Szántó Gábor András

KENYÉR ÉS BOR, SAJTTAL

Mihail Bulgakov | BATUM [2010 március]

KENYÉR ÉS BOR, SAJTTAL

Bulgakov színművei közül az élete végén írt Batum jutott el hozzám utoljára. Ezt az ifjú Sztálinról szóló, 1939 nyarán befejezett munkáját maga a szovjet pártvezér tiltotta be. Hiteles szövege csak fél évszázad múltán láthatott napvilágot,1 amit két évtizeddel később, 2009 nyarán követett a mű első magyar nyelvű kiadása.2 

Vajon mivel magyarázható a több évtizedes késlekedés? A sztálini Szovjetunióban politikai okokból szokták a műveket – főleg a Bulgakov-műveket! – betiltani. Az első másfél évtizedben érvényesülő kiadási tilalom ezért mintha nem igényelne különösebb magyarázatot. (Próbálták volna nem betartani!…) De mivel indokolható a diktátor halálát követő évtizedek kiadói önmegtartóztatása? Érdektelen, netán gyenge alkotásról volna szó?
Sztálin véleménye
Sztálinnak egykor nem ez volt a véleménye. Ő a darab kvalitásának hangsúlyozásával állíttatta le a már megkezdett színházi munkálatokat. A bemutatás lehetőségét firtató Nyemirovics-Dancsenkónak, a Moszkvai Művész Színház rendezőjének azt mondta, „szerinte a Batum nagyon jó, de nem szabad színre vinni?” 3

Miért nem? A „fentről” közvetített, hivatalos magyarázat nem politikai, hanem „irodalmi” okokat említett: „Sztálinból nem lehet romantikus hőst csinálni, nem lehet őt kitalált helyzetek hősévé tenni, nem lehet kitalált mondatokat a szájába adni.”4 

Ezt a nem túl meggyőző indoklást nemcsak a hivatalos források alapján írt Batum cselekménye cáfolta, hanem más, akkoriban engedélyezett művek „stilisztikája” is. Egy ugyancsak 1939-ben cenzúrázott – de elfogadott – drámai alkotásban például ilyen „nem kitalált mondatokkal” társalgott Lenin és Sztálin egymással:

„SZTÁLIN (bemutatkozik) Én a Kaukázuson túli terület delegátusa vagyok.

LENIN Épp az imént beszélgettünk magáról – ugye maga az, lánglelkű kolchiszi?

SZTÁLIN Igen, így nevezett el engem. Jó napot, kőszáli sas.“5

Natalja Goncsarova: Takács a szövőszéknél, wikiart.org

Natalja Goncsarova: Takács a szövőszéknél, wikiart.org

És így tovább… Bulgakov csak szatírában kedvelte az effajta „természetességet”, de azért ő is hősének „kolchiszi eredetéből” indult ki a tervezett darabhoz készített címváltozataiban. A görög Kolchisz vagy Kolkhisz az a Kaukázustól délre eső terület, ahol Sztálin is született, s ahol a papi szemináriumból elbocsátott fiatal forradalmár mozgalmi tevékenysége kibontakozott. Hivatalos életrajza szerint itt, a Fekete-tenger partján fekvő Batumban (másképp: Batumiban) szervezte meg azt a halálos áldozatokat követelő munkástüntetést, amiért három évre száműzték Szibériába, de ahonnan három hónap múlva sikerült visszaszöknie a városba. Bulgakov színdarabja a szemináriumi kicsapástól a csodás visszatérésig kíséri figyelemmel a pártban „Lelkipásztorként” is emlegetett forradalmár alakját. (Ez a Lelkipásztor Pasztir – a későbbi Batum egyik címváltozata lett.)

A görög mitológia Kolkhisza a Napisten fiának, Aitésznek országa és a sárkány őrizte aranygyapjúnak a földje volt.

Ezért az aranygyapjúért indultak útnak az Argó legendás hősei, az argonauták, akiknek emlékét ma is őrzik ezen a tájon. (Legutóbb 2009 júliusában adott hírt az orosz és a grúz sajtó az újra megépített Argó megérkezéséről a batumi kikötőbe.)6

Az argonauták és a kolkhiszi aranygyapjú mítosza azonban már a 20. századi orosz szimbolizmus műveiben és az 1917 utáni politikai mitológiában is helyet kapott. Az előbbiben az argonauták lettek a várva várt, eszkatologikus világátalakulás előhírnökei, az utóbbiban maga a hajót vezető kormányos testesítette meg e csodás világátalakulást.

Íme, néhány példa a sok közül.

1)    A szimbolista Andrej Belij Argonauták című novellájában (1904) egy Argó nevű űrhajó repül az arany gyapjúhoz hasonló Nap felé, amelyet sárkány alakú felhő takar el az újabb argonauták elől.7

2)    Valerij Brjuszov Orfeusz és az argonauták című versében a csodás dalnokkal azonosuló költő is az Argó harcosai közé áll, hogy varázsos dalaival segítse a dicső Iaszónt az aranygyapjú elhozatalában. (Egy nem elhanyagolható apróság: 1919-ben Brjuszov a bolsevik párt tagja lesz…)8

3)    A 30-as évek irodalmi igényű Sztálin-életrajzának szerzője, a francia Henri Barbusse ugyancsak az argonautákhoz csatlakozott Héraklész erkölcsi dilemmáiból igyekszik levezetni az ifjú Sztálin előtt kirajzolódó életcélokat és az ezek közti választást.
az új világ megtestesítője
Egy évtizeddel korábban Barbusse még Jézus életrajzát írta meg. Mint egy korabeli kritikában olvashatjuk, ez a műve „nem történet és nem evangélium, hanem önéletrajz. (…) A könyv végén minden ebbe a felkiáltásba torkoll: ‘De mikor fognak végre felismerni és mikor fogják mondani rólam: íme, az ember!’”9  Az 1935-ös életrajz címében ennek az önéletrajzi és jézusi embernek a helyét már egy olyan Sztálin foglalja el, aki az új világ megtestesítője és kormányosa is egyben. E Bulgakov által gyakran forgatott könyvnek a címe: Sztálin. Egy emberen át szemlélt új világ… Az utolsó fejezeté: Ember a kormánykeréknél. 10

4) Ez az újfajta ember az általa ihletett és kanonizált Rövid életrajzában egyebek közt „a kolchiszi mocsarak lecsapolásával” példázza azt a szerető gondoskodást, amellyel ő, „a batumi munkások tanítója” viseltetik minden dolgozó iránt.11

És így tovább…

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy először Bulgakov is valamilyen, argonautákkal kapcsolatos címet keres a maga Sztálin-opusához. Íme, néhány korai próbálkozása: Az argonauták, Villám, Héraklész, A kormányos (Kormcsij), A kormányos ifjúsága, Vitte a kormányos az argonautákat, A kormányos a csillagok alapján vezetett, A kormányos a csillagok nyomán haladt stb.12

Azt szokták mondani, a jó cím az egész művet összefoglalja.

Valóban. De mi jó lehet abban, ha egy tisztességes író a hivatalos politikai mitológia elemeit – így a „kormányost” és a „csillagot” is – igyekszik beépíteni műve „összefoglalásába”? Nem helyesli ezzel a hivatalos mitologémák tartalmát is? És nincs igazuk azoknak, akik már e túlságosan „szépen” hangzó címek alapján is Sztálin előtti hajbókolásnak minősítik az utolsó Bulgakov-színdarabot?…

Próbáljunk együtt gondolkodni. Az átvétel még nem helyeslés. Legfeljebb egy „társadalmi megrendelés” láttamozása. Lám, Bulgakov is tudja, hogy Barbusse Sztálin-életrajzának utolsó fejezete az Ember a kormány keréknél címet viseli. Sőt, azt is tudja, hogy az egyik legismertebb szovjet plakát is az állam hajójának kormányosaként és kapitányaként ábrázolja a lánglelkű kolchiszit…

„Nagyon helyes? Csak így tovább, Bulgakov elvtárs?”

Natalja Goncsarova: Dinamo gép, wikiart.org

Natalja Goncsarova: Dinamo gép, wikiart.org

No, azt már nem mindenkinek kell tudnia, hogy miként hasznosítja Bulgakov a korabeli plakátokat. 1924-ben például egész kisregényt ír egy Majakovszkij-plakát alapján, ahol szintén vörös színben pompázó, „Szovjet-Oroszország” feliratú tojáson ámuldoznak a világ kapitalistái. E félrekezelt tojásból és társaiból a Végzetes tojások című kisregényben iszonyatos óriáshüllők bújnak elő, s ezeket csupán egy természeti – vagy inkább természet feletti – csoda, az augusztusi orosz fagyhalál képes megállítani.

