KÉSEI LEVÉL
1997 május

Babits Mihálynak
A kis város, a nagy falu,
s az alkony szomorú
vizébe süppedt táj nekem is ismerősöm:
sok ősöm ide halni érkezett –
pertu szólítod, a szülőhelyed:
én meg egy vesztőhellyel tegeződöm.
Innen vittük ki Anyikát,
ide hoztuk szegény Mamát,
s a kórházdombi kaptatón itt
jártuk halála stációit,
míg felleged s az üres ég
versenyt itták a Séd vizét.
Földikké így lettünk mi ketten:
élet s halál okán, s ha félúton
találkozunk, vagy tán a Bartinán,
– ismerős hang, rokon
szellem – át is köszönsz talán,
s megyünk tovább az idegenben.