PETROVICS, SZENDREY, PETŐFI

Illyés-idézetünk^[1] első mondata – „Szendrey épp oly kevéssé ’zord apa’, akár az öreg Petrovics” – zordságuk tagadása alapján tesz egyenlőségjelet e két atya, vagyis a költő apja és apósa közé.

De nem mindenben tekinti őket egyenlőknek. Szendrey Ignácról máshol elismeri, hogy valóban zsarnoki szülő, akinek zsarnoksága kapcsolatban állhat minden egyéb fajta tiranniával^[2], míg a másik atya esetében csak legyint és mosolyog ezen a lehetőségen. Az ő „szívtelenségét” és „keményszívűségét” mindig idézőjelbe teszi, s még fiának többhetes külsérelmi nyomokkal járó, aszódi megverését is „a korszak pedagógiájából” eredő „tenyérviszketéssel”, valamint a „jóakarat csattantotta nyaklevesekkel” magyarázza.^[3]

Vajon kitől védelmezi Illyés az idősebbik Petrovicsot? Könyvének első fejezetéből megtudjuk, hogy az „irodalomtörténet” ellenében, amely – „mint az irodalmi apákat általában” – szegény Petrovics Istvánt is „eddig még rejtelmes okból erőnek erejével gyermekgyilkosnak” szeretné ábrázolni. Holott „mint korábban minden apa, szigorú a gyermekeihez, de az átlagon felül szereti őket.”^[4]

gyermekgyilkossági hajlam
A gyermekgyilkossági hajlam kétségtelenül riasztó formája a fent említett atyai zordságnak. Joggal hihetnénk, hogy Illyés is csupán költői túlzásként veti fel ezt a Petőfi-szakirodalomban szokatlan ötletet. A „nyilvánvaló képtelenségen” fölháborodott olvasó így bizonyára könnyebben elfogadhatja tételét, amelyet, valljuk meg, inkább cáfolnak, mint igazolnak a pedagógiai antropológia adatai. (Mármint hogy „az igazi, a legveszedelmesebb világfelforgatók hálósipkában, lábukon papuccsal, meghitt családi tűzhely mellől szokták kivetni sarkaiból a földet”.)

A világot sajnos nem „átlagon felül szeretett” és nem meghitt családi fészekből jött papucshősök szokták a sarkaiból kivetni. A másfél évszázados Petőfi-szakirodalom idillikus közhelyei^[5] azonban már olyan, szabályt erősítő kivétellé varázsolták költőnket, akinek még egy „példásan jó apa” ellenében is joga lett összeférhetetlen és nehezen kezelhető felnőtté válni. Olyan „hóbortjaival excelláló” férfiúvá, akit Kossuth, a nála kiegyensúlyozottabb „országháborító” is imígyen jellemez: „excentritásaival csak bajt csinált”; sok „türelem kellett hozzá, mert nem ismert disciplinát”^[6]. „A lelki épség lángelméjének” megtett Petőfi (ez Horváth János terminus technicusa)^[7] valóban művelt egypár vérfagyasztó dolgot életében. Meg a munkásságában is. Például amikor hóhérságot vállalt az általa felakasztásra szánt királyok mellett, vagy amikor bitófára kívánta küldeni a Batthyány-kormány tagjait. Nem beszélve arról a képletes szándékáról, hogy kést mártson jótevőjébe, az atyjaként tisztelt Vörösmarty Mihályba. (Lásd a Vörösmartyhoz című vers lapalji jegyzetét: „Brutus talán sírva szúrta le jótevőjét, apját, Caesart, de leszúrta. Hogy Vörösmartyt elítélem, nagy áldozat, melyet szívem tesz elveimért […]”)A jámbor irodalomtörténészek bizonyára ilyen, „apa helyetteseket” öldöső elvek láttán kezdtek egy „szerepjátszó”, „magát még nem ismerő”, „idegen mintákat követő” Petőfiről elmélkedni. Mint az egyébként kitűnő Horváth János is, aki a maga sokat vitatott szerepjátszási elméletében minden életrajzi extremitást említő Petőfi-verset a költő igazi természetétől idegen stílusgyakorlattá nyilvánított. (Még olyan, megindítóan szép költeményt is, mint a Ne bántson az meg, fényes napvilágom kezdetű, Júliához írt vallomás: „E titokzatos lelki állapot P.[etőfi] lyrájában kivételes tárgy; oly tiszta lelkű embernél, mint P.[etőfi], indokolatlan, s csakis lyrai fictio lehet, byroni mintára.” Ennyi!… Menjetek Isten hírével!