A felelősen gondolkodó, szatirikus író tehát nem egyszerűen átveszi, hanem kiélezi és visszájára fordítja a házi feladatul kapott „társadalmi megrendelést”.
szellemi látás szükséges
Bulgakov is ezt teszi a Batum tervezése során, amikor az antik mítoszokból felújított „csillag” és „kormányos” mitologéma jelentéselemeinek ütköztetésével fokról fokra diszkreditálja ezek újdonságait. Képletesen szólva először „vörös óriássá” növeszt egy-egy szupernóvát, de csak azért, hogy végül „fekete lyukká” omlassza. A „vörös óriássá” növesztést nem túl nehéz az elkészült darabban észrevenni, de a növekedés utáni folyamat észleléséhez már bizonyos szellemi látás szükséges. Olyasféle, amilyennel a Batum betiltásába belerokkant, ideiglenesen megvakult Bulgakov is rendelkezett. Az egyik utolsó, fekete szemüveges fényképén ez az ajánlás olvasható:

„Feleségemnek, Jelena Szergejevna Bulgakovának. Neked ajánlom, drága társam, ezt a képet. Ne bánd, hogy feketék a szemek rajta – így is mindig elválasztották az igazságot a hazugságtól. Moszkva.

Mihail Bulgakov. 1940. február 11.”13

Vajon mit tudott ez a fekete szemüveges – már csupán egy hónapig élő – igazlátó a darabja címeiben emlegetett csillagokról? Például hogy az Argót vezető Tiphüsznek is köze volt hozzájuk. Ő ugyanis nemcsak kormányos volt, hanem csillagjós is. A derék argonauta életének ezen asztrális vonatkozása azonban örvendetes egyezést mutat a másik – a lánglelkű – kolkhiszi kormányos polgári fedőfoglalkozásával, amely a tifliszi obszervatóriumhoz kapcsolódik!14

Nocsak! Sztálin mint csillagász?!… Lehet, hogy csak időjárás-megfigyelő vagy éjjeliőr volt,15 de erre a Batumban is említett obszervatóriumi elfoglaltságára nemcsak Bulgakov figyelt fel, hanem Mihail Zoscsenko is. Ő szintén e „csillagászi” ténykedést használta egy szélhámos váratlan felemelkedéséről írt humoros novellájában, ahol a pártfőtitkárt parodizálta (Milyen foglalkozásaim voltak nékem, 1933).16

E „kormányos – csillagász” kapcsolat szó szerint kozmikus összefüggés-rendszerbe helyezte a Tiphüsz-Sztálin párhuzamot és Sztálin személyét, ami újabb párhuzamkereséseket és más elemekre is kiterjedő mitologizálást indíthatott el. Ennek későbbi, 1949-es példáján Sztálin már egyenesen újfajta betlehemi csillagként jelent meg a Vörös téren összegyűlt embertömeg felett (amelyet az 1931-es ünnepi felvonulás kezdetekor – a túl korán bekapcsolt mikrofon és az azt kezelő hangtechnikus tanúsága szerint – egyszerűen „birkák”-nak titulált: „Na, most jönnek a birkák…”17

A többféle eredetre visszavezethető Nagy Kormányos alakja e szerteágazó mitizálódási folyamat során szintén egy modernizált „ikon” – értsd: plakát – hősévé válhatott, de a régi mitológia és az új mítosz közötti „interferenciák” folyvást megzavarták e hamis „szentesedési” folyamatot:

1)    Az antik Argonautikában szereplő Tiphüsz ugyanis nem volt és nem lehetett az Argó kapitánya, mert ez a tisztség csak Iaszónt, vagy az előtte megválasztott, de a vezérségről lemondott Héraklészt illette meg.

2)    Ez a foglalkozási összeférhetetlenség már önmagában rossz fényt vetett a „vörös óriássá” nőtt Kormányos kapitánykodására, amit még kínosabbá tehetett a tény, hogy Tiphüsz, az ő derék előképe, még az argonauták kalandozásai közben meghalt, és a helyébe lépő Ankaiosz is idő előtt távozott a hádészi árnyékvilágba!…18

3)    Az argonauták közt játszott szerepe alapján egy Héraklészre utaló cím sem a fékezhetetlen hérosz dicsőségéről, hanem egy, a vezérségről okkal és joggal lemondó feleség- és gyermekgyilkos (utólagos) bölcsességéről tanúskodott. (Ami a házastársa – Nagyezsda Allilujeva – halálában vétkes Sztálin poszton maradását is eszébe juttathatta a kortársaknak…)

4)    Az Andrej Belij-féle feldolgozást akár meg se említsük, hisz annak Argó űrhajója már 1904-ben sem az újabb és újabb győzelmek, hanem a biztos pusztulás felé száguldott utasaival.

5)    A legtöbb gondot azonban a keresztény tanítás és annak Kormányosa jelenthette e modern mítosz kiagyalóinak. Mert ott bizony Jézus Krisztust nevezték Kormányosnak. Mint az ókeresztény szerzők – így Szent Kelemen és Hippolütosz – írták, „Az egyház egész ügye hasonló egy nagy hajóéhoz […] Ennek a hajónak ura legyen nektek Isten, legyen kormányosa Krisztus” „A tenger a világ. Az egyház hajóként hányódik a hullámokon, de el nem süllyed. Igen, mert tapasztalt kapitánya van, Krisztus.”19

Natalja Goncsarova: Három fiatal nő, tate.org.uk

Natalja Goncsarova: Három fiatal nő, tate.org.uk

A régi orosz egyházi szövegekben a „Kormcsij” (Kormányos) elnevezés szintén Krisztust illette meg. Az Istenszülő Máriát dicsőítő énekek „Ti rogyila Kormcsevo” (Te szülted a Kormányost)-t emlegettek. A kormányosi és a kapitányi cím effajta egyesítéséhez eredetileg tehát Krisztusnak volt joga. Így e kettős címet magának igénylő, a papi szemináriumból kicsapott Sztálin könnyen egy trónbitorló ellen-Krisztus hírébe keveredhetett, amit nemcsak a darabjának Kormcsij címet adó Bulgakovnak – egy teológia professzor fiának! – illett tudnia, hanem a vallás- és egyháztörténetből ötösre vizsgázott egykori papnövendéknek is… A Batum további címváltozatai – így A hóból felkelt (Vsztavsij iz sznyega), A Mester (Masztyer), a Villám (Molnyija) vagy A keselyű (Kondor) – mind-mind azt mutatják, hogy Bulgakov valóban ilyen antikrisztusi természetnek tekintette tervezett darabjának főhősét.

1)    A hóból felkelt cím nemcsak a Végzetes tojásokban egykor megfagyott szörnyek váratlan életre kelésére utalhatott, hanem a szimbolista Blok Tizenketten című poémájára, illetve annak hóból kikelő, „kísértet-Krisztusára” is.
jeges-havas kísértet
Maga a „hóvihar” motívum az orosz irodalomban közismerten a démonisággal és az ördögiséggel áll kapcsolatban – lásd Puskin Ördögök című versét, Gogol Karácsony éjszakáját, Bulgakov Fehér gárdáját, no meg a mi Batumunk utolsó felvonását, ahol Porfirij a bulgakovi Végzetes tojásokból már ismert augusztusi hóesésről beszél: „Nem tudod te, mi az a Szibéria. (…) Itt néha júliusban is dér borít be mindent, és augusztusban is esik a hó!” A hóviharban jeges folyólékbe esett Sztálin már szintén ilyen bloki, jeges-havas kísértetként áll majd talpra az elkészült darabban, hogy aztán meg se álljon Batumig.

