SZÁLLNI TUD VONSZOLÓDNI

Ha hétfő hallatán fölrémlik a rongyoló gubanc,
bunkerbe bú minden érzéki hóbelevanc,

és előbb a bal, majd a középső füledben, benn, lenn:
jelentésekkel szaltózik az értelmetlen, terpeszbe áll,

mégis kezdetét veszi a kezdet, nem hallucináció:
a belső náció untig eljátszott szerepei

tartogatnak valami sohasem voltat.
Fejed a kéziratpapír szélére horgad,

horgod a betűtenger kiokádja, de
ne mondd, hogy minden szó kloáka

és az összhangzatok hiú tokok, szőrtelen vonók.
A hétfő hét fejét lenyiszálni nem kell.

Kétsoros strófákban szállni tud az ember.
Vagy vonszolódni, jól van. Kettőződjünk.

Hétfőn az üres papír partján hallani,
jajong, ígérget a bűvös habrazsong heve,

ez lett a neve,
tél-túl-tengő fizimiskáiban, ha visszakérdezel,

te létezel. S kanyarulat után jő kanyarulat.
Mulat-hatunk.

Nincs könyörület.
Merő következmény minden. Realitás.

kép | adobe.com