A HONI ROZSDA MEGFOGTA, MEGETTE

Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.
Ady Endre

A fenti címmel és mottóval indult a Magyar Rádióban egy tizenkét részesre tervezett szociológiatörténeti sorozat – portrévázlatok azokról az autonóm és euró­pai szellemiségű tudósokról, akik szembekerültek a tradicionális, dzsentri, úri Ma­gyarország ideológiájával. A beszélgetésekből kettő hangzott el — a másodikat már úgy készítettem, hogy kezemben volt elbocsátásom szándéknyilatkozata. Kü­lönös és szimbolikus háttértörténet ez mindahhoz, amiről szólni kívántunk. A szo­ciológiatörténet klasszikusainak portréit egyébként Nagy J. Endre Eszme és valóság című kötetében is megtalálhatják olvasóink.

PULSZKY ÁGOST

Ön azt mondta, szívesen élt volna Pulszky korában — miért?

1867 után kezdik lerakni a modern Magyarország közigazgatási és jogi alapjait, és ekkor kezdődik a gazdasági modernizáció is. Ez a korszak a nagy, forradalmi tettek után a napi aprómunka, a lépcsőzetes haladás ideje, de még él az ún. „nagy generációnak” — Eötvös, Kossuth — az erkölcsi pátosza is. Ezt próbálják meg érvényesíteni a közéletben, és engem ez vonz a korszakhoz.

Pulszky Ágost apja, Ferenc még az első nagy reformnemzedékhez tartozik…
szalonvilág
Igen. Például érdekes diplomáciai megbízatást kap 1848-ban: ő tárgyal a bécsi forradalmárokkal. Kényes helyzet volt, hogy 1848 nyarán a bécsi forradalmárok hívják segítségül a magyar forradalmárokat. Pulszky háromnapi tárgyalás után — mivel nem merték segítségül hívni a magyar forradalmi hadsereget — úgy bú­csúzott, hogy „maguk nem forradalmárok, hanem nyárspolgárok!” A szabadságharc után az egész család elköltözik először Franciaországba, utána Angliába, Pulszky Ágost Londonban kezdi középiskolai tanulmányait és Torinóban fejezi be. Nevezetes család volt, ez kétségtelen, hiszen Ágost testvére, Pulszky Károly vá­sárolta a Magyar Nemzeti Galéria képanyagának tetemes részét. Édesapjuk egyéb­ként verset és regényt is írt. Emellett parlamenti képviselő volt. Erről a „szalonvilágról” a kortárs Emmer Kornél a következő képet festi: „Minden kitűnőséget, amelyet a magyar társadalom csak felmutathatott, minden nevesebb idegent, aki csak a magyar fővárosba került, szívesen láttak e termekben. Folyton változó cso­portokban, amelynek középpontjai a háziúr és a háziasszony voltak, életteljesen tárgyaltak minden napi kérdést a politika, a művészet, az irodalom köréből. A kül- és belföldi élet fontosabb eseményei megvilágítást nyertek ott, minden oldal­ról. Az öregek a fiatalokkal, a híresek a kezdőkkel, a szakemberek a laikusokkal mulattak fesztelenül. A szellemi arisztokrácia demokratizálása volt ez, és még azok is, akik künn az életben nagyképűsködtek, e körben természetes viselkedési formát öltöttek, annyira nem tűrte meg a feszítést, a pózokat ez a légkör.”

Ez az indíttatás, ez a családi háttér határozza meg Pulszky későbbi pályafutását, illetve közéleti szereplését. 1871-től 1901-ben bekövetkezett haláláig parlamenti kép­viselő; de hogyan találja meg a helyét a sokéves külföldi lét után itthon?
erős morális beállítódás
Amikor hazajön Magyarországra 1861-ben, egyetemre jár. Erről így emlékeznek a kortársak: „Beszélték, hogy Homéroszt, Dantét, Miltont könyv nélkül tudja, minden fontosabb európai nyelvet folyékonyan használ, Deáknak, Eötvös József bárónak a kedvence… Intellektuálisan valóban a legmagasabb nívón állt, s már egy erős morális beállítódás jellemezte, ismét kortársát idézem: „Gyűlölte és utálta a tehetségtelenek, a léhák protekcióvadászatát, s így magyarázható később hírhedt­té vált szigora olyan jelöltekkel szemben, akik készültség helyett ajánló névjegyekkel akartak boldogulni nála a vizsgákon.” Egy nemesi származású intellektuel antidzsentroid szemlélete jellemzi.

