DEÁK FERENC
MAGYAR CSALÁDI KALENDÁRIUM [1990 október]
Több mint száz éve szobrot emeltek a Haza Bölcsének a pesti Duna-parton. Éppen húsz évvel a deáki tett után, mely azóta is viták kereszttüzében áll. Nem szoktam évfordulókat megjegyezni, s végképp nem vagyok koszorúzó alkat. De minthogy naponta elsétálok a Roosevelt téren a hatalmas posztamensen ülő szoboralak előtt, most a névnapján meg is álltam egy pillanatra. Még sosem láttam a Deák-szobor arcát. Mintha szégyellné a hálás utókor monumentális gesztusát, lombfüggönyt vont arca elé. Deák mindig idegenkedett a látványos külsőségektől, s minden olyan szereptől, mely a személyét tolta előtérbe. Végtelenül szerény ember volt, talán ezért tudott mindent alárendelni az ügy szolgálatának. Nem volnék meglepve, ha kiderülne, hogy a szobrász eredetileg álló alakot mintázott, de az ünnepségek után Deák leült, mert úgy érezte, túl magasra emelték. Sosem akart mások fölé magasodni, nemigen volt történelmünkben olyan vezér, aki ennyire nem akart vezér lenni. A 48-as kormányban még ő az igazságügy-miniszter, de később semmilyen közjogi méltóságot nem vállal, visszautasít minden fölkérést, kitüntetést, 67-ben Andrássy Gyulát javasolja a kormány élére, ő megmarad egyszerűen Deák Ferencnek. Nem akart mást, mint kivezetni az országot lehetetlen helyzetéből. Úgy látszik, a sorsfordító, nagy tettek lehetősége nincs feltétlenül magas polcokhoz kötve. Nekem azokban az években is rokonszenves volt a kehidai kúria ura, amikor a kiegyezés egyértelműen retrográd tettnek minősült, amikor Deákot egyszerű megalkuvónak tartották, aki pillanatnyi előnyökért eljátszotta történelmi esélyeinket, elkótyavetyélte ’48 örökségét. Nem tudom, miért becsültem úgy, hiszen nem tudtam, s ma sem tudom objektíven megítélni, hogy a határozati vagy a felirati pártnak volt-e igaza, hogy Kossuth Kasszandra-levele tartalmazza-e a mélyebb történelmi igazságokat vagy Deák műve: a kiegyezés. Nem tudhatom, mert a történelmet sosem lehet ellenőrizni, a megvalósult dolgoknak nincs alternatívája.
Deák föliratai, törvénytervezetei, beszédei nem értek föl a kossuthi szó szárnyalásához, a dualista monarchia nem oly merész alkotás, mint Kossuth Duna-konföderációs terve, viszont az egyik tény, a másik csak ragyogó elképzelés. Ez tökéletes és hibátlan, mert meg nem valósult, a másik ellentmondásokkal terhes, hozott jót is, rosszat is, elindította a kapitalista fejlődést, ugyanakkor segítette a már-már anakronisztikus Habsburg-ház uralmának továbbélését.
tudni és megvalósítani tudni
A történelem mindig a realitások medrében folyik, és folytonosságát nem annyira a szép kudarcok, inkább a csúnya, kis sikerek táplálják. Mi gyakran helyeztük a meg nem valósult álmokat, a kudarcra ítélt hősi küzdelmeket a hétköznapi nemzetépítő munka, a körülmények szorításában apró eredményekkel beérő mentalitás elé. Bizonyos történelmi helyzetekben, persze, a nagy elszánások adnak igazi tartást, és vannak bukásukban is fölemelő küzdelmek. Mi sosem voltunk büszkék a kiegyezésre, mert 48-ra voltunk büszkék. És hogy lehet kiegyezni azzal a császárral, aki vérbe fojtotta a mi 48-unkat. Az igazságérzet joggal háborog. De van még ennél is fontosabb igazság. A realitás. Deák ennek érzékelésében utolérhetetlen volt. Ha olvasunk a korszak mozgalmas politikai életéről, a pártharcokról, a konzervatívok, a liberálisok vitáiról, a kiegyezés ellenzőinek, siettetőinek érveiről, akcióiról – csodálkozva nézhetjük a rendíthetetlen Deákot, aki a folyton változó jótanácsok, pillanat szülte ösztönzések, támadások kereszttüzében ül és vár, ha úgy látja jónak, cselekszik, mint aki pontosan tudja, mi a teendő. Mindig nyugodt és eltökélt, mintha átlátna a kor kusza szövevényén. Én azt hiszem, ez a nagy politikus igazi jellemzője: tudni és megvalósítani tudni. A sokszor megalkuvónak mondott Deák meglepően ritkán engedett álláspontjából. Ha a császár elutasította javaslatát s kevesebbet ajánlott, Deák mélységes hódolatát cirkalmasan előadva: ezt nem tartotta elfogadhatónak. Deák lehengerlő erejű jogi érvelése, kikezdhetetlen logikája, olykor felségárulással felérő vádjai mindig mélységes alázattal vannak előadva. Akarta a kiegyezést, de nem alkudott. Az Ady ostorozta deáki tett tudományos megítélése a történészek dolga. Mindenesetre, ha végignézünk a magyar történelmen, azt látjuk, hogy sok nagyszerűt akartak legnagyobbjaink: Dózsa, Zrínyi, Rákóczi, Kossuth, Károlyi és a többiek, de a sok nagyszerűség végül is mind lehetetlennek bizonyult. Deák azon kevés magyar politikus közé tartozott, aki meg tudta valósítani, amit akart. És ma aztán igazán tudjuk, hogy ez mennyire nem kevés.