MARIETTA
MAGYAR CSALÁDI KALENDÁRIUM [1986 február]
Marietta nyolcéves. Hasonlíthatna a többi nyolcéves gyerekhez, ha boldog lenne. De nem boldog. És aki nem boldog, az a maga módján boldogtalan. Még ha gyerek is. Szerencsére nem tudja magáról. Neki természetes, hogy pici kora óta intézetben volt. Ha azt mondod neki: otthon, közös hálótermek jutnak eszébe. Ki szerette? Ili nénitől Eszter nénihez visz a szó, és ő fut utána, mert a szó körül: szeretetet, valamiféle meleget érez. De mintha odabújni sem merne igazán. Nem szabad egészen elhinni. Elveszhet. És az fáj.
Most a Mamánál van. Falun. Szobát söpör… tyúkokat etet… iskolába jár. Jó itt, mert a Mama is szereti. A Mamánál több intézeti gyerek is van. Ezek a testvérei. De neki vannak igazi testvérei is valahol. Erről hallott. Édesanyjának is lennie kell, mert a többi gyereknek az iskolában meg a faluban van. De neki nincs. És ez is természetes.
a félelem emlékezik benne
A Mamától tudom, hogy az anyja vízbe akarta fojtani. Megmentették. Ő nem tudja. De a félelem emlékezik benne. Marietta mindig összehúzza a szemét. Gyanakszik. Elhúzódik minden mozdulattól. Nem lesz-e ütés belőle? Ha kérdezem, sietve beszél. Kapkod. Kevés a levegő azóta is.
– Mióta voltál intézetben?
– Én mindig ott voltam.
– Otthon soha?
– Hol?… Nem… Ott nem.
– Ki vitt oda?
– Nem tudom.
– Az édesanyádra nem is emlékszel?
– Nem… Nem láttam.
– Mégis, mit gondolsz: milyen lehet egy anyuka?
– Jó… jó…
– És a tied milyen lehet?
– …jobb…
– Este, ha lefekszel, nem szoktad őt elképzelni?
– Szoktam… olyankor szoktam…
– És milyennek szoktad elképzelni?
– …?… Csak azután gyorsan elalszom…
– Hosszú? – kérdezi a technikus, amikor leviszem a kazettát, hogy játsszák át 19-es fordulatra.
– Hosszú.
– Jó riport legalább?
– Jó – válaszolom.
– Akkor: Oké!
És ráragaszt egy cédulát a dobozra, amelybe Marietta kerül: R 000313.