S még egy idézet szakmai és morális attitűdjéről: „Plutarkhosz szerint a követ­kező tulajdonságokkal kell bírnia egy férfinak, aki a közügyek intézésében részt akar venni: biztos alapként hozzon magával tiszta jószándékot, melyet ész és józan ítélet irányít. Szenvedélytől és üres dicsvágytól, irigységtől és versengési vágytól mentesítse magát, és ne lépjen a politikai térre pusztán más foglalkozás hiányából. Ezen követelményeknek felelt meg Pulszky.”

Tudjuk, hogy tudósként társadalom, illetőleg jogfilozófiát művelt, de számon tartható-e mint szociológus?
középútkeresés
Igen, elsősorban társadalomelmélete figyelemre méltó. Ez mindenekelőtt állam- és jogszociológia volt, de Pulszky az államot és a jogot beleágyazza a társadalmi viszonyokba. Például egy polgárjogi tankönyvben fölvázolja a tulajdon történetét az őskortól a legújabb időkig. Számomra azért aktuális az útkeresése, mert középútkeresés a liberális és a szocialisztikus tanok között, tehát a kapitalista állam tökéletesített változatát, a szociá­lis állam lehetőségét kutatta.
állandóan változó terület
Pulszky felfogása szerint az államnak akkor kell föllépnie, amikor a társadalom­ban még nem ismertek fel valamilyen közösségi szükségletet. Az állam ekkor ellát­ja ennek a területnek az igazgatását. Például az állam fölismeri, hogy egy üzemben a szociális viszonyok nem megfelelőek, ezért ott gyárfelügyelői rendszert kell al­kalmazni. Az állam ugyanakkor nem avatkozhat a termelésbe, illetve a piac műkö­désébe. Sőt, azonnal ki kell vonulnia arról a területről, ahol a társadalom már felismerte a szükségleteit, és azokat képes ellátni, anyagi ereje is van hozzá. Ma­napság például az oktatást nem tudjuk ellátni magánfinanszírozás révén, tehát az államnak föl kell lépnie. Ez rendkívül érdekes dinamikus felfogás, amely állandóan változó területet jelöl ki az állam számára. Az első tudományos mű a magyar mun­káskérdésről is az övé, 1890-ben jelenik meg. Azt hiszem, ő valóban szociálliberális volt.

Ez magyarázza, hogy utóéletében két tábor vetekedett érte: egy idealista vagy neokantiánus csoport, illetve a Huszadik Század szociológusai? Mindannyian ta­láltak érveket Pulszkytól — a maguk számára.
új társadalom
Pulszky történelemszociológiai elmélete támaszkodik ugyan Spencerre, de az igazi gyökere Eötvös József elmélete. (Pulszky egyébként Eötvös József országgyű­lési segéde volt először.) Ahogyan Eötvösnél a XIX. század uralkodó eszméi az egyenlőség, szabadság és nemzetiség — Pulszkynál a történelem bizonyos eszmék fejlődése, amellyel párhuzamosan bizonyos materiális-gazdasági fejlődési folyamatok is lejátszódnak. Tehát az eszmék és a reális változások a valóságban párhuza­mosan haladnak a történelem folyamán. Eötvös szerint a társadalmi harcok irányát mindig az eszmék jelölik ki — ugyanúgy, ahogy Max Weber mondja a Protestáns etikában, hogy az eszmék mint váltók működnek a történelemben, és megszabják a haladás irányát. Ezt a gondolatot viszi tovább Pulszky, és ilyen értelemben lehet idealisztikusan értelmezni. Bár Pulszky eszmetörténeti tanítása szerint a korabeli társadalomban a nemzeti eszme az uralkodó, jönni fog egy új társadalom, amely­ben a gazdasági és internacionális eszme lesz a vezető, és a nemzeti állam korszaka történelmileg túlhaladottá válik. Ezt a gondolatot fordítják szembe Jászi Oszkárék, illetve a Huszadik Század folyóirat és köre a feudális Magyarország hivatalos ideo­lógiáival; a hatalom képviselői pedig ezért fogják vádolni Pikler Gyulát és Somló Bódogot — parlamenti interpelláció formájában — azzal, hogy nemzet- és haza­ellenes tanokat hirdetnek.

