SZAVAMAT NE
[SZAVADAT NE FELEDD]
Hogy szavamat ne feledjem,
felírom a kémény falára –
hányszor mondta ezt anyám,
meg „hogy oda ne rohanjak!”,
de soha nem rohant.
Vagy kőbe vésem, ez a mesterségem,
vagy cetlikre írom, zsebemben hordom…
Szégyellem már, hogy szégyelltelek,
rühelltem veled mutatkozni,
mert bárkivel összefutottunk
az utcán, harsányan kibeszéltél.
Az első csoportos kiállításomon
odaálltál a szobromhoz,
és dicsekedtél fűnek-fának:
„Ez az én szerelmetes fiam munkája,
benne gyönyörködöm”.
Hogy szavamat ne feledjem,
leírtam ide:
„Szégyellem már, hogy szégyelltelek”.