2)    A Mester cím az író leghíresebb regényének egyik korai redakciójában a sátáni Woland megszólítása volt.20 Honnan vette Bulgakov ezt az ördögök fejedelmére vonatkozó „Mester” titulust? Marietta Csudakova szerint „valószínűleg olyan forrásokból, ahol a sátánt vagy valamilyen ördögi rend főnökét nevezik ‘Nagymesternek’ (Velikim Masztyerom).”21 (Nyilván ezzel függ össze a Batum újabb címváltozata, a „Junoszty komandora”, azaz A flottaparancsnok – vagy A (lovagrendinagymester! – ifjúsága is…)

Ez a válasz persze újabb kérdést vet fel: „És az ilyen rendek vezetői honnan vették e ‘Mester’ címet?” Minden bizonnyal az evangéliumok Jézusra vonatkozó „Rabbi” megszólításából, amelyet az Újszövetség görög nyelvű szövege egy mifelénk „Mester”-nek vagy „Tanító”-nak fordítható „Didaszkalosz” szóval ad vissza. Mint például a János-evangélium 1. könyvének 38–39. versében: „rabbei ho legetai herméneuomenon didaszkale”. Az idézett hely Károli-féle fordítása: „Rabbi (ami megmagyarázva azt teszi: Mester)”; a Vulgátában: „rabbi quod dicitur interpretatum magister”; Luther Bibliájában: „Rabbi – das heisst übersetzt: Meister”; az angol King Jamesnél: „Rabbi (which is to say, being interpreted, Master)”; a francia Louis Segond-nál: „Rabbi (ce que signifie Maître)”; a cseh nyelvű: „Rabbi, (jenž se vykládá: Mistře)” illetve az orosz szinódusi fordítás: „Ravvi – sto znacsit: ucsityel”. A wolandi „Mester” és „Tanítómester” cím tehát Jézus „Mesterségének és „Tanító”-ságának kisajátítása, vagy, hogy az „ördög bibliájából” vett szakkifejezéssel éljünk, Jézus Máté-evangéliumban mondott szavainak „kontrázása”. Hisz Jézus ott arra figyelmezteti híveit: „Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus.” – Oroszul: „A vi nye nazivajtesz ucsityeljami, ibo ogyin u vasz Ucsityel – Hrisztosz.” (Mt 23, 8)

Az ókori bölcsesség szerint: „Ha ketten csinálják ugyanazt, az gyakran nem ugyanaz”. … Sokszor épp a fordítottja! Mondjuk, nem egy Máté, hanem egy Woland-féle „evangélium”: egy Jevangelie Gyjavola.22 Vagy a sátáni Woland névnek az a monogramja, amely szintén a krisztusi Mester „M”-jének a megfordításából keletkezik: M/W. (Ilyen megfordítással van dolgunk ama fejjel lefelé tartott kereszt esetében is, amelyet az Álszentek összeesküvésében használ Bulgakov egy másik kisajátító, az ördögi Charron érsek jellemzésére: vö. „Armande belép a gyóntatószékbe. A félelmetessé vált érsek süvegén szarvak nőnek, és lefelé fordított, ördögi kereszttel áldja meg sietősen és többször is Armande-ot.)23 De mi köze van az efféle kisajátításoknak a mi Sztálin-színdarabunk Mester címéhez?

Több mint gondolnánk!… Már a kortársak – így a fent említett novellát író Zoscsenko is – felfigyeltek arra az 1926-os Sztálin-beszédre, ahol a szerénykedő szónok a maga mesterré válását ecsetelte: vö. „Ott, Oroszországban, Lenin vezetésével váltam a forradalom egyik mesterévé. (…) Inasból, a mesterlegény rangján át, forradalmunk egyik mesterének rangjáig – ez, elvtársak, az én forradalmi tanulóéveim iskolája.”24

Natalja Goncsarova: Kompozíció, wikiart.org.uk

Natalja Goncsarova: Kompozíció, wikiart.org.uk

A kuncevói Sztálin-dácsa könyvtárát átvizsgáló Borisz Ilizarov nemrég elképedve tapasztalta, hogy a vezér könyveiben és jegyzetfüzeteiben számos olyan, tollpróba-szerű bejegyzés található, amelyekben következetesen ismétlődik a nagybetűs „Ucsityel” (Tanító) szó. Az orosz történész szerint e firkaszerű bejegyzések „szinte az egész Sztálin-korszakban megtalálhatók. Az esetek túlnyomó többségében semmi közük sincs az olvasottak tartalmához. A sztálini kéz motorikus tevékenysége révén e kéz gazdájának lelki beállítottságát közvetítik”25 Olyan beállítottságot, amely az evangéliumok Mester és Tanító címének sztálini kisajátítására – mondhatnánk: „expropriálására” – irányul.

Ennek egyik újabb illusztrációjaként foghatjuk fel azt a Sztálin archívumából nemrég előkerült és minden bizonnyal tőle származó költeményt, amelynek Istennel beszélgető hőse egy felsőbb, kozmikus akarat és sugallat rabjának, bírájának és végrehajtójának nyilvánítja önmagát, aki „minden volt e koldus ország felett”, és vas akarattal irányította azt.

3) A Villám címváltozat szintén nem sok jót ígér az ilyen hősi és messiási babérokra áhítozó Sztálinnak. A Bulgakov által gyakran lapozgatott Brockhaus-Efron Enciklopédiában az Ördög címszó tudniillik a villám formájú sárkányt említi a gonosz lélek egyik megjelenési formájaként: „A legkülönbözőbb népeknél vannak olyan állatok, amelyek a gonosz lényeket képviselik. Elegendő a sárkánykígyó univerzális képét említenünk, amely a villám és a kígyó hasonlatosságán alapul. (…) Az egyiptomi Szeth például kígyó alakjában készül a Napot lenyelni”.26
sárkány és ördög
Az író bizonyára örömmel nyugtázta ezt a néhány adatot. Egyrészt mert a holdat zsebre vágó ördögről és a Napot elrabló sárkányról szóló tanmeseként mindezt a Batumba is beépíthette. S mert a villámra emlékeztető sárkány és ördög az ő szerzői szándékaitól függetlenül is kapcsolatba kerülhetett – már megint! – egy közismert korabeli plakát „hősével’”, az áldozataira villámként lesújtó GPU-val, illetve annak Mesterével is.

Ráadásul Barbusse Sztálin-könyve is olyan mitikus lényként mutatja be Sztálint, akit szállásadója, egy idős, kaukázusi paraszt, „mennydörgésben és villámlásban született hősök hősének” nevez.27

A Batum-beli Sztálin-szónoklat ördögiségére egyébként e beszéd számszimbolikai összefüggései is utalnak. A darabban szerénykedő szónok a hold és a nap elrablásáról szóló meséjét ugyanis az ötödik felszólalásában mondja el: vö. „Miért éppen én? Elvtársak, én ma négy helyen beszéltem már. Itt huszonöt ember ül az asztalnál, és mindannyiukról tudom, hogy kiváló szónokok. (…) No, jól van… Az új év alkalmából lehet ötödször is beszélni.”28

V. Ljovsin visszaemlékezése és Borisz Gaszparov cikke óta tudjuk, hogy Bulgakov műveiben kiemelkedően fontos szerepe van az 5-ös számnak és szorzatainak (valamint a számok számjegyeiből összeadott, 5-tel osztható számértékeknek).29Íme, néhány példa. A Színházi regényMakszudovának ki kell húznia a regénye 302. oldalán található „ördög” szót. (Mert: 3+0+2=5.)30 A Mester és Margarita „gyanús hírű lakása”, a Sátán báljának színhelye, a Szadovaja utca 302. alatt található, egy 50-es számú, 5 szobás lakásban, amelyben eredetileg egy 50 év körüli lakó éldegél. E Szadovaja utcai házszám az eredeti szövegben „302/bisz” alakban szerepel. A „bisz” elem itt nemcsak „B. lépcsőháznak” értelmezhető, hanem az ukrán „bisz” (‘ördög’) szónak is, amelyet, ugyebár, egy Kijevben felnőtt író használ ebben a regényben… Woland természetesen ötödmagával érkezik Moszkvába, véletlenül májusban (tehát az ötödik hóban), és az általa rendezett sátáni bálra is az ötödik dimenzióban kerül sor…

A fentiek után joggal állíthatjuk, hogy ez az ötös sorszám Sztálin beszédének is olyan „diabolikus aurát” kölcsönöz, amelyet nem elegendő egy „háromdimenziós világ” eszközeivel megközelítenünk. (Különben annyit észlelünk majd belőle, mint abban a gyanús, 50-es lakásban kutakodó rendőrök a Szadovaja utcában.)

4) Az utoljára említendő Batum-i címváltozattal, A keselyűvel ezek után gyorsan végezhetünk. Elegendő a Szimbólumszótár egy-két mondatát idéznünk: „A Bibliában nehezen különíthető el jelentése a sasétól, mivel görögül a sas és a keselyű is aetosz. A keselyű inkább tisztátalan állatként szerepel (Lev 11,13; MTörv 14,12; Mt 24,28); az ördögöt, az Antikrisztust is jelölheti”.31(A fordító jegyzete: „Pláne ha Dögkeselyűvel fordítjuk…”)

Natalja Goncsarova: Aratás, wikiart.org

Natalja Goncsarova: Aratás, wikiart.org

A kérdés már csak az, hogy ilyen vészterhes előzmények után mi a bánat lesz a sztálini Nagy Kormányost dicsőítő, modern hőskölteményből?

