DICSŐSÉGÜNK DICSTELEN NAPJAI
2011 november
– Odakint koronaékszerként hunyorog titokzatos, égi kísérőnk, a Hold, idebent pazarló bőkezűséggel ontja fényét a mennyezetek királynőjeként számon tartott csillár, és faltól falig behinti csillogó aranyporával ezt a hálószobául szolgáló, pompás lakosztályt, ahová Excellenciád visszahúzódott, hogy zavartalanul élvezze a jól megérdemelt pihenés áldásait. A nyitott ablakon beárad a kert növényzetének bódító lehelete, és mindent beleng a májusi éjszaka háborítatlan harmóniája, ám elmém mélyén mégis fel-alá járkál egy kínzó gondolat, és lepedőbe burkolt, komor kísértetként időnként hangosan belehuhog lelki fülembe…………………. Mindazonáltal még véletlenül sem kívánok ajtóstól rontani a házba, mivel az ilyesmi mind neveltetésemből, mind hivatali beosztásomból adódóan világéletemben távol állt tőlem, másrészt alig-alig lehetnek kétségeim, hogy amivel előhozakodni szándékozom, meglehetősen érzékenyen érinti majd Excellenciádat. Az igazat megvallva még az is megfordult a fejemben, hogy talán helyesebb volna némaságba burkolózni, akár a pusztába kivonuló remeték, akik szakálluk áthatolhatatlan fátyla mögé rejtik érzelmeiket, és versenyt hallgatnak a szerteszét heverő élettelen kövekkel, de rövid mérlegelést követően végül mégis arra jutottam, hogy Excellenciád odaadó híveként aligha nézhetnék nyugodt lelkiismerettel félre, amikor mindennemű késlekedés súlyos következményekkel járhat……………….. Vagy talán nem lenne-e szent kötelességünk felemelni szavunkat és habozás nélkül a poroltó után nyúlni, ha például az új követ tiszteletére rendezett vacsorán váratlanul lángra kapna a függöny, és a lángnyelvek már-már Excellenciád parókájának hátsó fertályát nyaldosnák? Na persze – félreértés ne essék! –, jelenleg szó sincs semmiféle tűzesetről, sőt, látszólag idilli körülmények uralkodnak: Excellenciád térdig érő, hajlékony csizmában, kigombolt mellényben fekszik a nagyobbacska bárkának is beillő, lakályos ágyon, ám az ördög, sajnos, gyakran jó előre kelepcét állít és a legváratlanabb pillanatokban zavarja meg nyugalmunkat alkalmatlankodásával………………… Hogy mást ne mondjak, mint arról bizonyára már Excellenciád is mentális feljegyzést készített, az ember legjobb barátja, a kutya, felettébb illetlen módon, rendszeresen otthagyja „névjegyét” a friss tavaszi murván vagy más efféle frekventált helyeken, és bár mentségére talán felhozható, hogy azokban a körökben, amelyekben forgolódik, az ilyesmi elfogadott és bevált gyakorlatnak számít, mindez mégsem mentesíti teljes mértékben a felelősség alól.
Idővel majd – akárcsak nekünk, embereknek – nekik is számot kell adniuk mindenért, és ezzel tulajdonképpen le is zárhatnánk a témát, ha a dolgok felszíne alatt meghúzódó összefüggések láthatatlan láncolata révén, életünk szálai néhanapján nem fonódnának össze ezzel a sajátos ténnyel, amely jelen esetben is arra kényszerít, hogy fájó szívvel kijelentsem: Excellenciád csizmájának a talpa minden jel szerint szarba lépett, így félő, hogy szaros lesz az ágynemű………………… Igen, a csizma talpa szarba lépett, mégpedig a sors különös szeszélye folytán éppen egy olyan már-már ritkaságszámba menő, kapitális példányba (1), hogy az efféle dolgokban járatlanok nem is igen lennének képesek első pillantásra eldönteni, hogy a csizma szaros-e vagy a szar csizmás………………… Természetesen tudom, hogyne tudnám, hogy Excellenciád nem ijed meg a saját árnyékától, és mi, akik titkárként vagy más hasonló minőségben nap mint nap Excellenciád sugarainak fényében sütkérezhetünk, akár megannyi privilegizált nyaralóvendég, rendszeresen megbizonyosodhatunk kivételes éleslátásáról, bölcs megfontoltságáról, valamint rendíthetetlen sztoicizmusáról. „Na bumm! Legfeljebb szaros lesz az ágynemű!” – jelentené ki szokatlan hidegvérrel, főképpen ha aznap este történetesen a szokásosnál bővebben fogyasztott a vacsorához felszolgált kitűnő borból, és mindnyájan követendő példaként üdvözölhetjük, csodálhatjuk ezt a filozofikus belenyugvást, melynek büszke szirtjét hiába ostromolják az élet zord viharai………………… Engedelmével mégis azt tanácsolom, ne feledkezzünk meg az óvatosságról, hiszen az előzetes tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az ügyben talán leginkább érdekelt másik személynek, nevezetesen Excellenciádné őnagyságának alig-alig van érzéke az ilyen és ehhez hasonló tanok érdemeinek kellő méltánylásához, és mint afféle mindenre elszánt, gyakorlatias asszony valószínűleg vehemensen tiltakozni fog a diskurzus filozófiai síkra terelése ellen………………… Ugyanakkor bizonyára azzal is hiába próbálna védekezni Excellenciád, hogy ezek e manapság gyártott, gyarló csizmák szinte ellenállhatatlanul vonzzák a kényes szituációkat, mintha direkt az adná létezésük értelmét, hogy egyszer-egyszer úgy isten igazából szarba lépjenek, sőt, nem elképzelhetetlen, hogy mindezek hallatán Excellenciádné őnagysága még azzal is megvádolná, hogy a vacsorázás ürügye alatt ismét felöntött a garatra, és a készülő vihar előszele nyomban kicsavarná Excellenciád kezéből azt a bizonyos lelki esernyőt, mint ahogy a legutóbbi alkalommal is történt, amikor (Excellenciád) szivarozás közben kiégette az értékes perzsaszőnyeget (2) ………………….. Aligha kétséges tehát, hogy szöges ellentétben állna Excellenciád érdekeivel (így közvetett módon hazánk érdekével is), ha a csizmára tapadó, jelentős mennyiségű szar beszennyezné az ágyneműt, és a teljes igazság kedvéért azt sem hallgathatom el, hogy amikor mindezt mint jövőbeli lehetőséget kezeltem, némileg megszépítettem a valóságot.
