ÁLLAT ÁLLAT
2000 március
Hiába ölti magára a mérlegképes könyvelő, a püspök, a marketing tanácsadó, a belügyminiszter, a pincér jelmezét; hiába jár hivatalba, iskolába, templomba, színházba, áruházba, hiába tanulmányozza a világirodalom gyöngyszemeit, a kalendáriumot, a Bibliát, a telefonkönyvet; hiába hisz a tudományban, az asztrológiában, a gazdasági növekedésben, a télapóban, az ufókban, hiába találta fel a porszívót, a napernyőt, a repülőgépet, a fodrászbúrát, a mikrocsipszet; hiába kovácsol nagyszabású terveket, hiába lát át a szitán, hiába üt két legyet egy csapásra; hiába hívja magát nagyképűen sapiensnek, sőt, sapiens sapiensnek; és hiába hívná magát sapiens sapiens sapiensnek is, az isten sem moshatja le az emberről, hogy alapjában véve és legfőképpen mégiscsak egyfajta állat, mint ahogy a világ legnagyobb gondolkodói és művészei – Darwintói függetlenül – mindig is hangsúlyozták.
Simia quam similis turpissima bestia nobis –
„Milyen hasonló hozzánk a legrondább állat, a majom” – állapította meg már az időszámításunk előtti második évszázadban Ennius.
„A fenséges majom” – mondta Lautréamont.
„Isten majma” – mondta Nietzsche.
„Az őrült majom” – mondta Szent-Györgyi Albert.
„Kétlábú, tollatlan állat” – mondta Platón.
„Mérhetetlenül önző, makacs s egyszersmind ravasz állat” – mondta Bernard Mandeville.
„Közvetett állat”, „késleltetve vágyakozó állat” – mondta Cioran.
„A has állata” – mondta Szent Jeromos.
„Az egyetlen állat, amelyiknek aktatáskája van” – mondta Szentgyörgyi Zsolt.
„Fátyolos disznó” – mondta Daimonidész.
„Ragadozó állat” – mondta St. John de Crévecoeur.
„Adófizető állat” – mondta Thomas Carlyle.
„Hangyalelkű emlős” – mondta Lénárd Sándor.
„Beltéri állat” – mondta Bernarr McFadden.
„Pénzkereső állat” – mondta Melville.
„Durva, vertikális állat” – mondta John Muir.
„Elágazó állat” – mondta Jonathan Swift.
„Főző állat” – mondta James Boswell (hogy csak néhány példát említsünk), és nyilván a polinéz kannibálok sem csupán kulináris megfontolásból nevezték hosszú disznóknak a leendő áldozatokat, hiszen az eddigi tapasztalatok tükrében önáltatás nélkül aligha tagadható, hogy az ember, akit Hölderlin ugyan merő tapintatból a természet édes szőlőfürtjei közti vad gyümölcsként emleget, korántsem annyira gyümölcs, mint amennyire állat, sőt, gyakran állat állat, vagy egyenesen állat állat állat.