SOKFÉLESÉG ÉS SZABADSÁG
1994 augusztus
Egyre inkább úgy érzem, hogy napjainkban a természetet és az embereket fenyegető legfőbb veszély a központosítás és az egyeduralom törekvése. Ez óhatatlanul létrehozza azokat az egydimenziós struktúrákat, amelyeket „szellemi monokultúrának” neveztem. Ezek a sokféleséget kórosnak tekintik, világunk szellemi és biológiai változatosságát egyetlen kiváltságos társadalmi osztály, faj vagy nem kategóriáiba kívánják beszorítani. Ebből következik, hogy a nőket, a harmadik világot, valamint az élővilág gazdag sokféleségét erőszakkal alávetik a monokultúrák rendjének. Az erőszak elkerülhetetlen ott, ahol a természet és a társadalom változatosságon és önszabályozáson nyugvó rendszerével szemben a központi ellenőrzést, az egyformaságot és egyneműséget akarják érvényre juttatni. A monokultúrák, annak ellenére, hogy növekedést, bőséget és haladást ígérnek, csak szegénységet és elesettséget eredményeznek.
víz- és talajerózió
Azóta foglalkoztat ez a kérdés, amióta megismerkedtem a Himalája lejtőin élő garhwal-i parasztasszonyok „chipko” mozgalmával.[1] [2] Ők tudták, hogy a monokultúrás fenyőültetvény nem ugyanaz, mint egy erdő. Nem tudja betölteni az erdő funkcióit a vízháztartás, talajvédelem terén, nem nyújt táplálékot, takarmányt, védelmet, tüzelőanyagot az ott élőknek. A monokultúrák megnyomorító hatását bizonyította az eukaliptusz ültetvények ökológiai felmérése is. Karnatka állam (India) félsivatagi zónáiban a Világbank erdőtelepítési programja veszélyeztette a földművelést, víz- és talajeróziót okozott, fenyegette a helybeliek megélhetését és bioanyag-ellátását. 1983-ban azután a földművesek kiásták a faiskola eukaliptuszcsemetéit és más fajokat, mangót, tamarinduszt, kenyérfát ültettek a helyükre.
A központosítás és az egyformaság kiszolgáltatottá tesz és csőddel fenyeget, társadalmi és ökológiai szempontból is. A monokultúrát ugyanis csak erőteljes külső ellenőrzés és utánpótlás segítségével lehet fenntartani. Veszélyezteti a föld termőképességét, szennyezi környezetét. Politikai szempontból pedig központi ellenőrzéshez és a tekintélyelvű uralom kialakulásához vezet.
A berlini fal lebontása és a kelet összeomlása még nem jelenti az autoritárius rendszerek végét. Éppen ellenkezőleg, tovább növekedett a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a GATT és más hasonló nemzetközi intézmények autoriter uralma, ahogyan a nemzetközi nagyvállalatok monopóliumai is egyre erődösnek. Ezek világszerte mind szorosabb ellenőrzés alatt tartják a természeti erőforrásokat és az emberek életét. A harmadik világ országaira kényszerített „liberalizáció” és „globalizáció” a legbiztosabb módja a monokultúrák kialakításának, amelyek megbénítják a természet és a társadalmak önmegújító képességét és felszámolják a sokféleséget. Ha a nyugati gazdasági modellt rákényszerítik a különböző céloktól vezérelt, változatos helyi feltételekhez alkalmazkodó gazdasági tevékenységre, abból nem egységes és egyenlőségen alapuló világ jön létre, ahol a GATT zsargonjával élve „mindenki számára egyformán szabad a játéktér”. Ebből inkább gazdasági apartheid lesz, ami a kisgazdálkodókat és kisvállalkozókat megfosztja megélhetésüktől, miközben a gazdaságban az egyedüli mércét a nemzetközi nagyvállalatok gazdasági kultúrája és céljai jelentik.
Minél szorosabbá válik a világméretű integráció, annál súlyosabb társadalmi és ökológiai széthullás tapasztalható a világ különböző helyein. A földrészeket elválasztó távolságok csökkennek, de áthidalhatatlan távolságok keletkeznek helyben: egyre messzebb kerülnek egymástól azok, akik ugyanabban az utcában, faluban vagy országban élnek.
A központosítás nemcsak a biológiai és kulturális változatosságot fenyegeti, hanem a szűklátókörű faji és vallási fanatizmus feléledéséért is felelős. A különbségeket ugyanis nem tudják felszámolni, csupán erőszakos útra terelik azokat. Így egyik térség a másik után süllyed visszafordíthatatlan és erőszakos polgárháborúkba.