Volt-e valamilyen törés, feszültség a teoretikus és politikus Pulszky között?

Inkább úgy mondanám, hogy még a tudományos munkásságán belül is találha­tunk törést, ami azért tanulságos, mert előrevetíti azoknak a magyar tudósoknak a sorsát, akik a 20-as évektől kénytelenek voltak emigrálni.
botrányba fullad
Pulszky megjelentette Londonban a művét, ezt ismert folyóiratok recenzálták, ő azonban többet remélt. Talán abban bízott, úgy fogadják majd, mint Spencert. Nem így történt, és többé nagy könyve nem született, csak kisebb résztémák feldol­gozására vállalkozott: az egyetemi oktatásról vagy Pázmány Péterről írt. 1885-től teoretikusan semmit sem fejlődött, és szemmel láthatóan rádöbbent arra, hogy Magyarországról nem lehet intenzíven részt venni a nemzetközi tudományos köz­életben. Ekkor fordul egyre inkább a parlamenti politizálás felé. Persze parlamenti felszólalásainak némelyike tudományos esszé. Más kérdés, hogy milyen volt a par­lament fogadókészsége. Éppen magas szintű előadói stílusa miatt nem szerették, sőt, felszólalásai néha botrányba fulladtak. Egyszer valaki vigasztalni próbálta, hogy „majdcsak lesz sikeresebb is”. Pulszky fölháborodott már a vigasztalás szán­dékán is: „Azt gondolja, érdekel engem, hogy ezek itt mit szólnak a beszédhez?”

Nem csoda, hogy nem volt népszerű.

Nem. Soha. A parlamenti teoretizálás során ellentmondásba is került azzal a közeggel, amelyben fellépett.

Mégis: 1900-ban ellenezte a szociológia tanszék létrehozását.

Először engem is meglepett ez a tény. De nézzük meg jobban: eleinte úgy gon­dolta, azért nem kell szociológia, mert ez megtalálható az állam- és jogbölcselet tantárgyon belül. Amikor azonban 1900-ban megalakul a Társadalomtudományi Társaság, ami tulajdonképpen szociológiát jelent, elvállalja az elnökséget.

PIKLER GYULA

Ön a magyar szociológiatörténet egyik legragyogóbb tehetségének tartja Pikler Gyulát, aki „tragikus anakronizmussal hullt a homályba, holott a hazai Max Weber lehetett volna.” Mint minden tragikus sors, részint az ember személyiségéből, ré­szint a környezetből formálódik.
belátásos elmélet
1864-ben született, és rendkívül fiatalon a tudomány felé fordult, huszonévesen írt egy közgazdaságtudományi munkát, amely Ricardo értéktanával foglalkozik, majd a 90-es évek elején a jogbölcselet érdekli, és 1892-ben írja meg azt a köny­vét, amelyben Max Webert megelőzve kidolgoz egyfajta értékmentes jogszocio­lógiát. Fő műve pedig, amelyben az úgynevezett belátásos elméletét kidolgozza, 1896-ban jelenik meg. Számos lélektani munkát írt, ezek németül és angolul is megjelentek, és e terület legjelesebbjének tartják, egy olasz recenzense Freudhoz hasonlítja. Aztán egyre inkább eltávolodott a szociológiától, az idegrendszer műkö­dése érdekelte — élete végén Pest környékén állatkísérleteket folytatott.