*

A tízéves betiltási időszak után Bulgakov végre olyan darabot szeretne írni, amelyet bemutatnak és játszanak. Az üres dicsőítést sejtető címváltozatokról bebizonyosodott, hogy ez a javíthatatlan szerző most is a „készen kapott anyag” visszáját szeretné megmutatni. Van fogalma, mire vállalkozik? Az utóbbi három évben több mint másfél millió embert tartóztattak le a Szovjetunióban, és ebből nyolcszázezret – 800 000-et! – ki is végeztek, köztük Bulgakov számos író- és művésztársát… A színházi bemutathatóság ilyen feltételek között csakis a sztálini történet hősi látszatának megőrzése lehetne. Az alkotói tisztesség és önbecsülés viszont e látszat meghaladását követeli. A feladat nemcsak művészileg nehéz – erkölcsileg is kockázatos. Ha a becsületes olvasó érti félre – a jó hírével fizet, ha a tisztességtelen érti meg – az életével.

Kezdetben minden jól megy. A Művészetügyi Kormánybizottságban, az elnök Mihail Hrapcsenko jelenlétében tartott felolvasáson nagy sikere van a darabnak. Két hét múlva, a Művész Színház-beli felolvasás hallgatói is „állva tapsolnak.”32

Az szégyellje magát, aki rosszra gondol?…

Évtizedekkel később, 1973-ban az imént említett bizottsági elnök Budapestre látogat egy irodalomtörténész-delegáció vezetőjeként. Alkalmasint én tolmácsolok neki. Sajnos úgy, hogy fogalmam sincs erről az egykor fontos tisztségéről (no meg az akkor már hétpecsétes titokként kezelt Batum létezéséről sem.) Ha sejtem, hogy valamikor lefordítom ezt a darabot, valószínűleg nemcsak az általam magyarított vitacikkéről, meg az általa fogyasztott teknősbékaleves rejtelmeiről társalgok vele! Ő, a Sztálinnal egykor napi munkakapcsolatban levő és a pártfőtitkár irodalmi anyagait előkészítő ember, talán tudott volna egy-két dolgot mondani a darab fogadtatásáról és a betiltás okairól. A mostani Elnöki Levéltárban már nincsenek meg az erre vonatkozó dokumentumok.
gondos és jó szemű olvasó
Sztálin gondos és jó szemű olvasó volt, aki gyakori aláhúzásokkal és széljegyzetekkel rögzítette benyomásait. Egy őt érdeklő művet akár háromszor vagy négyszer is elolvasott.33 A Batumról, sajnos nem maradtak fenn jegyzetei, de nyilván nem a számára ismeretlen címvariációk alapján döntött úgy, hogy a darabot „sem színre vinni, sem közölni nem szabad”.34

Hogy mire figyelt fel benne, azt nem tudjuk pontosan, de bizonyos, hogy nem ok nélkül tiltotta be. Valamiért nagyon elégedetlen volt a szerzővel, de nem akart belőle hősi halottat csinálni. Egy „népellenséggé” nyilvánított Bulgakov esetében ugyanis A Turbin-család napjait is automatikusan levették volna a Művész Színház műsoráról, amelyet a korábbi indexre tevés után maga a pártvezér újíttatott fel, és nem átallott tizenhétszer (!) megtekinteni. A dicséret – vö. „a Batum nagyon jó” – a „villámgyors” belügyiseknek is szólhatott („hagyjátok őt békén”), az újabb betiltás – a „se színre vinni, se közölni nem szabad” – azonban a renitens szerzőt figyelmeztette („tanuld meg végre, ki az úr a házban”). Az óvás és a fenyítés kettősségéről az embernek egy másik sztálini vélemény-nyilvánítás juthat eszébe: az, amelyet Platonov Hazatérésére firkantott oda: „Tehetséges – de gazember”,35 (Platonovot szintén nem tartóztatták le, de őt is folyamatos publikálási tilalommal sújtották.) Ugyan milyen „gazemberséget” róhatott fel Sztálin ennek a vérlázítóan korrekt és talpig úriember Bulgakovnak?… Talán épp ezt a korrektséget és ezt az úriemberséget! Az ilyen ellenfeleket ugyan jobban méltányolta, de az ő esetükben is az illetők megtörésére és „bedarálására” törekedett. Hisz ez a szovjet más-világba tévedt „dzsentlemen” még a GPU-ra beidézve is a fehérek iránti rokonszenvét hangoztatta! És szinte A Mester és Margarita Jesuáját előlegező „naivitással” és merészséggel válaszolt a nekiszegezett kérdésekre! „Irodalmi munkásságom 1919 őszén kezdődött Vlagyikavkáz városában, a fehérek alatt. Rövid elbeszéléseket és tárcákat írtam a fehér sajtónak. [,..| Teljes egészében a fehérekkel rokonszenveztem „Mindig tiszta lelkiismerettel írok, és úgy, ahogyan látok.” „Kérdés: Nevezze meg azokat a személyeket, akik a „Zöld lámpa” körben megfordultak. Válasz: Etikai jellegű megfontolásokból nem teszem. Kérdés: Úgy véli-e, hogy a Kutyaszívnek van politikai felhangja? Válasz: Igen, vannak politikai mozzanatai, mégpedig a jelenlegi renddel szemben állóak.”36

Ugyanilyen korrekt és bátor őszinteséggel fogalmazta meg a szovjet vezetőkhöz intézett, 1930. március 28-i levelét is, amelyben nemcsak az írói alkotószabadságot fojtogató cenzúrát ítélte el, hanem az orosz történelem legsötétebb erőit aktivizáló politikát is.37

Egy 1936. március 14-i besúgó-jelentésben az állt, hogy „nem hajlandó olyan deklaratív levelet írni, amely ‘foltot ejtene’ független írói hírnevén, és azonos szintre helyezné őt a ‘vezeklőkkel’ és a ‘talpnyalókkal’.”38 Még a lakására küldött „üzenetvivők” sem tudták észhez téríteni. Hiába követelték tőle: „írjon agitációs darabot! Hiszen maga állam az államban!… Adja meg magát, mindenki ezt tette”.39 Ő erre is csak azt válaszolta, amit már évekkel ezelőtt megírt egy Sztálinnak szóló, 1931. május 10-i levelében: „Azt tanácsolták, fessem át a bundám. Ostoba tanács. Akár festett a farkas, akár kopaszra nyírt, sehogy se hasonlít a szobapincsihez”.40 (Pontosabban az „uszkárhoz” vagy a „pudlihoz”. Tehát ahhoz a kutyafajtához, amelyik a Sztálin által is jól ismert Faustban egyszer csak Mephistóvá változik!)

Natalja Goncsarova: Spanyol, wikiart.org

Natalja Goncsarova: Spanyol, wikiart.org

Sztálin–Mephisto nem szerette a farkasokat. Meg az ilyen tréfákat sem… Pár héttel a halála előtt, Krishna Menon indiai nagykövettel beszélgetve szintén farkasokat – ellenfeleit képviselő ordasokat – rajzolgatott a jegyzet-füzetébe: „Az orosz pásztor (– meg a Lelkipásztor? –) egyszerű, de okos ember – fejtegette a nagykövetnek. – Nem tart erkölcsi prédikációt nekik, hanem közibük lő.”41

Hát Bulgakovot eltalálta. Turbinék ide, Turbinék oda, az ő esetében is szüksége volt arra a szadisztikus mindenhatóság érzésre, amely az ellenfél megfélemlítésével és megalázásával tetézi be győzelmeit.42 E fenyegető fölényérzetre törekedve Sztálin nem közölte, mit értett meg a róla szóló, újabb színdarabból. Előnyösebbnek látta, ha jó képet vág a dologhoz, és a látszatnál maradva áll bosszút a függetlenkedő literátoron. Valahogy úgy, ahogy a nemrég játszott A Mester és Margarita-film egyik főszereplője, a Wolandot alakító Oleg Baszilasvili mondotta: „Azt hiszem, porig akarta alázni Bulgakovot: ‘Sokáig ellenálltál nekem, de aztán megadtad magad, és írtál rólam egy színdarabot. Én meg szépen betiltom azt.’ Álnok, rafinált bosszú volt ez.”43
egyéb turpisságok
A Batum helyszínére igyekvő Művész színházi alkotócsoport először a vonaton értesült az utazásukat letiltó döntésről. Vagyim Rogovin A sztálini Neonep című könyvében (Moszkva, 1994) úgy véli, a pártvezért egy nemrég kirobbant botrány késztette a tanulmányút megszakítására. A történelemhamisításait rendszeresen leleplező Trockij épp egy hónappal azelőtt, 1939 júliusában adott hírt egy állami megrendelésre készült szovjet festményről, amely az 1902-es tifliszi munkástüntetés vezéreként ábrázolta Sztálint – de kissé rossz helyen és rossz időben, mivel akkortájt épp a batumi börtönben raboskodott. Rogovin szerint Sztálin tartott tőle, hogy ezek a helyszínen kutakodó művészemberek esetleg egyéb turpisságokra is fény deríthetnek. Például arra, hogy a 16 perbe fogott között Sztálin csupán a 11. rendű vádlott volt, ami az itteni vezető szerepét is erősen megkérdőjelezhette volna.44 Az ifjú Sztálin életrajzán dolgozó Olga Edelman nemrég azt is közölte, hogy Joszif Dzsugasvilit Batumban nem a rendőrök találták meg, hanem a vele szembeszálló munkások adták a csendőrök kezére: „Elmentek a csendőrségre és kijelentették: ‘Elegünk van a sztrájkból, dolgozni akarunk, etetnünk kell a családunkat. De hát ezek az aktivisták – ezek nem engedik’.”45