Amíg a sokszínűség nem nyeri vissza a maga helyét a gazdálkodás logikájában, addig a stabilitásnak, igazságosságnak és békének nincs esélye. Amíg a termelést egyneműsítik és egységesítik, addig a nők, a harmadik világ lakói, valamint a természet érdekei folytonosan sérülni fognak; és egyre több közösség merül el az erőszak ördögi körforgásában.
zöld forradalom
Az új biotechnológiák újjáteremtik és elmélyítik ezeket a tendenciákat, ahelyett, hogy megfordítanák. A változatosság szándékos megszüntetésének iskolapéldája az ún. „zöld forradalom”, amely az élet változatos formáit puszta nyersanyaggá degradálja a termelés és a korlátlan profitszerzés szolgálatában. Egyúttal veszélyeztetik a különféle fajok szaporodási szabadságát, súlyos fenyegetést jelentenek a kistermelő paraszti gazdaságok önállóságára és fennmaradására – ezek ugyanis éppen a természeti adottságok sokszínű változatosságát hasznosítják.
A mag például ökológiai értelemben eddig szabad volt: reprodukálta önmagát, és szabad volt gazdasági értelemben is: biztosította a következő évi termést annak, aki betakarította. Ez a szabadság azonban komoly akadály a magkereskedelem szempontjából. Ahhoz, hogy ennek piaca kialakuljon, a magot át kellett alakítani; meg kellett fosztani az önálló szaporodás képességétől, végül meg kellett változtatni jogi státuszát, hogy a földművelő közösségek tulajdonából egy kereskedelmi szabadalom birtokosának tulajdonába menjen át. A szabadalmazás itt valami olyasminek a tulajdonjogát monopolizálja, ami természeténél fogva odáig szabad volt: megtestesítette a sokféleség és a fennmaradás ellenőrizetlen szabadságát. Ezért választottuk a magot mozgalmunk jelképéül: a magvak sokféleségének és szabadságának védelme egyszerre ökológiai érdek és a társadalmi igazságosság követelménye.
A genetikai források szaporítási célú begyűjtése régóta folyik. A kormány által felállított génbankok azonban a biológiai változatosságot biztosító anyagot elszakítják a termelőtől, akinek földjéről származik, és a tenyésztő vállalatok kezébe juttatják, akiktől a földművesnek majd meg kell vásárolnia. Ez a körforgás szisztematikusan rombolja saját alapját: a termelés változatosságát és önállóságát. A termelő maga is puszta vetőmag-fogyasztóvá válik. Nem vehet többé részt a genetikai sokféleség megőrzésében, nem szólhat bele a nemesítésbe; elveszti a jogait saját biológiai és kulturális örökségéhez. Mi olyan programot akartunk, amelyben a termelő és a tudós nem alárendeltségben, hanem horizontálisan érintkezik, amelyben az élet sokféleségének védelme a termelés részét képezi, amelyben a termelőt nem fosztják meg tudásától, hanem megerősítik abban.
erőszakmentes ellenállás
(Shiva asszony itt elmondja, miként vált az ökológiai indíttatású mozgalom a földművesek szabadságharcává és miként terjedt el az egész országban, majd világszerte, egy-két év alatt. Az erőszakmentes ellenállás elveit követik, és mint Gandhi tette annak idején, megtagadják az együttműködést az igazságtalan rezsimekkel, a termelők kollektív szellemi jogára hivatkozva, akiknek tudása, munkája testesül meg a magban. A Harmadik Világ Hálózat, amely a mozgalmat irányítja, a termelők adományaiból tartja fenn magát. Manapság, mondja, amikor mindent és mindenkit a Világbank támogat, a kormányoktól a vízierőműveken és autópályákon keresztül a tengerparti üdülőkig, ezt különös megtiszteltetésnek és kiváltságnak tekinti, hiszen azt mutatja, milyen fontos az embereknek az önbecsülés és az önállóság.)
A termőmag védelme számunkra többet jelent a biotechnológia nyersanyagának védelménél. Magában hordja egy másféle, a valóságos szükségleteket szolgáló termelés csíráit is. A kicsinyek védelmét jelenti, mert ahol sokféleség van, ott a legkisebb, a leggyöngébb is megtalálja a maga helyét — és ez a szabadság igazi mércéje.
A gondolkodás és az életmódok sokfélesége szükséges ahhoz, hogy túl tudjunk lépni az elsivárosodott szellemi monokultúrákon.