Azok a régi és mai irodalomtörténészeink, akik egy motiválatlan szerepeket váltogató, „felszabadítóan bizonytalan” Petőfiről értekeznek, sajnos ritkán idézik a szintén kitűnő Gyulai Pál szavait. Valószínűleg mert a Petőfi-család hagyományaiban tájékozottabb kritikus „egészen alanyi költőnek” nevezte sógorát. Olyan poétának, aki „még elbeszélő költeményeiben is alanyi érzéseit önti ki, s mindig önmagát rajzolja”. Ez nem sokban különbözött attól, amit Petőfi az Úti levelekben üzent olvasóinak: „Legyen esze az érdemes közönségnek, s gondolja meg azt: ha már lírikus az ember, hát azért lírikus, hogy magáról beszéljen.”

elrejtett szóidézetek
No, éppen erről lenne szó! Mert ha valóban ilyen, mindig magáról beszélő, végletesen alanyi költő Petőfi, akkor honnan veszi ezeket az embert késelő és aggató indulatait? Hát erre tanította őt az a példásan jó édesapja?

Sajnos, erre is. A Petrovics István „gyermekgyilkolásán” mosolygó Illyés nem említ neveket, de a cáfolatában elrejtett szóidézetek segítenek e Petőfi-krimiben rejtőző tettest és a hozzá vezető irodalomtörténészt megtalálni.

A nyomok egyértelműen Hatvany Lajos 1955–1957-ben kiadott, nagyszabású forrásgyűjteményéhez, az Így élt Petőfihez vezetnek. Ebben jelentek meg ugyanis olyan visszaemlékezések, amelyek egy gyermekgyilkos indulatoktól fűtött Petrovics Istvánról tudósítanak.

Többek között Revesz Zsófiának, a költő unokatestvérének beszámolója: „Petőfi félt az ő atyjától. Atyja nagy haragja elől mindig kitért […] mikor ez botot vagy kést fogott rá magával nem bíró perceiben […] nem mert dacolni atyjával; még akkor sem, mikor ez megtagadta tőle még a kenyeret is […] tűrte atyja szigorúságát, éhezett miatta, – de azért folyvást szerette […] Sokszor az apai ház szénapadlásán volt kénytelen meghúzódni, hogy atyja közelében, annak haragját kikerülje.”

A „sokszor” és a „mindig” szó itt arra utal, hogy az efféle késelési és botozási akciók igencsak gyakoriak lehettek a jó öreg kocsmáros otthonában.

(A „magával nem bíró perceiben” kifejezést eddig minden tanítványom így fejtette meg: „No, tényleg ’ivott a jó öreg’”.)

Hasonlóan vészterhes apai indulatokról számol be a félegyházi Móczár Lajos is. Ő szintén „többször” hallotta, „midőn Petrovits mészáros – Petőfi Sándor atyja – valami csíny vagy pajkosság miatt korholta Sándor nevű fiát, s közben őt fattyúnak nevezte, s mondotta, hogy vesztél volna a hóban, mikor Kiskőrösre vittek keresztelni. Az édesapja bosszús volt s kidobni akarta, mert – úgymond – az nem az ő fia, hanem a segédjeé; a feleségével is goromba volt s egyáltalán nem akarta a háznál megtűrni az újszülöttet. […] Mindig azt kiabálta az öreg Petrovits, miért nem dobták az úton a hóba, vagy legalább miért nem fürösztötték meg hóban, hogy így elveszett volna.”

