Z. Karvalics László

SZINGAPÚR SZÍNEI

1997. január

SZINGAPÚR SZÍNEI

Zöld

Amikor Goncsarov, a kiváló orosz író 1853-ban (a Hétköznapi történet megírása után, de még az Oblomov előtt) a Pallada fregatt fedélzetén meglátogatta Szingapúrt, lelkesülten írhatta naplójába: „Milyen élet, nyüzsgés, lárma! Micsoda arcok! És hányféle nyelven beszélnek! Köröskörül a szigetet teljesen elborítja a zöld növényzet”. Ma egy tapasztalt világjáró csak megrántja a vállát. Impozáns parkok, büszke fasorok, gondosan karbantartott „zöld övezetek”? Szép, szép, de ilyesmit akárhol találhatsz. Amúgy meg felhőkarcolók, betonrengeteg, építkezések, autófolyam. Mitől volna különleges ez a nagyjából Budapest-méretű és -alakú sziget? Néhány napnak el kell telnie ahhoz, hogy feltűnjön: Szingapúr maga egyetlen nagy óriáskert, melybe józan mértéktartással települt egy lassan hárommilliós világváros. A sziget mértani középpontjában összefüggő parkrendszer, kerületnyi vízfelületekkel, ahová az urbanizáció állat- és orchideakert formájában tört be. A közvetlenül a tengerpart mellett fekvő területek zöld gyűrűként ölelik körül a gyorsforgalmi utakkal amúgy is szigorúan befelé szorított iroda- és lakótömböket. A vízre golfpályák, játszóterek, szabadidő-központok, nyírott gyep, fák néznek mindenütt. A szigetet északon hatalmas híd köti össze Johorral, Malajzia déli államával, így a térképeken Szingapúr merészen tervezett opálzöld fülbevalóként lóg a Maláj-félsziget legdélibb csücskén A zöld gyűrűt az ellentétes oldalon a kikötő hat óriás terminálja töri meg. A „három nagy”, Keppel, Brani és Tanjong Pagar a világ legkorszerűbb konténerkikötői, elképesztő méretű daruk százaival várják a tízpercenként érkező hatalmas szállítóhajókat. Ha a Toldi gémeskútját óriás szúnyognak, ezeket a monstrumokat óriási sáskáknak képzeljük el; mohón csapnak le a konténerzsákmányra… Igen, sáskáknak, mert ezek a daruk haragoszöldek, a tenger felől nézve egyetlen nagy foltba olvadnak össze a környező apró szigetecskék fáival, s közülük is leginkább a Margitszigetet idéző szabadidő-központ, Sentosa zöldjével. A „mesterséges” citromsárga helyett a színdinamikai vizsgálatokkal alátámasztott „természetes” zöld kifejezetten környezeti szempontok miatt lett az uralkodó szín, s az elkerülhetetlen felújítások tempójához igazodva lassan az összes régi sárga daru „zöldbe borul”. Elhanyagolt dokkok, por, piszok, szemét, olajfolt, rossz arcú rakodómunkás? A teherkikötő fogalmához makacsul kötődő előítéleteket – legalábbis itt – el kell felejteni.

A kikötőüzem tiszta, mint a patyolat, észrevétlenül simul bele a „külvárosi” környezetbe, működését a legkorszerűbb információtechnikai rendszerek teszik zökkenőmentessé, embert a többdiplomás operátorok és a teherautóba épített PC-t vezetés közben is kezelni tudó sofőrökön kívül nemigen látni, legfeljebb a kertészt, aki éppen egy fél négyzetméteres kiszögellésbe telepít virágokat. Ha azonban a legelszántabbakat kellene meggyőzni a szingapúri „zöld csodáról”, akkor nem is ezek, nem a krokodilfarmok, a madárparadicsomok, a fantasztikus belvárosi parkok, hanem talán egy könyv lenne a legsúlyosabb érv. Aki ugyanis kezébe veszi és átlapozza Yeow Chin Weenek az Orchard Road faunáját és flóráját bemutató művét, amely a Mobil Oil Singapore támogatásával jelent meg 1994-ben, és véletlenül tudja, hogy az Orchard Road irodaházakkal, toronyépületekkel és kétszer négysávos utakkal zsúfolt klasszikus világvárosi főutca, az többé nem kételkedik. Főleg, ha belvárosi kőrútjaink galambjai, elütött macskái és haldokló platánjai jutnak az eszébe.