A kérdés tehát kettős: miért jelentett fordulópontot a magyar szociológiatörté­netben, miért veszett el a szociológia számára?

mert belátták
A szociológia mindenütt nehezen honosodott meg, itthon is. A döntő fordulat 1900-ban következik be, amikor létrehozzák Jásziék a „szociológia első magyar műhelyét”, a Szociológiai Társaságot, illetőleg a Huszadik Század folyóiratot. Pikler Gyula egyetemi oktatóként kerül konfliktusba a hallgatók egy körével. De en­nek a konfliktusnak a megértéséhez ismernünk kell a „belátásos elmélet” lényegét. Ez a hiperracionalista elmélet azt mondja, hogy az emberek cselekedeteit az irá­nyítja, hogyan tudják a szükségleteiket a legoptimálisabb módon kielégíteni. Pél­dául azért tértek át a földművelésre, mert belátták, hogy a földműveléssel a táplál­kozási szükségleteiket gyorsabban és hatékonyabban kielégíthetik. A szükségletek történetileg nagyjából változatlanok, az emberiség fejlődése azt jelenti, hogy a szükségletkielégítés eszközeit fejlesztik tovább.

De a szükségletkielégítés eszközeit tágan kell értelmeznünk, ilyen például a jog is, amely társadalmi technika, vagyis szintén szükségletkielégítési eszköz. Halad előre a termelési technika és a társadalmi technika is. Így hát — ahogyan Jászi is vallotta — Pikler Gyula majdnem felfedezte a marxizmust. Amikor Pikler a maga elméletét Marxéval hasonlítja össze, úgy véli, hogy Marx rájött: az embe­riség fejlődése a technika révén megy előre, de nem ad választ arra a kérdésre, mitől fejlődik a technika. Pikler szerint az emberi belátástól.

Ő is Marx pszichológiáját, illetve személyiségelméletét hiányolja.
tradícióvá válik
Ez az elmélet feltételezi, hogy az emberek tudatos lények. Ha az emberek min­dent racionálisan csinálnak, akkor az államot is ennek jegyében hozták létre, össze­szerveződtek egy célra. Viszont ha az emberi haladás nem áll meg, akkor az embe­riség föltalálja azt az új társadalmi technikát, amely meghaladja a nemzetállamot. Az érzelmek, amelyek a nemzetállamhoz fűződnek, történetileg múlandó jelensé­gek, hiszen minden racionálisan kialakított technikához egy idő után érzelmek kap­csolódnak, ez tradícióvá válik, amelyet le kell küzdeni a továbblépés érdekében. Nos, ebből az következik, hogy a tradicionális érzelmek, legyen az hazaszeretet, vallásosság vagy királyhűség — valójában történetileg változó képződmények.

Ennek a gondolatnak az előzményét már megtaláljuk Pulszky Ágostnál, de ami­kor Pikler kezdi hirdetni ezeket a tanokat, Magyarországon a neokonzervativizmus átalakulása folyik jobboldali radikalizmussá. Ezt két dolog jellemzi: erős állami beavatkozási igény és antiszemitizmus.

