FALTÓL FALIG
2011 november

Lenne csak otthonod a föld,
s e jól fűtött szoba, hová
a hirtelen eső bevert,
e kényes emberbarlangban,
e szent helyen száríthatnád
átázott bundád reggelig,
és bújni lenne jó okod,
ijesztő, honnan érkezel,
mégis, míg böngészed szobád
s agyad falán a képeket,
megfordítod az optikát,
fordítva kapsz fel távcsövet,
ugorjon minden messzire,
mint kint a távol ég alatt:
„Szobád fordított börtönöd,
kivet magából, eltaszít,
s az asztal is, amelyen írsz,
és minden földi bútorod,
megfoghatod, tapinthatod,
de többé el nem érheted,
maradjon hát mindennek csak
a távlata, reflexeid
megszégyenítő kényszere,
hogy elindulj székek között
reggel megint az ingedig,
átkelj a Semmin arcodig,
hogy folyton úton légy faltól
falig, embertől emberig”.