Fekete

Fekete hattyú alig fodrozódó vízen, mellette festői vízinövény-kompozíció. Három tenyérnyi, hatalmas címlapkép az 1919-ben alapított The Sunday Times augusztus 25-i számában. George Gascon remek felvétele alatt rövid szöveges kiegészítés. „Az élet minősége nem a Mercedesből és az arany hitelkártyáktól duzzadó Gucci-tárcákból, hanem a családdal töltött csendes pillanatokból, vagy például a Botanikus Kertben úszó fekete hattyú szemléléséből és etetéséből fakad. A hétköznapok őrült és túlzottan sok ingert közvetítő rohanásában kiharcolt egyensúlyhoz a jól megérdemelt pihenés pillanatai vezetnek.” Mindez persze csak illusztráció Goh Chok Tong miniszterelnök előző napi beszédéhez, amelyben a választókörzetéből összegyűlt hallgatóságnak angol és mandarin kínai nyelven a jin-jang egyensúly fontosságáról beszélt, de az üzenet valójában a 31 éve formálódó városállam minden polgárához szól. „A gazdasági növekedés és az anyagi gyarapodás elkerülhetetlen a sikeres folytatáshoz a következő évezredben is, ám a szingapúriaknak meg kell tanulni, hogy miképpen használják a növekvő jólétet az erősebb és egységesebb nemzet felépítéséhez.” Az út ehhez az élet két princípiuma, a kemény, versenyelvű, hidegen anyagközpontú, sikerorientált jang és a „puha”, érzelemgazdag, emberi kapcsolatokra nyitott, közösségorientált jin közti helyes arány megtalálása lehet. Az ország vezetésének paradox módon a siker, a jólét és a gazdagság nyomában megjelenő sötét felhők árnyékában kell felismernie, hogy egészséges nemzet csak kiegyensúlyozott, gazdag személyiségű állampolgárokból kovácsolható. Hiába szorították vissza a maláriát, a nemi betegségeket, a kolerát, a veszettséget, az 1995-ös év „fekete krónikája” elgondolkodtató. A nem természetes halálokok között magasan vezet az öngyilkosság, közel nyolcszor annyian vesztették így életüket, mint pl. közlekedési balesetben. A fiatalkori bűnözés az elmúlt néhány évben kezdett meredeken emelkedni, a hagyományosan a család-középpont köré szerveződő értékvilág válságának csalhatatlan jeleként. S mivel a szingapúri társadalom öregszik, a kérdések kérdése máris a következő generáció, amelynek az „intelligens sziget” álmát be kellene teljesítenie. Csakhogy az a jövővízió, amely a gazdasági sikerekre alapozva a kreatív és harmonikus személyiségek, az erős közösségek és az egészséges öntudatú nemzet sikeres egységének kiformálását reméli, éles ellentétben áll a viselkedést hatósági eszközökkel szigorú rendbe kényszerítő mindennapokkal.

,,A szabadság kis körei”, amelyek a választás és az összehasonlítás lehetőségével a független, önálló és kreatív személyiséghez vezető egyetlen utat jelentik, sorompókkal vannak körülvéve. A rendre civil ruhás ügynökök vigyáznak, akik irgalmatlanul büntetnek a legkisebb vétségért is. Szemetelni nem szabad, a kólásdobozt elhajító csöpp állampolgár szüleivel együtt tisztasági közmunkán köteles részt venni, megbélyegző jelzést viselve magán. Öt főnél többnek nem tanácsos összegyűlnie, a rendszerkritika nem megengedett, a kábítószerforgalmazást halállal büntetik, a rágógumizás közterületen tilos. (Állítólag mióta egy tréfásan a metróajtóra ragasztott rágógumi néhány perces üzemzavart okozott a világ egyik legjobb földalatti vasútján, az MRT-n.) Viszont nincs az utcán szemét. Nincs kábítószer. Szingapúr a világ legbiztonságosabb metropolisza. Tökéletesen szervezett a tömegközlekedés. Olyan fokú a politikai stabilitás, hogy még mindig özönlik a külföldi tőke az országba. Új nemzedék legyen a talpán, amely a jang és a jang közül ki tudja majd választani a jint. (Talán az a néhányszáz ember, aki évente emigrál.)

információtechnikai vándorkiállítás

Átlagos hétvége a Bedok körzeti gyermekkönyvtárban. Megkapó és meghitt a hatalmas, medenceszerűen kiképzett olvasótermekben órákig együtt lapozgató szülők és gyerekek százainak látványa. Mintha csak az „Olvasó Népért” mozgalom megálmodóinak legmerészebb látomásai válnának valóra. A könyvtárban az információtechnikai vándorkiállítást szervező aktivisták egyike hoz vissza a földre. Mindez, csak a sikeres iskolai helytállás előszobája a majdani jó állás megszerzéséhez szükséges diplomáig vezető úton. Azért nem mindenki ilyen szkeptikus. Az itteni TIT, a Science Center munkatársai megszállottan igyekeznek népszerűsíteni a természettudományok legkülönbözőbb ágait, szellemes kiállításokkal csalogatják a szülőket és gyerekeket a több mint 600 féle (!) programra. Tudatosan vállalt missziójuk a tudományuk iránti érdeklődés és szeretet felkeltése és ébren tartása ebben a végletekig siker- és karrier-orientált légkörben Az Omni Theater csodaplanetáriumában óránként kialszanak a fények, és a többszáz fős teremben szinte elvesző 8–10 ember előtt a fekete égbolton felragyognak a csillagok, amiket az állandó páraképződés miatt szabad szemmel szinte sohasem látni. Esetleg a test titkait bemutató, hihetetlen képi megoldásokkal szórakoztató film pereg. Vagy éppen megtudhatjuk, hogyan „készül” a vihar.

