SZAKÍT ÉS FORMÁZ

Képzelj el egy nagy tésztadarabot,
amelynek foglalkozása (bolondság
már ez is, egy tésztának nem lehet
foglalkozása, a tészták nem élnek)

az, hogy újabb tésztákat gyúr. Ezt
úgy teszi, hogy kiszakít önmagából
egy maroknyit, az lesz az újszülött
utód. Aztán ezt ismételgeti sokszor:

szakít és formáz, szakít és formáz.
Azt persze nem tudhatjuk, hogy az
önfeláldozó tésztának fáj-e, amikor
saját testébe markol és onnan tép ki

egy darabot – erről hallgatnak mind
a szakácskönyvek, és más irodalom
lapjain sem bukkanhatunk nyomára
megjegyzésnek e tárgyban, hisz maga

a tésztagyúró tészta létezése is szájról
szájra terjedő titok. A történet szerint
azonban az Anyakenyér – így nevezik
a rejtélyes tésztafajtát – egészen addig

szakít és formáz, míg önnön testét el
nem emészti. A megsemmisülés előtt
maguk a gyermekek figyelmeztetik a
végveszélyre, ám hiába: szenvedélye

felosztva megsokszorozni önmagát, és
ebben nem akadályozhatja meg senki.
Lázasan szakít és formáz, tép és gyúr,
míg végül elenyészik az Anyakenyér.

kép | Henry Moore: Hátradőlő figura, wikipedia.org