Az iménti vallomásoktól függetlenül a szabadszállási Szöllősi Éva, Petrovicsék egykori szolgálóleánya is megerősíti Petőfi apjának szélsőségesen gyermekellenes indulatait, ami szintén alátámasztani látszik az iménti beszámolók hitelességét: „Petrovics nagyon gyűlölte a Sándor fiát. Egyszer oly erősen kifakadt, hogy jobb lett volna kivetettelek volna a hóra a Kiskőrösi útban, had ettek volna meg a varjuk.”

Az Így élt Petőfi anyagát összegyűjtő és kommentáló Hatvany Lajos bizonyára ilyen tanúvallomások nyomán jut arra a következtetésre, hogy a költő atyái közül nemcsak Szendrey Ignác volt házi zsarnok, hanem Petrovics István is. „Petőfi apja már külsejében is magán hordozta a házi zsarnokság zord jegyét” – írja az idősebb Petrovicsról. (Figyeljük meg: ezt az általa használt „zord” jelzőt veszi át és tagadja fentebb Illyés Gyula.)

Az ilyen apák – folytatja Hatvany – „megtörik a hatalmukba került asszonyt”, és „gyermekeikre is igyekszenek kiterjeszteni a zsarnokságot”. Megtörténik azonban, hogy „az apai zsarnokság ellenállást fejt ki a fiakban. Így volt ez Sándor esetében, akiben az a sérelem, melyet rajta a házi zsarnok ütött, a zsarnokság gyűlöletét váltotta ki.”^[8]

Kérdezhetnék, mire használta fel a Petőfi-kutatás ezeket a családi zsarnokságról szóló és a költő zsarnokgyűlöletét is megalapozni látszó adatokat. Azt kell mondanom, hogy szinte semmire. Csupán a benne megjelenő, alaptalan fattyúvádat cáfolták (jogosan), miközben megfeledkeztek arról, hogy az alaptalan gyanú is gyanú, és az is tönkreteheti mind egy irodalmi hős, mind egy valóságos gyermek életét… Gondoljanak a János vitéz Kukorica Jancsijára, aki szintén „talált gyerek”, s akit szintén halálba kíván az a mostoha apja:

Jaj, a zsivány! jaj, az akasztani való!
Hogy ássa ki mind a két szemét a holló!
Ezért tartottalak? ezért etettelek?
Sohase kerüld ki a hóhérkötelet.

A Tigris és hiéna Sauljának szerencsére (?!) tényleg a nevelő apja az igazi apja, de az meg is öli – le is szúrja – a saját gyermekét.

Az apostol Szilveszterét egyenesen egy kocsma (!) havas küszöbére teszik csecsemő korában – úgy, ahogy a fentebb átkozódó apa kívánta –, és ő tényleg hóhérkézre is jut a mű végén.

oktalan szerepjátszás
E „hóba dobandó” vagy más módon elpusztítandó hős egy-egy alakváltozata Petőfinél a vérét „fehér hóra” hullató, szabad farkas A farkasok dalában, valamint az a bitófára küldött Lehel, akit a költő négy alkalommal – 1841-ben, 1842-ben, 1845-ben és 1848-ban is – megversel. Vajon miért ilyen sokszor? Szintén valamilyen oktalan szerepjátszás céljából? …

Csak jelzésszerűen sorolnám, mi mindenre lehetne még felhasználni e sokáig eltussolt apa-problémából fakadó lehetőségeket:

1) Végre tisztességesen utána lehetne járni a „lerágott csontnak” hitt szülőhely kérdésének. Hisz egy még oly zordon apa is tudni szokta a gyermeke születési helyét. De ha ő azt mondja, hogy Kiskőrösre vitték keresztelni a gyermeket, akkor az a gyermek nem Kiskőrösön született.

2) Reálisabban és árnyaltabban lehetne megközelíteni számos egyéb életrajzi problémát, így a költő legendás összeférhetetlenségét, a hírhedt „nyakravaló” ügyet, a szabadszállási választási kudarcot, a plebejus és republikánus Petőfi, valamint az arisztokrata és royalista Bem jó viszonyát, de ha úgy tetszik, a „tótozó” Petőfi ma oly divatos kérdését is.