A külföldről idelátogatók ezalatt az éjszakai szafarin vesznek részt, a koromfekete sötétségben felvillanó leopárdszemektől támadt múló rettegést a kínai konyha remekeinek elfogyasztásával ellensúlyozva. Valamennyien jól választottak: a program tavaly elnyerte a térség legszínvonalasabb turisztikai attrakciója címet.

Piros

A piros-fehér nemzeti zászló büszkén lobogna a szélben, ha túlnyomórészt nem falra, inkább erkélyre erősítve emlékeztetné a járókelőt az augusztus 9-i Függetlenség Napjára, Szingapúr legnagyobb ünnepére. A National Day 1965, a Malajziai Államszövetségből alig két évvel annak létrejötte utáni kiválás óta az identitásteremtés fókuszpontja, a „nemzetépítés” programjának sikerét évenként egyszer látványos külsőségek között megerősítő esemény. Mindazt, ami azóta történt, a jelen politikai elemzői és a későbbi korok történészei egy karizmatikus politikus, a globális várossá válást megálmodó Lee Kuan Yew és az általa vezetett PAP (People’s Action Party) diadalmeneteként elemzik.

kőkemény rendőrségi kontrol

A „hogyan lett egy jelentéktelen halászfaluból korszerű városállam” típusú modern mesék azonban torz tükrei a valóságnak. Amikor 1819-ben Thomas Stamford Raffles megalapította a brit kolóniát, a „sűrű dzsungellel borított mocsaras sziget” már akkor is a legfontosabb tengeri utak metszéspontjában feküdt, ismerték a kínai kereskedők s korai neve, Temasek éppen ,,tengeri várost” jelentett. A kereskedelmi csomóponttá válás azonban önmagában még nem lett volna elég, hogy a természeti kincsekben szegény Szingapúrból, a 16. század óta létező szanszkrit neve szerint „Oroszlánok Városából” Ázsia egyik „kis tigrise” váljon. A megfelelő időpontban a rendelkezésre álló erőforrásokat és adottságokat a mindenkori külső esélyek kihasználását leginkább lehetővé tevő, mozgósító, céltudatos politika első nagy érdeme az volt, hogy élt a kínálkozó lehetőséggel. Amikor az 1973-as olajválság után új mozgásformákat és terepeket kereső multinacionális vállalatok leginkább politikai stabilitásra és kedvezményekre vágytak, az egyközpontú hatalmi szerkezettel és a külföldi befektetéseknek leginkább kedvező klíma megteremtésével Szingapúr viszonylag gyorsan a nemzetközi tőkeáramlás egyik vonzáspontjába került. Iparágak nőttek ki a földből egyik pillanatról a másikra, hogy aztán a frissen megszerzett gazdasági pozícióval jól sáfárkodó kormányzat még szédületesebb fejlődési pályára állítsa az országot. Az információtechnika legkorszerűbb eredményeinek gyakorlati felhasználásával megkezdték az „intelligens sziget” programjának megvalósítását, s az első látványos eredményekkel párhuzamosan már a következő fejlődési szakaszra készülnek. A nemrég visszavonult Lee Kuan Yew, aki cambridge-i diákéveiben aktív szocialista, fabiánus, majd a függetlenséget megelőzően egy ideig a kommunisták koalíciós partnere lett, hogy aztán ellenük fordulva harcos antikommunistává váljon, miközben a kelet-európai „pártállami időszakra” emlékeztető demokratikus centralizmust és az egységideológia-vezérelte tömegakciókat kőkemény rendőrségi kontrollal kiegészítő politikai rendszert formált ki, büszkén tekinthet vissza „életművére”. A kormányzat most már azt is megteheti, hogy odafigyeljen a szociális kérdésre, világszínvonalú és mindenki által hozzáférhető egészségügyi ellátást és közoktatást tervezzen, miközben a világ másik fele evvel pont ellentétes irányban halad. Sose hull le a vörös csillag! Egy szállítmányozási vállalat központjának homlokzatáról mosolyog a piros metróvonal utasaira a Redhill megálló után.

Barna

Szenzációhajhász útikönyvek a régmúlt rémséges patkány-történeteivel ijesztgetik a borzongó turistákat, azokra az időkre emlékeztetve, amikor a macska nagyságú, barna hátú rágcsálók csordákba verődve még az emberekre is valódi veszélyt jelentettek. Ma már erről szó sincs. Szingapúrt trópusi kertestől-felhőkarcolóstól látni és csodálni kell. Azt azonban, hogy honnan jöttünk és hová megyünk, s hogy a jómód és a siker mögött egy világrendszer komor árnya sejlik fel, egy pillanatra sem engedi felejteni az építkezésekről rossz furgonokon ideiglenes szállásukra tartó, feltűnően sötétbarna bőrű thai vendégmunkások fáradt, de kifürkészhetetlenül villogó tekintete.

kép | unsplash.com