A darab letiltásának indoklásában Sztálin eljátszotta a saját személyi kultusza ellen fellépő, szerény államférfit,46 aki most egy őt „magasztaló” mű leállításával hárítja el a meg nem érdemelt dicséretek túlzásait, s közben egy eltévedt bárány – vagy egy báránybőrbe bújt farkas? – későn jött „felajánlkozását” is visszautasítja. A Sztálin-titkárság határozatát közvetítő telefonüzenet olyan diplomatikus álnoksággal megfogalmazott mondattal zárult, amely kimondatlanul is a Bulgakov által rühellt „vezekléssel”, „talpnyalással”, s szinte ügynöki felajánlkozással gyanúsította meg a Batum szerzőjét: „’Fent’ hídépítési próbálkozásként értékelik az általa benyújtott darabot, amellyel saját megítélését akarja javítani.”47 1946-ban – hat esztendővel az író halála után – Sztálin még nyersebben foglalta össze üzenetének lényegét: „Mi valóban erősek vagyunk, mert Bulgakovot is megtanítottuk rá, hogy nekünk dolgozzon.”48

Mit mondhatott Bulgakov egy ilyen arculcsapással felérő üzenet hallatán? Magyarázta volna el, miként kell egy „többdimenziós” darab „dicséreteit” olvasni? Vagy kérte volna meg egyenesen az NKVD-t, hogy Babel, Meyerhold meg a többiek után vigyék el végre őt is? (Lásd a humorista Arkagyij Rajkin barátjának, Akimovnak egy későbbi kifakadását: „Te, Arkagyij, hát mi olyan rongyemberek vagyunk, hogy minket már le se tartóztatnak?!…”)

„Először kedvem támadt valakit nyakon ragadni, és birokra kelni vele – írta Bulgakov egy hasonló megaláztatása alkalmával. – De aztán jött a kijózanodás. […] A szélmalomharc spanyol szokás volt, jóval jelenkorunk előtt. És ráadásul ostobaság. Én meg vén vagyok. Abból pedig végképp nem kérek, hogy valaki hideg és kemény tekintetét rám vetve, elnevesse magát és azt mondja: ’Na, kapálóddz csak, kínlódj még egy kicsit!’”49

Natalja Goncsarova: Az evangélisták, wikiart.org

Natalja Goncsarova: Az evangélisták, wikiart.org

Batum betiltását Bulgakov a maga halálos ítéleteként fogta fel. Bénító tehetetlenség és elkeseredés lett úrrá rajta. Csak néha tört ki belőle az önemésztő indulat, mint a Leonyid Lenccsel folytatott beszélgetés során: „Gondolom, ismeri már hellyel-közzel a mi irodalmi erkölcseinket, írótársaink bizonyára azt mondják majd, Bulgakov megpróbálta behízelegni magát Sztálinnál, de nem ment semmire. – Nehezére esett, de megemelte a hangját: – Szavamra mondom, egy percig se gondoltam erre…”50

A sztálini vádaknak hitelt adó, felületes író- és olvasótársak azonban igen. Sajnos, még a Batumot publikáló, neves antisztálinista kutatónő is, aki azt fejtegette, hogy „átjárhatatlan határvonal” választja el Bulgakov Batum előtti és a Sztálin-darabját megírt szerző munkásságát, mert ez utóbbi állítólag „fittyet hány az erkölcsi megfontolásoknak”.51 Az ember ilyenkor érti meg igazán, miért hallgattak évtizedeken át erről a sztálini nemlétbe utasított színdarabról, s miért hosszabbították meg – szinte önként – a régi kiadási moratóriumot. Természetesen meg akarták menteni és óvni Bulgakovot. „Mert minek hánytorgatni egy sajnálatos félrelépést? Éppen mi keltsük rossz hírét annak, aki A Mester és Margaritát megalkotta?!” Bulgakovnak nem volt szüksége ilyen védelemre. A Batumot és A Mester és Margaritát ugyanaz a szerző írta. Ráadásul az utóbbit fejezte be később… Vagy talán ezt is soroljuk a szerző Batum utáni, „az alkotói erkölcs normáiról megfeledkező” munkásságához? Vagy állítsuk, hogy egy végső kiteljesedés korába ért író egyazon lendülettel tudott erkölcstelen fércművet és halhatatlan remekművet alkotni?

Bulgakov a Batumban is arról írt, amiről egész addigi munkásságában: egy apokaliptikus korszakába érkezett világról és az emberi választás lehetőségeiről egy ilyen világban. Arról tehát, amit már első, 1919-ben megjelent munkájában, A jövendő perspektívái című újságcikkében is felvázolt: „Az utóbbi két év őrülete szörnyű útra terelt bennünket, amelyen nincs megállás. Elkezdtük inni a bűnhődés kelyhét, és ki fogjuk inni az utolsó cseppig.”52

Az orosz sztrasnij puty (szörnyű út) itt óhatatlanul felidézi a sztrasztnij puty (’szenvedésút’, ’keresztút’, ‘golgotajárás’) fogalmát, amit a „stáció” jelentésű osztanovka (‘megálló’, ‘megállás’), valamint „a bűnhődés kelyhe” szókapcsolat biblikus jellege még inkább megerősít (vö. Jelenések könyve 14, 10; 15,7-16,19).
golgotajárás
A golgotajárásként értelmezett orosz sors és művészsors gondolata Bulgakov egész munkásságát áthatotta, és életrajzi megerősítést is nyert az 1930-as év Nagyhetében, a helyette öngyilkossá lett Majakovszkij halálával. (Majakovszkij 1930. április 14-én, a húsvét előtti nagyhét hétfői napján lőtte agyon magát, többek közt az ellene indított sajtóhadjárat miatt.) Április 17-én, nagycsütörtökön temették el, s a rá következő napon, nagypénteken hívta fel Sztálin azt a Bulgakovot, akit a halálba kergetett Majakovszkijnál is kegyetlenebből üldöztek, s aki Nyikolaj testvérének írt levele szerint szintén öngyilkosságra készülődött. (E Franciaországba feladott levelét a levélcenzúrán természetesen hamarabb elolvasták, mint Párizsban.) Sztálin nem emberbaráti szeretetből, hanem politikai számításból telefonált neki, azért, 1) hogy egy látványos „értemiségbarát” gesztussal csöndesítse le a Majakovszkij halálát követő hazai és nemzetközi felháborodást, 2) és hogy elejét vegye egy újabb botránynak.53

A pokoli kálváriákkal terhes szovjet élet így épp a nagyheti szenvedéstörténet idején kapcsolta egybe e két, sok szempontból különböző író megpróbáltatásait, akik ezáltal az ún. „valóságos életben” is a golgotajárásként értelmezett orosz sors és orosz művészsors szimbólumává egyesültek. Azzá, amelyet például az erősen önéletrajzi fogantatású, 1930 elejére elkészült Moliére-darab, az Álszentek összesküvése is megfogalmazott. A darab a színészi öltözőben függő feszület képével nyit („A másik öltözőben, nagyméretű feszület előtt, mécses ég”), és a darab végén, a színpadon összeesett Moliére halála után sem ok nélkül jelent meg e keresztfának a képe. („Az utolsó gyertya is kialszik, és a színpad sötétségbe merül. Minden eltűnik. Csak a feszület előtti mécses fénye erősebb kissé.”)54

Natalja Goncsarova: Macskák rayista felfogásban, moma.org

Natalja Goncsarova: Macskák rayista felfogásban, moma.org

Golgotajárást jósolnak a „Dosztojevszkij-mániás” regényt író Makszudovnak is a Színházi regényben, és természetesen ez a sors vár A Mester és Margarita Jesuájára, aki a moszkvai Mester Golgotájának előképeként járja be az utat. E biblikus elemeken nyugvó képvilág másik pólusán olyan ördögi lények jelennek meg, akiket már a gogoli Holt lelkek nyomán írt Csicsikov kalandjaiban (1922) is maga a tréfás kedvű Sátán szabadít rá az 1917 utáni Oroszországra.55 E sátánfajzatokról és vezérükről Bulgakovnál egy „síri hangú” „józan ember” mond értékítéletet („Szélhámos!”), s ennek végrehajtásaként a mű elbeszélő-hőse a kárhozott lelkek és az ördögök vízi otthonába irányítja a gazembert: „Követ a nyakába és a lékbe vele!”

