R. Várkonyi Ágnes

SZÁZADFORDULÓINK

e-könyv

SZÁZADFORDULÓINK

AZ „ŐRSZAVAK”

(Előszó)

Megírásuk szerint az 1990-es évek szülöttei a kötetbe foglalt esszék és tanulmányok. De nem kizárólag századunk utolsó évtizedében keletkeztek. Pontosan mikor és hol, nehéz megmondani. Bizonyos, hogy néhány gondolat még a 70-es évek mélyéről indult el. A mátraházi délutánról, amikor gyanútlanul elmondtam neves társaság előtt, hogy Pázmány 1635-ben beírta az Egyetem alapítólevelébe, hol legyen a helye, ha a törököt kiűzik az országból, s valaki összecsapta a tenyerét: „még ötven évet kell várnunk?” És mindenki, mindenki nevetett. Pedig sehol, ameddig ellátott a szem, senki sem tudta, hogy 1989 bekövetkezik. S hogy mi lesz azután, az elektronikus hírhálózatok tágas horizontjainak legtávolabbi határvidékein sem sejtették a futurológusok.
a történelem determinált menete
Akkoriban még az evolúciós történetszemlélet zsinórján véltük tudni a jövőt. Lényegében úgy, ahogy többek között az Idő diadalmenete kárpit kifejezte azt. Még az 1510-es, ’20-as évek valamelyikében szőtte képpé a brüsszeli műhelyben az ismeretlen mester: a jövő kiszámítható. Változott közben természetesen a történelmi idő széles sávján a megvilágítás, különböző részletek tűntek elő, átalakultak a módszerek, a hangsúlyok, és egyre biztosabban mutatták ugyanazt: a történelem determinált menetét. Hol a tudományok kaptak jövőt formáló minősítést, hol a gazdaságok, hol a szociális feszültségek robbanékonyságai, és utólag olyan pontosan kimutatható lett a francia forradalom kitörésének ideje, mint ahogy a közelmúltban a napfogyatkozás bekövetkezését meghatározták a csillagászok. Sőt, akkorra az 1960-as, 1970-es évekre már az Annales körében kialakult nézet, a „longue durée” elmélete más látószögből is hitelesítette a történelem kiszámítható menetének gondolatát. Meggyőző erővel hatott, hogy az ún. „hosszú időtartam” eleve meghatározza, mintegy előre jelzi a történelem bekövetkező eseményeit. Minden úgy történik, ahogy történnie kell, az árak, bérek, vagyonok alakulásának rendje szerint.

Mára viszont utat törtek a finomabb, differenciáltabb módszerek, és nyilvánvaló: a történelem soha nem volt egytényezős, soha nem vonult eleve kiszámított rendben. Többféle egységből, régibb és újabb elemek bonyolult szövevényeiből sodródott össze, magával görgetve a véletlenek, a személyiségek eltérő alkatából következő mindennapi döntések, az előre ki nem számíthatóságok, a kockázatok sokaságát. Le kellett bontani a linearitásban felfogott történelmi időt, a tökéletesedés gondtalan folyamatát, s számolni azzal, hogy a többféle lehetőségből valami kiszámíthatatlan adott egyetlen irányt, érvényesített egyetlen fejleményt és zárt be rövid távon sok más lehetőséget. Nem lehetett előre tudni, hogy mi miért és miért úgy következett. S ebből kell most újra felépíteni a régebbinél sokkal mélyebben és szélesebben tagolt hosszú távokat. Hogyan alakulnak a holnapok, az előre aligha volt látható. Legfeljebb érezték, félték, ami jöhet, esetleg reményeikben fogalmazták meg, hogy jobb lesz a világ. Az is nyilvánvaló lett, hogy századunkban foszlott semmivé a büszke öntudat, miszerint a jövő megtervezhető, és egyre feljebb lép az emberiség a tökéletesedés lépcsőfokain. Ma már tudható, hogy a végtelenbe emelkedés folyamata a múlt század álma volt, és labirintusokból keresnek kiutat az emberek. Nem lett jobb a világ. Nem tűntek el a szenvedések és a polgárháborúk, a népirtások, a gyűlölködések, nincs megbocsájtás, és úgy tűnik, az őserdőknek sincs kegyelem. Elfér a képernyőn az egész világ, mégis áthidalhatatlanná lettek a távolságok az emberek között. Elképzelhetetlen kényelmet hozott a technika, és nyugodt jólétet ígér, de veszni tűnik a megismerés öröme, az egységben látás képessége, és fenyeget az egyformaság unalma. De a megfogalmazás már a kiútkeresés reménye.

Magyarországon sokan sejtették előre a régebbi évszázadokban a jövő többtényezős lehetőségeit. Azok közül, akiket a kötetben megidéztem, nagyon sokan éltek át századfordulókat, ők is remélték, hogy minden megváltozik és igyekeztek megragadni a lehetőségeket. Szokatlan intenzitással, úgy vélem, a legutóbbi századfordulón érezték Bécsben, művészek és történetírók, hogy a többféle lehetőséget görgető történelmi idő félelmetesebb, mint a szükségszerűség nyugalmával – vagy ahogy előttük megfogalmazták a romantikusok –, a „végzetszerűséggel” vonuló história. Mert nem lehet tudni, min múlik, hogy megtörténhet a váltó átállítása, s egyetlen hibás sínre futnak a dolgok, ahonnan rövid távon nincs lehetőség a változtatásra. Majd csak később. Kataklizmák után. Talán. Ahogy régi századfordulóinkon meditálva előtűntek az újrakezdés reményei. Mint régi írások lapjai alján a következő lap kezdőszavai. Szakmai kifejezéssel a „custosok”, az „őrszavak” arra valók voltak, hogy átvezessék a felolvasót a lapváltás zökkenőjén. Jelezzék a túloldal szövegét.

Kultuszok és katarzisok, „theatrum naturae”, alternatívák – nem megoldások vagy programok, csupán a jövő évezredre utaló „őrszavak”.

Sokat idézek korabeli szövegeket, többnyire mai helyesírással, előfordul azonban, hogy az eredetiben hozom, hogy jobban érzékeltessem a kor légkörét.

LETÖLTHETŐ E-KÖNYV

PDF | Adobe Acrobat Reader

ePUB | Barnes & Noble Nook, Sony Reader, Apple termékek (iBooks, iPad, iPhone, iPod Touch)

MOBI | Amazon Kindle