SCHUBERT-DALLAM

Most már tél lesz örökké. Nagy, fehér kutyák ugatják a csavargót, aki köpönyegét a világra teríti. Nem tudja már, miféle városok lüktetnek a ködből-font köpönyeg alatt, miféle korszakok tülekednek. Kiveszett a percből a dallam: fém- és üvegcsörömpölés, mi szél zúgása volt előbb, esőszó, álomi csengés. Árnyéka nélkül vonul az árnyéktalan. Tenyere résein át nézi a világnagy köpönyeg alól a hadra kelt égtájakat. A mosoly méreg, a sejtelem ordas tudás. Körül tárgyak és szerelmek jégkorszaka. Valami csikorgás hallik messziről. Ezüst vizek fölött szárnyak lobognak. Vonul hazátlan télen át a csavargó, letarolt kerteken, kipusztult erdőkön és folyókon át. Roncstelepen át: bádog- és papírszeméten. Zene sehol. Szélzúgás és tücsökszó: soha többé.

kép | pxhere.com