Az orosz népi mitológia és az orosz közmondások szerint „Csendes vízörvény az ördögök tanyája”. Már a Puskin-mese ördöge és a Csukovszkij-mese napot-holdat elnyelő krokodilja is innen jön elő,56 nem beszélve a Patriarsije prudin, azaz a Pátriárka tavainál felbukkanó Wolandról és társairól. Az ilyen vízi mélységben lakozó, onnan kiemelkedő vagy oda távozó gonosz lélekre a Bibliából is számos példát idézhetünk. Gondoljunk az Ézsaiás 27. könyvében említett tengeri kígyóra és sárkányra, vagyis Leviatánra, vagy a tenger vizéből kiemelkedő fenevadra a Jelenések 13. könyvében (akinek természetesen „a sárkány adá az ő erejét”), illetve magára a sárkányra, a napba öltözött és holdsarlón álló asszonyt üldöző sárkányra, „aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak”. E tágabb összefüggések ismeretében joggal kérdezhetjük: vajon célhoz ér-e ez a holdat és napot elrabló ördög és sárkány Bulgakov darabjában, azaz van-e olyan jelenet a Batumban, ahol igazi, hold- és nap nélküli sötétség borítja el a világot?

Sajnos, van. Épp a darab utolsó jelenetében, ahol a gyanakvó Porfirij is egybekapcsolja e nyomasztó és óvatosságra intő világtalanságot a holdat elrabló ördög sztálini meséjével:….Sötét van, csak a kályha világít. […] Téli este.

tenger felől viharos szél fúj. […] PORFIRIJ (keserűen elmosolyodva) (…) Mit lehet itt tenni… tunguzok… (Odamegy az ablakhoz) Micsoda éjszaka… Az ördög ellopta a holdat és eldugta a zsebébe… Igen…”57
az elbukottak védelme
E Puskin- és Gogol-reminiszcenciákkal tűzdelt néhány sor egyszerre idézi az isten háta mögötti tunguzok földjén is a szabadságról és az elbukottak védelméről éneklő Emlékmű költőjét, valamint Gogol Karácsony éjszakáját, amelynek ördöge immár Porfirij tanúbizonysága szerint is elrabolta a fényt az emberektől. De hol késlekednek annak az igaz történetnek a hősei, akik a politikus mesemondó szerint újra visszaszerzik majd az égbolt világító testeit az emberek számára?… Lehet, hogy tényleg igaza volt neki, mikor azzal vádolta Bulgakovot, hogy „kitalált mondatokat ad a szájába”?

„SZTÁLIN No, jól van … Az új év alkalmából lehet ötödször is beszélni. (…) Van egy mese, amely arról szól, hogy az ördög egyszer ellopta a holdat, és eldugta a zsebébe. Nekem az jutott eszembe, hogy eljön az idő, amikor nem mesét, de igaz történetet ír valaki erről. Megírja, hogy volt egyszer egy fekete sárkány, aki az egész emberiségtől ellopta a napot. De akadtak emberek, akik elindultak, hogy visszaszerezzék, és vissza is szerezték tőle. És azt mondták a napnak: ‘Most már maradjál itt, fenn a magasban, és világíts örökké! Többé nem adunk oda senkinek!’ Mit mondjak még? Igyunk az ilyen emberek egészségére!…”58

Ebben a darab végi, csillagtalan éjben nem az ígért szabadítók jelennek meg, hanem maga az ördög – úgy, ahogy az egy vízből éledt, szívós, orosz irodalmi kísértethez illik:

Hajnal óta csak borulat,
Majd vihar tombol vakon,
S éjszaka a vízbefulladt
Zörget ajtón-ablakon.

(Puskin: A vízbefúlt)59

Bulgakovnál:

„Az ablak felől csendes kopogtatás hallatszik.

PORFIRIJ Ki az ördög jár ilyenkor? Apánk nem szokott az ablakon kopogtatni. (…)

SZTÁLIN (fojtott hangon, alig érthetően, a viharos szél zúgásán át) Itt lakik még Szilveszter?”

Sztálin Batum-beli lékbe zuhanása, illetve kiemelkedése olyan fontos írói üzenet, amelyet a többi Bulgakov-mű és a klasszikus irodalom kontextusában érthetünk meg igazán. Gogol elbeszélésében, a holdrablásról szóló Karácsony éjszakájában a boszorkányért epekedő ördögöt és a szentképfestő kovácsot is fenyegeti a veszély, hogy a folyólékben kötnek ki szerelmi bánatukban („Veszzél el hát, lelkem! Megyek, a lékbe ölöm magam!”).60 Vakulának, a kovácsnak azonban jobbra fordul a sorsa. Az ördög segítségével meghódítja szerelmesét, aztán ő „ejti verembe az emberi nem ellenségét”, akit úgy elpáhol, hogy az hanyatt-homlok menekül előle. A karácsonyi misén persze nem vehet részt („Isten szándékosan küldte rá az álmot, hogy ilyen nagy ünnepen ne lehessen ott a templomban, mert bűnös módon el akarta veszíteni a lelkét”),61 mire vezeklésképpen olyan közutálatot keltő ördögöt pingál a templomuk falára, hogy a gonosz majd megpukkad mérgében, ő pedig elnyeri a bűnbocsánatot.

Natalja Goncsarova: A kis állomás, wikiart.org

Natalja Goncsarova: A kis állomás, wikiart.org

Bűnös önpusztítás és vízbe halás helyett Gogol embert feltámasztó, „másfajta fürdővel” fejezi be elbeszélését. Szent Pál szerint a megkeresztelt ember alámerülése és kiemelkedése a meghalt Krisztus pokolra szállását és feltámadását is jelképezi. Az ember ilyenkor az ártó hatalmak lakhelyének tartott, halálos vizekbe süllyed, de ki is emelkedik onnan. Épp a kiemelkedése révén hasonul a bűnön és halálon diadalmaskodó Jézushoz, és támad új életre. (Róm 6, 3-11)62

Persze nem minden vízbe merülés után jön feltámadás. A 69. zsoltár szerzője nem ok nélkül kéri:

Ments ki a vizek mélyéről engemet,
nehogy átcsapjon fejem fölött az ár,
s a mélység magába temessen…

1937. június 22-én az író felesége ezt jegyzi fel naplójában az elkeseredett Bulgakovról: „Azt mondta, úgy érzi magát, mint a vízbefúlt: fekszik a parton, a hullámok átcsapnak felette.”63 Vajon ilyen nehéz pillanataiban is eszébe jutott nagy elődje, akihez pár évvel korábban, a Holtlelkekszínpadi átdolgozása idején fohászkodott: „ó, tanítóm, mesterem […] takarj be engem vasköpönyegeddel”?…64 Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a másnapi naplóbejegyzés szerint fürödni ment a Moszkva-folyóra.