Pikler Gyula zsidó származású volt, és tanait jóval radikálisabban hirdette Pulszkynál, erős kritikáját a félfeudális Magyarországgal szemben érzékelte a diákság is, és 1901-ben támadást indítanak Pikler ellen. Parlamenti interpellációban „Is­ten-, haza- és nemzetellenes tanok” hirdetésével vádolják. Bizonyos egyetemi kö­rök nyomására ki is veszik a vizsgaköteles tárgyak közül az állam- és jogbölcseletet.
ellenzéki tudomány
A szociológia ellenzéki tudománnyá válik. A Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság tagjai fellázadnak a magyar ugar ellen, szembehelyezkednek a fennálló hivatalos tudománnyal és a fennálló hivatalos Magyarországgal. Kétség­telen összetevője a jelenségnek, hogy ezek a tudósok egy harmadik generációs zsidó értelmiségi réteg képviselői. Ez pedig a magyar társadalom modernizáció­jából történetileg következik. A fiatal zsidó származású emberek előtt ugyanis azok a pályák nyíltak meg, ahová a történeti magyar társadalom tagjai nem akartak be­nyomulni. Melyek ezek? A gazdaság területén a vállalkozások, valamint az új szak­mák, új tudományok: orvosok, ügyvédek, a különféle művészetek képviselői — szóval a szabad értelmiségi pályák. Ettől kezdve van egy „mobilitási verseny” a zsidó és nem zsidó értelmiség között. Egyfelől a zsidó értelmiség azt panaszolja, hogy kiszorítják az állam- és közigazgatás területéről, tehát a vármegyékben, a minisztériumokban csak elenyésző számban alkalmazzák őket, másfelől a tradicio­nális magyar középosztály úgy érzi, ő van kiszorítva bizonyos értelmiségi pályák­ról. Ez a forrása a mobilitási antiszemitizmusnak.
marginalizálódott
De tartozom a magyarázattal, hogy a zsidó értelmiség miért hirdet ilyen „felfor­gató tanokat”. Azt hiszem, ennek értelmiség-szociológiai oka van. Max Weber fejti ki, hogy általában azok képesek új és eredeti filozófiai koncepciók kialakítá­sára, akik nincsenek belsőleg és szociálisan hozzákötve az uralkodó ideológiákhoz, meggyőződésekhez, értékvilághoz, rálátásukat egy marginalizálódott pozíció nyújtja. Innen eredeztethető a vád, hogy a szociológia internacionalista tudomány, érzéketlen a nemzeti problémák iránt. Holott éppen ez a szociológusi kör foglalko­zott a legsúlyosabb társadalmi problémákkal: a falu állapotával, az iskolarendszer­rel, a földkérdéssel, az egészségügy állapotával. Elég, ha végignézzük a Társada­lomtudományi Társaság vitáit, amelyeket 1900—1918-ig folytattak.

Pikler és köre a feudális hagyományokkal szembeszegülve felhasználja a marxiz­must is — nem dogmatikusan, hiszen Pikler nem is materialista. Mégis operálni kezdenek az osztályelmélettel, és ez nyilvánvalóan közel hozza őket a szociálde­mokráciához.

De hogyan vonulhatott akkor vissza az állatkísérletekhez?
valamilyen kémiai folya­mat
Pikler személyiségéből fakad. Szerinte a tudomány nem tud állást foglalni világ­nézeti kérdésekben. Ezt az értékmentes jogszociológiát senki nem tudja idehaza értékelni, még szűkebb baráti körével sem tudott erről beszélgetni. 1907-ben me­gint hazaárulással vádolják, amikor egy Pécsett rendezett konferencián roppant kemény dolgokat mond, például hogy ne neveljük az embereket felebaráti szeretetre, inkább a helyes egoizmusra, mert nem lehet olyat követelni az emberektől, ami nincsen az emberi természetben. Ezután a támadás után kezd visszavonulni a közéletből, és elhatározza, hogy a tudománynak él. Vizsgálni kezdi saját elméle­tének kulcsát, vagyis azt, hogy ha az ember cselekedeteit a belátás vezeti, mitől függ a belátás. Úgy véli, az idegrendszerben megy végbe valamilyen kémiai folya­mat, amely alapján megérthetjük az emberi cselekedeteket. Ezen a ponton kapcso­lódik Freudhoz. Freud ugyanis a pszichoanalízist csak átmeneti eszköznek tekintet­te a lelki betegségek gyógyításában, mindaddig, amíg meg nem találjuk azokat a kémiai anyagokat, amelyek az idegrendszeri elváltozásokat okozzák. Nos, Pikler a Tanácsköztársaság alatt is a jogbölcseleti tanszék vezetője maradt, bár távol állt tőle a kommunista kísérlet. Mégsem menekült meg a kényszernyugdíjazástól, és bár a 20-as évek közepén még ír egy-két cikket a Nyugatba, nem tér vissza a ma­gyar közéletbe.

nyitókép | Vajda Lajos: Barátok