3) A legtöbb érdekes és új dolgot azonban mégis a versek értelmezése terén lehetne mondani. Az eddig titkolt gyermekkori traumák feldolgozása ugyanis alapvetően befolyásolja a költő népies helyzetdalait, családi verseit és tájköltészetét (a forradalmi költészetéről már nem is beszélve). Csak néhány verscímet mondhatok, jelzésképpen: Megy a juhász szamáron, István öcsémhez, A jó öreg kocsmáros, A Dunán, A Tisza, „Királyversek”, Van-e egy marok föld, Levél Várady Antalhoz stb.

Végül egy utolsó megjegyzés. Ebben a Petőfi apa-problémáját érintő írásban megpróbáltam röviden és illő tisztelettel kifejteni, miben és miért nem értek egyet Illyés Gyula könyvének ide vonatkozó részével. Mivel nem az egész műről szóltam, és az utóbbi hónapok egy-két írása más perspektívába is helyezhetné ezt az övétől eltérő véleményt, hadd írjam le az egész könyvről alkotott véleményem is: én ma sem ismerek az Illyés Gyuláénál szebben és jobban megírt, regényesen izgalmas Petőfi-életrajzot. Amit természetesen elnevezhet Margócsy István tanár úr akár a 78. magyar népmesének is. Ugyanúgy, ahogy egy általa ajánlott tudós Petőfi-biográfiát is elláthat ilyen mesei sorszámmal. A maga műfajában előbb-utóbb minden mű a helyére kerül.

Lásd még: https://konyv.ligetmuhely.com/konyv/irodalmi-babonak-e-konyv/

https://ligetmuhely.com/liget/czeiczel-endre-bum-es-oromem/

1. Az írás egy Illyés Gyula-idézethez készült. Az idézet: „Szendrey éppoly kevéssé ‘zord apa’, akár az öreg Petrovics. Megérthetjük, hogy a jelentkező vőjelöltekben nem a költői tehetséget, hanem a jó férfitulajdonságokat, elsősorban a tehetősséget kereste. Maga is szókimondó ember, de – mint a szókimondók általában – nehezen bírta el a szókimondást. Az a mai napig bujkáló balhiedelem ejtette meg, hogy a költők valahogy több bort és nőt fogyasztanak, mint a közönséges halandók, s fő törekvésük, hogy padlásszobában haljanak meg, éhen. Az előtte ágáló, a szabadságról, az emberi, illetve a szerelmesek jogairól pattogó költőről kiváltképp ez lehetett a véleménye… Szendrey féltette agyonkényeztetett, legkedvesebb lányát a hetyke fiatalembertől, aki az első komolyabb eszmecseréjük alkalmakor holmi francia ideákkal, az úri osztály közeli végével, forradalommal fenyegetőzve vérig sértette őt. Azt hiszem, közönséges hozományvadásznak tartotta.
   Hogy is sejthette volna, hogy az elsápadó s neki-nekivörösödő fiatalemberben Európa legeszményibb férjjelöltje áll előtte? Szendrey nem tudta, hogy az igazi, a legveszedelmesebb világfelforgatók hálósipkában, lábukon papuccsal, meghitt családi tűzhely mellől szokták kivetni sarkaiból a földet.” (Petőfi) ↑

2. „Az apai zsarnokság, a szerelem jogainak elfojtása még türelmetlenebbé tesz [Petőfit] mindenfajta zsarnokság és elnyomás ellen; nyilván látja köztük a nagyon is látható összefüggést.” In: Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Bp., Móra Könyvkiadó, 1989. 275–276. ↑

3. I. m. 32. ↑

4. I. m. 20. ↑

5. V. ö. „Petrovics István átlagon felül szereti a gyermekeit” (Illyés). „Petrovics István példásan jó apa” (Pándi Pál). Petőfi „a lelki egészség legtipikusabb esete” (Babits Mihály) stb. ↑

6. Kossuth Lajos: Levél Helfy Ignáchoz (1882. szept. 2.) In: Pándi Pál: Első aranykorunk, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 616. ↑

7. Horváth János: Petőfi Sándor, Bp., Pallas, 1922. 200. ↑

8. Hatvany Lajos: Így élt Petőfi. I. köt., 147, 280. ↑

kép | Heinrich Campendonk művei, wikiart.org