hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Megállapodtunk, hogy többet nem találkozunk. Én betartottam. Nem látogathatja őket, nem küldhet nekik ajándékot. Pontosan erre gondoltam, amikor kikötöttem, hogy eszébe ne jusson a környékre költözni.

Most meg kézen fogta a fiamat.

Szándékosan jött ide, nincsenek véletlenek. Követett. Utánunk settenkedett. Aljas húzás! Pedig épp azért választottam őt, mert elég távoli volt. Hihető, hogy hallgatni fog. Mi mást tehettem? Benne megbíztam. Anyám gyerekkori barátjának a fia. Mondjuk, nem közömbös irántam. Éreztem, hogy rizikós, de szorított az idő, már elmúltam harmincöt. A férjem egyenes ember, megmondta az elején, hogy gyereket akar. Mindent megtettünk, de hát van ilyen. Nem kockáztatta volna a vizsgálatot. Még mit nem! Biztos voltam benne, hogy nem kockáztatná. Szereti, ha a dolgok maguktól mennek. Ezt nekem kellett megoldani. Sikerült is, két szép gyerek, egy fiú, egy lány, ahogy kell. Egyszerre négytagú család lettünk. Szerencsére az ikrek után hamar visszanyertem az alakomat. Nem firtatta, miért ilyen hirtelenszőkék, pedig mi mindketten barnák vagyunk. Intelligens ember ilyet nem kérdez a saját gyerekeiről. A gének játéka kiszámíthatatlan.

kép | Fortepan / Obetkó Miklós