Bizonyos szempontból ugyanis helyesebb úgy mondani, máris megtörtént a nagy baj, és bevallom, távolról engem is meglegyint a pánik szele, amikor Excellenciádné őnagyságának várható reakciójára gondolok, így teljességgel megértem, ha a sajnálatos hír hallatára Excellenciád előtt egyszeriben elsötétül a világ, sőt, azon sem lepődnék meg, ha filozófiai előképzettségétől függetlenül titokban máris elkeseredett lépéseket fontolgatna………………… egyetlen jóérzésű ember sem hibáztathatná Excellenciádat, és szinte már látom is az Excellenciád emlékének tiszteletére állított mell- és lovas szobrokat, melyeket az úttörők – vagy bárhogy is nevezzék manapság az úttörőket – időről időre ünnepélyesen megkoszorúznak, miközben a megemlékezést szervező, meghatott pedagógusok egy-egy könnycseppet törölnek ki a szemük sarkából a zsebkendőjükkel. Oh, milyen nagyszerű pillanatok! Oh, milyen felemelő jelenet!………………….
Mint titkár és ember mégis esedezve kérem, ne tegyen elhamarkodott lépéseket, hiszen ezekben a nehéz, sokak szerint már-már válságos időkben aligha nélkülözhetjük Excellenciád karizmatikus személyiségét és bölcs útmutatásait (3) ………………… Nem, nem – engedelmével – azt javaslom, száműzzük elménkből az effajta ideákat. Némi töprengést követően talán előhúzhatunk a lehetőségek tárházából valami könnyen kivitelezhető, praktikus megoldást, amely ha nem is old meg egy csapásra mindent, de legalább felületi kezelésként megfelel………………….. Ami azt illeti, röviddel ezelőtt már fel is ötlött bennem egy kecsegtető gondolat, és bár távol áll tőlem, hogy a lángelme attribútumaival kívánjak ékeskedni, tervem megkapó egyszerűségének illusztrálásaként megjegyzem, hogy ha javaslatom elfogadásra talál, Excellenciádnak még csak az ominózus csizmát sem kell levetnie………………… Ugyan, minek is vesződne ilyesmivel? Ha egyszer már megtörtént a baj, ezzel aligha jutna előre ügyünk, és azt sem kell különösebben bizonygatni, hogy jelen esetben, amikor Excellenciádné őnagysága bármikor betoppanhat, minden elvesztegetett perc, minden elvesztegetett pillanat súlyos veszteségnek számít……………….. Mintha máris léptek zaja ostromolná fülem partjait – klopp, klopp –, és óhatatlanul megborzongok, akár a tél első leheletétől búskomorságba süllyedt, ősi fák, ha arra gondolok, hogy e léptek tulajdonosának személyében talán éppen Excellenciádné őnagyságát tisztelhetjük, pedig hát ki más kísértene ilyenkor a kúria ezen félreeső fertályán, amikor a hűséges cselédek már régen nyugovóra tértek…………………. Ajánlom tehát, hogy akasszuk szögre a késlekedés palástját, és Excellenciád nyaktól lefelé haladéktalanul húzódjon a takaró alá, hogy ne legyen szem előtt a legfőbb bűnjelet képező csizma, majd egyetlen gyors, határozott mozdulattal fordítsuk meg a takarót a hosszanti tengelye körül, hogy a szaros rész Excellenciádné őnagysága térfelére kerüljön. Méltóztassék egy pillantást vetni erre a kis vázlatra, melyet sebtében készítettem a közérthetőség kedvéért…………………..
Az 1. ábra az eredeti helyzetet mutatja, felülnézetből. A hitvesi ágyat, a két párnával és a kiterített takarót, melyen egy körrel jelöltem a leginkább szennyezett területet…………………
A 2. ábrán aztán egyértelműen látható, hogy amint megfordítottuk a takarót, mindjárt kedvezőbb színben tűnik fel a helyzet, mivel a szaros rész feltűnés nélkül a másik oldalra, és ami még nagyszerűbb, alulra kerül, mintha diszkréten elrejtőzne a kíváncsi tekintetek elől, akár az erdő vadja, amikor a tejfehér, hajnali ködben a vadászkürt ünnepélyes szólamai felverik a háborítatlan csendet………………….
Gyorsan, gyorsan!………………… Így ni, már készen is vagyunk………………….. Kérem, ne is hálálkodjon, csupán azt tettem, amit a lelkiismeret parancsolt, és bőséges jutalom számomra a tudat, hogy hasznosnak bizonyulhattam ezekben a kritikus pillanatokban, amikor a körülmények balszerencsés összejátszása boaként Excellenciádra tekerődött, hogy elviselhetetlen szorításával összeroppantsa a mellkast, amelyben Excellenciád nagylelkű szíve fészkel.