A sátáni Wolandot üldözőbe vevő Hontalan Ivánnál szintén egyfajta groteszk megvilágosodással kapcsolódik egybe a megmártózás és „megkeresztelkedés” a Moszkva folyóban, ami után az alsóneműbe öltözött költő gyertyával és nyakába akasztott ikonnal indul az írók klubjába. (A jelenet szívszorító Majakovszkij-paródia is. Az élettől búcsúzó, „helyette meghalt” költő utolsó fellépését idézi, aki e szavakkal fordult ellene felheccelt közönségéhez: „Amikor meghalok, a meghatottságtól könnyezve fogják olvasni a verseimet. (Néhányan nevetnek.) De most, amikor élek még, mindenféle ostobaságot terjesztenek rólam… Itt azzal vádolnak, hogy én – Majakovszkij – meztelenül végigkocsikáztam Moszkván és egy ‘Vesszen a szemérem!’ táblát vittem magammal”).65
erkölcsi fiaskó
Az ember gyengesége vagy ördögi megkísértése esetén erkölcsi fiaskóhoz vagy fizikai megsemmisüléshez is vezethet egy-egy Bulgakov-hős „lebukása”, ahonnan fölfelé és lefelé is vihet az út. A Mester és Margarita egy korai változata még nyíltan beszél az ördögi kísértésről. A Jesuát menteni akaró, de a felségsértés vádjától megrettent Pilátus „ördögi erőfeszítéssel győzi le önmagát”, amikor kimondja az ártatlan vándorfilozófus halálos ítéletét. Utána ő is úgy érzi, mintha a víz mélyére süllyedt volna: „Eltűnt a nap, a rózsaszín rózsák, a pálmafák. Sűrű, bíborszínű homály úszott körülötte, s benne ringatózva, ott lebegett ő maga is. Zöld hínárok kígyóztak a szeme előtt. Arra gondolt: ‘Hová sodor ez engem?’”66 Pilátus innen jut el a regény végi vezeklésig és megújulásig. A vízbe mártózás szent és üdvözítő voltát bizonygató, gyenge II. Miklós cár viszont belefullad a tengerbe (Batum, hetedik jelenet).67

Az ördögfajzat Csicsikov szintén a vízben végzi (lásd fentebb), akárcsak a Lukács-evangéliumban említett, ördögöktől megszállt disznócsorda (Luk 8, 34). Ez utóbbit nemcsak Dosztojevszkij Ördögökje idézi fel, hanem egy másik Bulgakov-mű, az Iván, a rettentő egy korai szövegváltozata. Az első felvonás elején és végén itt egy neves „sertéstenyésztő” tart népnevelő előadást a rádióban, amire a Rettegett Ivánt a jelenkorral „összehozó” feltaláló – és író – így válaszol a darab befejezésében: „Igen, próbálkoztam, tettem egy kísérletet. De mit kezdhet az ember ilyen disznókkal?” (Az éber cenzor természetesen mindhárom részt azonnal törölte.)68

A történelmi „fürdőélet” panorámája azt mutatja Bulgakovnál, hogy bár egy-két Pilátushoz vagy Ivánhoz hasonló embernek jót tehet az érintkezés e kettős természetű elemmel, az erőtlen vagy sertéssé silányított emberek tömegestül süllyednek el e kétféle véget kínáló hullámokban. Még az is lehetséges, hogy valaki jéggé fagyva kászálódik ki belőlük. … Az ő esete azonban már nem a Szent Pál-i és gogoli „rendes feltámadás” kategóriájába tartozik.

Az író által most is forrásként használt, barbusse-i életrajz valójában semmit sem tud Sztálin lékbe eséséről és csodás megmeneküléséről, amelyet így Bulgakov személyes üzeneteként kell felfognunk. íme, a Barbusse-féle alaptextus: „Koba [ = Sztálin] tüdőbajos lesz Szibériában. Az Ohranka, a cári titkosrendőrség gyógyítja ki belőle, de úgy, hogy nincs benne köszönet. Egyszer rettenetes hóviharba kerül, amit ’purgának’ neveznek ezen a vidéken. Az ember csak egyféleképpen menekülhet meg ilyenkor – ha lefekszik, és a hóba ássa magát. Koba azonban folytatta az útját: a folyó jegén haladt tovább. Több órába telt, míg elért a három kilométerre fekvő kunyhóig. Mikor végre átlépte annak küszöbét, úgy meredtek rá, mint valami kísértetre. Tetőtől talpig jég borította. Alig tudták felmelegíteni valahogy. Mikor végre sikerült, elterült, és tizennyolc órát aludt egyhuzamban. Azóta semmi baj sincs a tüdejével.

Ilyen ez a szibériai éghajlat: ha ott nem halsz bele a tüdőbajodba, akkor végképp kigyógyulsz belőle. Vagy az embert viszi el az ottani fagy, vagy a betegségét.”69

Natalja Goncsarova: A gyár 1912 cultcalend.ru

Natalja Goncsarova: A gyár 1912 cultcalend.ru

A Batum-beli Sztálin beszámolója azt sugallja, hogy az ő Ohrankának köszönhető „gyógyulása” nemcsak a betegségét vitte el, hanem az emberségét is. A Szibériából való csodás szökések magyarázatait ugyanis nemcsak a korabeli elvtársai fogadták gyanakvással, sőt, kirekesztéssel, hanem a róla színdarabot író Bulgakov is. Az 1902-es batumi tüntetés című, Berija által szerkesztett „dokumentum-gyűjteményben” például erőteljes ceruzavonásokkal emelte ki a történetet, miszerint Sztálinnak egy saját maga által gyártott titkos ügynöki igazolvánnyal (!) sikerült megszöknie a száműzetésből, s ezzel még egy ráakaszkodott rendőrkopót is lefogatott útközben az egyik állomáson… Vajh, ki tudja? Egy nem hamisított eredetivel bizonyára ugyanilyen könnyen megtehette mindezt!70 A lékbe esésről és a „lebukásról” szóló sztálini beszámoló szavai, illetve a barbusse-i számadatok „ördögivé” formálása erős, szimbolikus bizonyossággá teszik a gyanút: „Tudjátok, ott… lékbe estem… lebuktam… [az orosz „provalilszja” nemcsak térbeli, hanem átvitt értelmű „bukást” is jelölhet!) …de összeszedtem magam, kimásztam… hideg van ott… nagyon hideg… minden jéggé fagyott rajtam… ott minden messze van, de szerencsém volt: ötversztányit gyalogoltam… [Barbusse könyvében: 3 kilométert…] és egyszer csak fényt láttam… bementem és lerogytam a padlóra… […] Tizenöt órát aludtam egyfolytában [Barbusse-nál: 18-at], és amikor fölébredtem, láttam: kutyabajom. Attól fogva egyszer sem köhögtem. Valóságos csoda, ami történt…”71

Ezt az evangéliumi keresztelő-fürdőt megfordító, sötét csodát az ötödik vándorlási napjához érkezett Sztálin „szentáldozása” – és sajnos nem „utolsó! – vacsorája” is megerősíti: „Sztálin lenyel egy falatot a kenyérből és kortyint a borból…” A kétkedésre hajlamos Porfirij mindenesetre egy darab sajtot is tálal e kenyér és bor mellé, de sem ő, sem a nővére nem kér az ilyen „nassival” ellátott vacsorából. Talán ő és Bulgakov is ismerte már az orosz népi bölcsességet, miszerint „Ingyen sajt az egérfogóhoz jár.

1 Szovremennaja dramaturgija, 1988/5. 220-243. A mű pontatlanabb szövegű változata Nyeizdannij Bulgakov, Ann Arbor, 1977, 137–210.
2 Mihail Bulgakov: Menekülés. Színművek, Európa Könyvkiadó, 2009, 773–863
3 L. Bulgakov feleségének 1939. okt. 18-i naplóbejegyzését. In: Jelena Szergejevna Bulgakova Naplója (1933–1940): Feljegyzésekkel, levelekkel 1943–1970., Kráter Műhely Egyesület, 1994. 184.
4 Uo., 178.
5 A. Szmeljanszkij: Mihail Bulgakov v Hudozsesztvennom tyeatre, Moszkva, 1989, 375. Lenin állítólag egy 1903-as levelében nevezte el „lánglelkű kolchiszinak” Sztálint. A levél nem maradt fenn. Leninről mint „kőszáli sasról” 1. Sztálin Művei, 6. köt., Szikra, 1951, 59.
6 www. ntv.ru/novosti/ 163193/
7 Andrej Belij: Argonavti (1904), www.rvb.belyi/Oltext
8 Valerij Brjuszov: Orfej i argonavti (1904). In: Izbrannoe, www.prosv/ru/ebooks/69_Brusov/13
9 Ben Ami [Gaál Gábor?]: Barbusse Jézusa, Korunk [Kolozsvár], 1927. június.
10 Henri Barbusse: Sztalin. Cselovek, cserez kotorovo raszkrivaetszja novij mir. Moszkva, 1935.
11 Sztálin. Rövid életrajz. Szikra, 1949, 226, 21. Egy nemrég megjelent, az 1931-től 1945-ig terjedő időszak képes albumait bemutató kiadvány, külön fejezetet szentel e témának, A szovjet argonauták mítosza címmel: Paradnaja knyiga Sztrani Szovetov, Moszkva, Kontakt – Kultúra, 2007.
12 Batum In: Borisz Szokolov: Bulgakovszkaja enciklopegyija; http://www.bulgakov.ru/b/batum
13 Dnyevnyik Jeleni Bulgakovoj, Moszkva, 1990, 286.
14 Sztálin. Rövid életrajz, 13. A magyar fordítás „fizikai megfigyelőállomás”-nak fordítja az orosz „fizicseszkaja obszervatorija” szókapcsolatot.
15 Edvard Radzinszkij: Sztálin, Bp., Európa, 1988, 50–51.
16 A sérelmeit nem felejtő Sztálin tizenhárom év múlva áll példás bosszút ezért az „irodalmi huligánkodásért”. M. Vajszkopf: Sztálin glazami Zoscsenko. Izvesztyija AN, Szerija lityeraturi i jazika, 1998/5, 51–54.
17 Viktor Gorohov: Tot szamij Sztalin. http://Lib.ru/szovremennaja
18 Robert Graves: A görög mítoszok, 2. köt., Európa, 1981, 375.
19 Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai. Szent István Társulat, Bp. 1988, 136–137.
20 Előfogalmazványok a regény fejezeteihez 1929–1931-ből. In: M. A. Bulgakov: Velikij kancler. Knyaz tymi. Moszkva, 2000, 77.
21 M. O. Csudakova: Arhiv M. A. Bulgakova. Matyeriali dlja tvorcseszkoj biografii piszatyelja (1976)
22 Ez A Mester és Margarita egyik korai változatának a címe is. Sz. G. A.
23 A korábbi, cenzúrázott kiadást követő magyar fordításból ezek a mondatok hiányoznak, ezért csak az eredeti szöveg lelőhelyére utalhatunk: M. A. Bulgakov: Szobranyije szocsinyenyij v pjatyi tomah, t. 3., Pjeszi, Moszkva, 1990, 309.
24 Sztálin Művei, 8. köt. Szikra, 1952, 186.
25 B. Sz. Ilizarov: Sztalin. Strihi k portretu na fonye jevo bibliotyeki i arhiva. Novaja i novejsaja isztorija, 2000/3 – 4.; Uő. Tajnaja zsizny Sztalina. Po matyerialam jevo bibliotyeki i arhiva. K isztoriofiloszofii Sztalina. Moszkva, Vecse, 2003.
26 http://www. vehi. net/brokgauz/index. html
27 H. Barbusse: Sztalin, 12.
28 Bulgakov: Menekülés, 796.
29 V. Ljovsin: Szadovaja 302-bisz. In: Voszpominanyija o Mihaile Bulgakove, 164–191; B. Gaszparov: Nabljugyenyija nad motyivnoj sztrukturoj romana M. A. Bulgakova „Masztyer i Margarita”, Slavica Hierosolymitana, 3. (1978).
30 A magyar fordítás a „triszta vtoroj számnevet – nem tudni, miért – háromszáznegyedik”-re változtatja. In: M. Bulgakov: Színházi regény, Európa, 1986, 34.
31 http://www.bkiado.hu/netre/Net_szimbolum/Szimbolumszotar.htrn#d0e538
32 Jelena Szergejevna Bulgakova Naplója, 172–174.
33 B. Ilizarov: id. művek; V. Bondarenko: Sztalin kak csitatyel. http://gondola.zamok.net/160bon-darenko_6.html
34 Jelena Szergejevna Bulgakova, Naplója, 178.
35 Konsztantyin Kedrov: Szokrovennij szverhcselovek. Izvesztyija, 2009. szept. 1.
36 Az 1926. szept. 22-i kihallgatás jegyzőkönyve. In: M. A. Bulgakov: Sárba taposva. Naplók, levelek 1917–1940. Bp. Magvető, 2004, 150–154.
37 Uo., 201–210.
38 Borisz Szokolov: Bulgakovszkaja enciklopegyija, In: httpJ/www.bulgakov.ru/k/Kabala
39 Jelena Szergejevna Bulgakova Naplója (1933–1940), 102.
40 M. A. Bulgakov: Sárba taposva. Naplók, levelek 1917–1940, 222.
41 K. Menon: The Flying Troika. London, 1963, 29.
42 Anton Neumayr: Diktátorok orvosi szemmel. Napóleon. Hitler, Sztálin. Bp, 1999, Perfekt Kiadó, 372–376.
43 I. Potapov: Aktyor Oleg Baszilasvili v roli Wolanda. Izvesztyija, 2006. 05. 15.
44 http://web.mit.edu/fjk/Public/Rogovin/volume3/xli.html
45 http://www.echo.msk.ru/programs/staliname/609248-echo
46 Ezt a szerepét már a sztálini vezérimádat ízléstelenségét szóvá tevő Feuchtwangernek is előadta. L.: Zapisz beszedi tovariscsa Sztalina sz germanszkiim piszatyelem Lionom Fejhtvengerom. Nyezaviszimaja gazeta, 2008. 01. 22. Máskor egy gyermekkoráról szóló elbeszéléskötetet akart „elégettetni” a Komszomol gyermekkiadójánál, mert a könyv „a vezérek, a tévedhetetlen hősök kultuszát próbálja beleplántálni a szovjet gyermekek (és felnőttek) tudatába, ami veszélyes és káros dolog.” Sztálin: Piszmo v Gyetizdat pri CK VLKSZM. 1938. febr. 16. Voproszi isztoriji, 1953/11.
47 Dnyevnyik Jeleni Bulgakovoj, 279.
48 Sztálinnak ezt az értékelését Vsz. Visnyevszkij, a szolgalelkű drámaíró adta át a Művész Színház társulati ülésén. In: A. Szmeljanszkij: Uhod (Bulgakov, Sztalin, Batum), Moszkva, 1988, 15.
49 Levél V. V. Vereszajevhez. In: M. A. Bulgakov: Sárba taposva. Naplók, levelek 1917–1940, Bp. Magvető, 249–250.
50 Leonyid Lencs: Moj ljubimij piszatyel. In: Voszpominanyija o Mihaile Bulgakove, Moszkva, 1988, 379–380.
51 L. Marietta Csudakova bevezetőjét a mű első hiteles publikálásához: Szovremennaja dramatugija, 1988/5. 216.
52 Groznij, 1919. nov. 13.
53 L. Szántó Gábor András: A költő halála, avagy Majakovszkij, Gorkij és a többiek. In: Mítosz és utópia, Argumentum Kiadó, Bp., 1995, 268–303.
54 Mihail Bulgakov: Menekülés. Színművek, 407, 476.
55 A szerző itt nemcsak Gogol, hanem Az orosz forradalom szellemeit (1918) író A. Bergyajev, illetve a Gogol és az ördögöt (1906) közreadó D. Merezskovszkij ismeretében tekint a forradalom eseményeire. Bergyajev szerint „Csicsikov ma is beutazza az orosz földet, és ma is holt lelkekkel üzletel… A forradalmi Csicsikovok nem létező gazdaságokat vásárolnak fel és adnak tovább, az egész gazdasági életet fikcióvá változtatják. A forradalmi őserőben az orosz lélek régi betegségét, a kolosszális szélhámosságot és becstelenséget érhetjük tetten.”
56 Puskin: Mese a pópáról meg Baldáról, a szolgájáról. In: Puskin: Elbeszélő költemények. Mesék, Európa, 1977, 327.; Kornyej Csukovszkij: Kragyonoje szolnce (Az elrabolt nap), In: Uő: Szkazki, izd. Gyetszkaja lityeratura, Moszkva, 1972, 43–5 4.
57 Mihail Bulgakov: Batum, id. mű, 857.
58 Uo., 796.
59 Puskin: Költemények, Szikra, 1949, 134. (Gáspár Endre ford.)
60 Gogol Művei, Magyar Helikon, 1962, 118.
61 Uo., 138.
62 Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat. 1972, 1448.
63 Dnyevnyik Jeleni Bulgakovoj, 155.
64 M. A. Bulgakov: Sárba taposva. Naplók, levelek, 245.
65 Majakovszkij v voszpominanyijah szovremennyikov, Moszkva, 1963, 602.
66 M. A. Bulgakov: Velikij kancler, Knyaz tymi, Moszkva, 2000. 42-43.
67 Mihail Bulgakov: Batum, i. m. 828, 852–853.
68 M. A. Bulgakov: Szobranyije szocsinyenyij v 5-i tomah. Tom 3., Moszkva, 1990, 674.
69 Barbusse: Sztalin, Moszkva, 1935.
70 Vö. M. A. Bulgakov: Szobranyije szocsinyenyij v pjatyi tomah, t. 3., Moszkva, 1990, 697–700; A Sztálin kettős ügynökségéről és ohrankai beszervezéséről máig terjedő híresztelésekről 1.: A. Osztrovszkij: Kto sztojal za szpinoj Sztalina?, OLMA PRESS, Szankt-Petyerburg, 2002. Az ügynökségét bizonyító és cáfoló érvek összefoglalását: 1. Uő: Sztálin – agent Ohranki: Za i Protyiv, http://nouniverrs.narod.ru/bibl/ostr.html
71 Mihail Bulgakov: Batum, id. mű, 795–79.
felső kép | Natalja Goncsarova: Vászon, tate.org.uk